Horvát riválistól kapott ki a Fehérvár FC

Második téli felkészülési mérkőzését is elveszítette az NB1-ben szereplő Fehérvár FC. Bartosz Grzelak legénysége a horvát élvonalbeli bajnokság 4. helyezettje, az NK Osijek ellen lépett pályára, amelyet végül 2-0-ra az eszékiek nyertek meg, teljesen megérdemelten.

fotó: Fehérvár FC

Az első negyedóra eseménytelenül telt el, ekkor Bukvic cselezett jobbról befelé, majd kapura lőtt, de Tóth magabiztosan védett. A 20. percben Pető maradt a földön egy párharcot követően, az eset után kisebb dulakodás alakult ki a pályán, de a játékvezető néhány sárga lap felmutatásával csillapítani tudta a kedélyeket. 

A 26. percben Szabó szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd észrevette, hogy a horvátok kapusa kint áll a kapujából, megpróbálta 30 méterről a kapuba juttatni a játékszert, de támadónk lövése elkerülte a kaput. Szünet előtt néhány perccel Omerovic és Lovric is megpróbálta bevenni a kapunkat, de Tóth mindkét lövést hárítani tudta, így 0-0-ával fordulhattak a csapatok. 

fotó: Fehérvár FC

A második félidő Nejasmic lövésével kezdődött, de a horvátok játékosa 21 méterről jócskán kapu fölé lőtt. Az 53. percben Christensen szöglete után Csongvai fejelt szintén kapu fölé. Bő tíz perccel később Lovric 18 méteres szabadrúgását védte Tóth. A 69. percben aztán megszerezte a vezetést a végig valamivel veszélyesebben futballozó eszéki együttes: Nejasmic ugratta ki Omerovicot, aki higgadtan értékesítette a ziccert. 0-1

A 77. percben megduplázta előnyét a horvát csapat, Mikolcic centerezett jobbról, az érkező Miérez pedig közelről nem hibázott. 0-2

fotó: Fehérvár FC

Az utolsó tíz percben Szabó Levente lövését védte Malenica, de az eredmény már nem változott, 2-0-ra nyert az Eszék. – számolt be a mérkőzésről a székesfehérvári klub hivatalos oldala.


Felkészülési mérkőzés

Fehérvár FC – NK Osijek 0-2 (0-0)

Fehérvár FC: Tóth – Bese, Csongvai, Serafimov, Gergényi, Schön – Christensen, Pető (Berki, 79.), Katona – Szabó, Kastrati

vezetőedző: Bartosz Grzelak

Gólszerzők: Omerovic (69.), Miérez (77.)


Tobias Christensen, a Fehérvár FC középpályása: ,,Ez egy nagyon küzdős meccs volt. Azt gondolom, nem volt egy jó mérkőzés, főleg a mi részünkről: túl gyakran veszítettük el a labdát, amikor pedig megszereztük azt, sokszor könnyen elszórtuk, nem játszottunk jól. Azon fogunk dolgozni, hogy ezeket a hibákat a bajnoki rajtig kijavítsuk.”

Bartosz Grzelak, a Fehérvár FC vezetőedzője: ,,Nem teljesítettünk jól az első félidőben, túl könnyen adtuk oda a labdát az ellenfélnek, de hozzá kell tenni, hogy egy intenzíven, magasan letámadó ellenféllel játszottunk rossz minőségű pályán. Voltak jó momentumaink is, és a második félidő kezdetén jobban játszottunk. Szoros meccs volt, ami mindkét oldalra eldőlhetett volna. Az első gól véleményem szerint nagy lesről született, és az ilyen kiélezett mérkőzéseknél egy-egy ilyen szituáció eldönththeti a meccs kimenetelét. De összességében azt gondolom, hasznos volt számunkra egy ilyen magas intenzitású ellenféllel játszani.” 

fotó: Fehérvár FC