Az OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Ferencvárosi TC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta a Puskás Akadémia FC 19 éves támadóját, Gruber Zsombort. A fővárosi zöld-fehér klub hivatalos közleményéből az is kiderül, hogy az U21-es válogatott játékos a tavaszi szezont Zalaegerszegen tölti kölcsönben.

fotó: Ferencvárosi Torna Club
Gruber Zsombor 2004. szeptember 7-én született Győrben, a Győrszentiván együttesénél ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd a Győr korosztályos futsalcsapatában szerepelt. A 2014/15-ös szezonban 26 mérkőzésen 35 gólt szerzett, majd a következő idényben 48-ra növelte góljai számát.
Tehetségével és rátermettségével felhívta magára a figyelmet, így 2017-ben a Puskás Akadémia utánpótlásához került. Az U14-es csapatban 30 összecsapáson 34 gólt szerzett. Egy évvel később 26 mérkőzésen lépett pályára az U15-ös együttesben, de 5 meccsen az U16-osoknál is számítottak rá. Előbbi korosztályban 28-szor, utóbbiban 1-szer volt eredményes.

fotó: Nemzeti Sport
Gruber végigjárta a klub korosztályos ranglétráját, a 2020/21-es idényben pedig már az NB3-as felnőttcsapatban volt alapember, de a Paks ellen 4-2-re elveszített NB I-es bajnokin már az első csapat kispadjára is leülhetett. A következő idényt a svájci Basel csapatánál töltötte, ahol 19 mérkőzésen szerepelt az U18-as csapatban, valamint 10 alkalommal lépett pályára az U21-es együttesben. Az U18-asoknál 9, az U21-eseknél 2 gólt szerzett.

fotó: EM Sports
Egyéves kölcsönszerződése lejárta után visszatért a Puskás Akadémia csapatába. A 2022/23-as bajnoki idény 8. fordulójában a ZTE ellen 2-1-re megnyert bajnokin mutatkozott be az NB1-ben, ráadásul 19 perc alatt kiosztott egy gólpasszt is. Első élvonalbeli gólja is a ZTE együtteséhez köthető, a 60. percben csereként lépett pályára, majd a 82. percben eredményes volt, ezzel eldöntötte a mérkőzést.
A jelenlegi idényben 19 alkalommal lépett pályára, amelyeken 6 gólt és 1 gólpasszt jegyzett a Puskás színeiben. Érdekesség, hogy az idei szezonban kétszer is bevette már a Ferencváros kapuját, méghozzá a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, amelyet végül drámai körülmények között 4-3-ra a zöld-fehérek nyertek meg.

fotó: Puskás Akadémia FC
,,Nagyon örülünk, hogy sikerült megszereznünk Gruber Zsombort. Úgy gondoljuk, ő a magyar labdarúgás egyik legtehetségesebb támadójátékosa. Szeretnénk őt tovább építeni, ezzel a Ferencváros és a magyar futball számára is nagy értéket teremteni. A rövid távú szakmai cél, hogy az ideigazolása után a ZTE együttesének adjuk kölcsön, ezzel minél több játékpercet tudjon szerezni a szezon még hátralevő részében. Nyártól nagyon számítunk rá, és reméljük, hogy minél előbb be tudjuk építeni a csapatba.” – mondta Hajnal Tamás, a Ferencvárosi TC sportigazgatója.
forrás: Ferencvárosi Torna Club
A Ferencvárosnak Gruber Zsombor volt a negyedik téli igazolása Habib Maïga, Kenan Kodro és Edgar Sevikyan után.