HIVATALOS: Csinger Márk végleg az ETO-ba szerződött

A labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő ETO FC csapata csütörtök délután a hivatalos oldalán jelentette be, hogy mindenben megállapodásra jutott a szlovák élvonalbeli DAC-al Csinger Márk átigazolását illetően. A 23 esztendős magyar válogatott védő 2029 nyaráig kötelezte el magát a győri klubhoz.

fotó: ETO FC

Csinger Márk a 2025/2026-os idény előtt tért vissza kölcsönbe az ETO-hoz, ahol rögtön alapemberré vált a védelem tengelyében. A szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, teljesítményének köszönhetően pedig a magyar válogatottban is bemutatkozhatott.

A 23 éves középhátvéd korábban a 2022/2023-as idényben már szerepelt Győrben, ahol fiatal kora ellenére többször is csapatkapitányként vezette az együttest. Ezt követően két szezont töltött a DAC-nál, ám Dunaszerdahelyen nem tudta állandósítani helyét a kezdőcsapatban.

A bajnoki címmel záruló történelmi idényben 39 tétmérkőzésen lépett pályára, ebből 31 bajnokin, 4 Magyar Kupa, valamint 4 Konferencia-Liga találkozón, és ezeken három gólt szerzett. 2026. június 5-én újabb mérföldkőhöz érkezett karrierjében, hiszen a játékos bemutatkozott a magyar felnőtt válogatottban a Finnország ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen.

Mint ismert, a futballista kölcsönszerződése június 30-án lejárt, a két klub azonban hosszas egyeztetéseket követően megállapodott egymással, így az ETO végleg megszerezte Csinger játékjogát.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.