A labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Zalaegerszegi TE a hivatalos oldalán tudatta, hogy szerződtették a szintén NB1-es Ferencvárossal szerződést bontó 30 éves középpályást, Anderson Esitit. A zalai klub hivatalos kommünikéjéből az is kiderült, hogy egy fél éves, azaz a szezon végéig érvényes szerződést kötöttek a nigériai játékossal.
fotó: Zalaegerszegi TE
,,Örömmel jelentjük be, hogy a harminc esztendős, nagy rutinnal rendelkező középpályás a továbbiakban tehát nálunk folytatja karrierjét.” – áll a ZTE közleményében.
Anderson Esiti a portugál labdarúgásban nevelkedett a Leixoes SC együttes akadémiáján, majd 2014 nyarán az első osztályban szereplő Estoril játékosa lett. Eddigi pályafutása során a Liga Portugal mellett játszott a belga, görög és a török élvonalban is. Több alkalommal is pályára lépett a nagyszerű sikereket elért nigériai válogatottban és klubszinten is remekül gyűjtötte a perceket a nemzetközi porondon.
A Fradihoz a 2021/2022-es szezonban érkezett a görög PAOK Szaloniktől, ahol azóta három bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett, valamint a 2022/2023-as szezonban pályára léphetett az UEFA Európa-Liga csoportkörében és az egyenes kieséses szakaszban is.
Összesen 60 tétmérkőzésen lépett pályára a zöld-fehérek szerelésében, amelyeken két gólt szerzett. Érdekesség, hogy Esiti legutóbb 2023. december 10-én, egy Paks elleni bajnokin lépett pályára utoljára pályára tétmeccsen.
fotó: Nemzeti Sport
Esiti távozása már többször téma volt az elmúlt időszakban, kapcsolatba hozták már a DVTK-val is, de ő végül a Zalaegerszeg mellett tette le a voksát. A játékos rövidesen csatlakozik a keret többi tagjához is, hogy velük együtt készülhessen fel az NB1 februári folytatására.