Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője az interjúban elmondta, hogy amit elterveztek, azt elérték az ősz folyamán, de nem elégednek meg ennyivel. A télen nem lesznek nagyobb változások a játékosállományban, bár nagy a kereslet labdarúgóik iránt.
Jövő héten törökországi edzőtáborba utaznak a kék-fehérek. Az elmúlt évekhez képest most erősebb edzőpartnereket választottak. Szerb, lengyel és román első osztályú csapat ellen lépnek majd pályára, majd hazatérve, a bajnokság folytatása előtt a Tatabányával játszanak edzőmeccset.
A bajnokságban mindenképpen a felsőházban szeretnének végezni, de megpróbálják megtartani a negyedik helyet.