A labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Ferencvárosi TC a hivatalos oldalán tudatta, hogy a korábbi 146x-os ír válogatott támadó, Robbie Keane veszi át az együttes irányítását. A 44 esztendős szakember Pascal Jansent váltja a kispadon, akit 2024. december 31-én vásárolt ki a szerződéséből az angol Manchester Cityt is birtokló City Group Football. Robbie Keane nem érkezett egyedül Magyarországra, hiszen hozta magával két segítőjét, Rory Delap asszisztens edzőt és Phill Hudson meccselemzőt is.
fotó: Ferencvárosi Torna Club
Robbie Keane kiváló labdarúgó pályafutást tudhat maga mögött, játékosként megfordult többek között az Internél, a Celticben, a Tottenhamben, a Liverpoolban, az LA Galaxyban és az Aston Villában, majd Indiában vonult vissza. Összesen 735 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 324 gólt szerzett, valamint kiosztott 98 gólpasszt is.
A komolyabb trófeái között szerepel a 2008-ban elhódított Angol Ligakupa, amelyet még a Tottenhammel nyert meg, de az LA Galaxyval háromszor nyerte meg az MLS CUP-ot.
Írország nemzeti csapatának mezét 146 alkalommal húzhatta magára, amelyben 68 gólt szerzett, ezzel ő mai napig az ír válogatott legeredményesebb futballistája.
fotó: Sky Sports
A fiatal szakember Indiában kezdte el edzői pályafutását, ám ott még csak játékos-edzőként próbálhatta ki magát, majd 2018-ban az ír válogatott másodedzője lett. Egy évvel később az angol másodosztályú a másodosztályú Middlesbrough, valamint az akkor a Premier League-ben szereplő Leeds másodedzőjeként is dolgozhatott.
2023 nyarán lett az izraeli élvonalban szereplő Maccabi Tel-Aviv vezetőedzője, akikkel Ligakupát nyert, valamint bajnok lett a szezon végén, de a Konferencia-Ligában is a nyolcaddöntőig vitte a csapatot, ahol csak a későbbi győztes, a korábban a Ferencvárost is búcsúztató görög Olympiakosz búcsúztatta őket. 2024 nyarán távozott az izraeli együttestől, miután nem kívánta kitölteni a szerződése maradék idejét, ennek fő oka az lehetett, hogy hazájában elég sok kritikát kapott, hogy a Maccabit irányítja.
Az FTC vezetői már tavaly nyáron szerették volna leültetni az ír mestert a csapat kispadjára, de akkor végül Pascal Jansenre esett a klub választása.
fotó: Ferencvárosi Torna Club
Robbie Keane rövidesen Spanyolországba utazik, hogy minél hamarabb megismerje a futballistákat az edzőtáborban, hiszen nem sok ideje lesz felkészülni a január 23-án esedékes első tétmérkőzésére, amikor is az Európa-Liga alapszakaszának 7. fordulójában az Eintracht Frankfurt vendégei lesznek a budapesti zöld-fehérek.