Igaznak bizonyultak a tegnapi értesüléseink, ugyanis a labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Fehérvár FC kedden délután egy hivatalos közleményben jelezte, hogy közös megegyezést követően távozik a csapat vezetőedzője, Pető Tamás, aki állítólag már elbúcsúzott a klub drukkereitől is. Az 50 esztendős szakember mellett Polonkai Attila és Gunther Zsolt asszisztensedzők is távoztak a székesfehérvári klubtól, velük is közös megegyezést követően bontottak szerződést.

fotó: FEOL
Pető Tamás még tavaly nyaron vette át a fehérvári egylet irányítását, a 2024/2025-ös szezonban 27 NB1-es bajnokin, 4 UEFA Konferencia Liga selejtezőn és 4 MOL Magyar Kupa mérkőzésen, azaz összesen 35 alkalommal irányította a Vidit és ezeken a meccseken 12 győzelmet ünnepelhetett.
A fehérvári gárda az elmúlt időszakban kiesett a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében az MTK ellen, míg a bajnokságban öt bajnoki óta nem tudtak győzelmet aratni, amelynek köszönhetően mindössze négy pontra vannak a kiesést jelentő 11. helytől.
Vélhetően a legutóbbi, Nyíregyháza ellen 1-0-ra elveszített bajnoki mérkőzés volt az utolsó csepp a pohárban a vezetőség részéről, emiatt dönthettek a szakember menesztése mellett.