A labdarúgó Fizz Liga NB1-ben szereplő Ferencvárosi TC csütörtökön délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 3x-os magyar válogatott jobbhátvédet, Osváth Attilát. A 30 esztendős futballista a Paksi FC csapatától igazolt a fővárosi zöld-fehérekhez, miután az FTC kivásárolta a szerződéséből a játékost.

fotó: Ferencvárosi Torna Club
„Attila már nyáron jelezte felénk, ha mindenki számára megfelelő ajánlat érkezne, váltani szeretne. Most a Ferencvárostól egy olyan ajánlat érkezett, amit nem szeretett volna visszautasítani. A hetedik évét töltötte klubunknál, vezetőedzőnkkel egyeztetve úgy döntöttünk, ezt a lehetőséget nem szeretnénk elvenni tőle. Klubunkra mindig jellemző, hogy partnerként viselkedik, ha egy játékosnak jobb lehetőséget hoz az élet, ez pedig az volt. Osváth pótlása nem lesz könnyű, ideálisabb lett volna, ha nyáron távozik, mivel a fiatal, tehetséges jobb oldali játékosunk, Győrfi Milán kecskeméti kölcsönszerződése addig szól. Milánt természetesen a szezon végeztével visszarendeljük majd.” – fogalmazott az átigazolás kapcsán Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője.
Osváth Attila 1995. december 10-én született Veszprémben. A balatonfüredi és veszprémi junior évek után a vármegyeszékhely, azaz Veszprém NB2-es csapatában mutatkozott be a felnőttek között. Amikor a klub a 2012/2013-as idény végén a másodosztály Nyugati csoportjából kiesett, Osváth a szomszédos Balatonfüred játékosa lett.
Egy idényt töltött a Balaton partján, majd a szigetszentmiklósi SZTK-Erima csapatába igazolt. Az élvonalban 2015-ben a Vasasban mutatkozott be, az angyalföldiekkel bronzérmes lett a bajnokságban, míg a Magyar Kupában a döntőig jutott a csapattal, ahol 11-esekkel 5-4-re kikaptak, méghozzá éppen a Ferencváros ellen.
2017 tavaszát kölcsönben Debrecenben töltötte, majd 2017 és 2019 között a Puskás Akadémia játékosa volt. Felcsútról 2019-ben került Paksra, ahol a klub meghatározó játékosa lett. A tolnai csapatban összesen 201 mérkőzésen lépett pályára, melyeken hét gólt szerzett, valamint az elmúlt két szezonban egyaránt elhódította a MOL Magyar Kupát az atomvárosiakkal.
2025. március 20-án mutatkozott be a magyar A-válogatottban a Törökország elleni Nemzetek Ligája-rájátszásmeccsen. Ezt követően június 10-én egy Azerbajdzsán elleni felkészülési találkozón, valamint az Örményország elleni hazai VB-selejtezőn küldte pályára Marco Rossi szövetségi kapitány.

fotó: Nemzeti Sport
Osváth Attila az argentin Mariano Gómez, a holland Elton Acolatse, a horvát Franko Kovacevic, valamint Corbu Marius után a Ferencváros ötödik téli érkezője.
Be the first to comment