A Fizz Liga NB1-ben szereplő Ferencvárosi TC szerdán a hivatalos oldalán jelentette be, hogy mindenben megállapodtak a német első osztályban (Bundesliga) szereplő Werder Bremennel Naby Keita átigazolásást illetően, így a kölcsönszerződését követően marad a budapesti zöld-fehéreknél, és a Bajnokok Ligája-győztes guineai középpályás hivatalosan is az FTC labdarúgója lett. A 30 esztendős futballista egyes hírek szerint egy 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá a Fradival.

fotó: Ferencvárosi Torna Club
,,Mióta itt vagyok, büszkeséggel tölt el, hogy a Fradi-család tagja lehetek! Mindent meg fogok tenni azért, hogy a legjobbamat nyújthassam ezért a klubért. A legfontosabb számomra a jelen, a csapat, mindenki, aki sikeres tavaszi szezont akar elérni a Fradiban. Természetesen bajnokok akarunk lenni, ez a célunk, s minél messzebb akarunk jutni az Európa-Ligában is.” – fogalmazott a FradiMédiának adott interjújában Naby Keita.
A korábban az RB Salzburgban, az RB Leipzigben és Liverpoolban is megforduló Naby Keita 2024 decemberében érkezett kölcsönbe a Fradihoz, azelőtt mélypontra került a karrierjében, de a fővárosi klubban újra formába lendült, amelyet eddig 28 tétmérkőzésen erősített.
Az előző idényben bajnoki címet ünnepelhetett, az NB1-ben eddig 20 mérkőzésen szerepelt, és öt gólpasszt osztott ki, valamint két BL-selejtezőn és öt Európa-Liga-mérkőzésen is pályára lépett az alapszakaszban a Ferencváros színeiben, ahol meghatározóvá tudott válni.
Hajnal Tamás, a Ferencvárosi TC sportigazgatója kiemelte, hogy a guineai játékos komoly áldozatot hozott azért, hogy a zöld-fehéreknél tudjon futballozni a jövőben.
,,Ebben az évben, amit nálunk töltött, láttuk már nagy részben, hogy milyen teljesítményre képes. Azt is tudtuk, hogy szívesen maradna nálunk, de természetesen ennek vannak olyan pénzügyi részletei is, amit azért nem volt egyszerű összehangolni. Ebben mindenki szerepet játszott, Naby is áldozatot hozott azért, hogy a Fradiban tudjon szerepelni.”

fotó: IMAGO
,,A kölcsönszerződés lejárta után most találtunk egy olyan megoldást, amely minden érintett fél számára kielégítő. Minden jót kívánunk Nabynak a jövőre nézve.” – fogalmazott a transzfer létrejöttét követően Clemens Fritz, az SV Werder Bremen sportigazgatója.
Naby Keita jelenleg a Fradi keretével együtt Spanyolországban edzőtáborozik, de már nem sok idő áll rendelkezésre, hiszen a zöld-fehérek jövő hét csütörtökön már az Európa-Liga alapszakaszában lépnek pályára, méghozzá hazai környezetben a görög Panathinaikosz ellen.
Be the first to comment