Három góllal verte román ellenfelét a Nyíregyháza

A harmadik nyári felkészülési találkozóját játszotta pénteken az NB1-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus FC. Bódog Tamás együttese az ausztriai edzőtáborozás utolsó mérkőzésen a román élvonalbeli bajnokság előző kiírásának ezüstérmesével, az FC Universitatea Cluj ellen lépett pályára. Az ellenfélnek ez volt a főpróbája, hiszen jövő héten már tétmérkőzésen lépnek pályára, méghozzá az Európa-Liga selejtezőjében az ukrán Dinamo Kyiv ellen.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

Az első tíz perc kiegyenlített játékot hozott, majd ezután Medved fejesénél nagyot védett Lefter, A 16. percben egy labdaszerzés után Manner Balázs tette középre a labdát, azonban Katona Bálint lövését bravúrral hárította majd a kapus, a kipattanónál Medved és Májer Milán löketét is blokkolták a román védők. Tíz perccel később Katona Bálint újból próbálkozott, a 20 méteres lövését a jobb alsó sarok elől tolta ki Lefter. Ezután Májer szabadrúgása után az előrehúzódó Temesvári Attila fejesét fogta meg a labdát a kapus.

A folytatásban Kvasina lőtt éles szögből, de a rövid saroknál védett a kolozsvári hálóőr. Az első játékrész végéhez közeledve életjelet adott magáról az U Cluj is, a 35. percben egy gyors kontratémadás végén Adams került helyzetbe, de a jobb oldali kapufát találta el. A következő támadásnál Chukwu kapott jó labdát, majd ziccerben találta magát, de a lövését Tóth Balázs lábbal védte, a labda pedig a kapusról a felső lécre pattant. A 44. percben megszerezte a vezetést a Szpari: Katona Levente középre tett labdáját Medved a kapuba helyezte. (1-0)

A játékrész végén még egy nyírségi lehetőség, előbb Medved ziccerét hárította a kapus, majd a kipattanót Kvasina tette kapura, ám a gólvonalon álló román védő menteni tudott, így egygólos nyíregyházi vezetéssel mehettek szünetre a csapatok.

A második félidő is magyar helyzettel indult, de Kvasina centikkel csavart mellé 18 méterről. A folytásban is inkább a Szpari akarata érvényesült, sikerült letámadni a kolozsváriakat, a labdaszerzések után pedig Mannernek és Kvasinának is volt lehetősége arra, hogy gólt szerezzen, de nem sikerült kihasználniuk a helyzeteket, majd Katona Mátyás szabadrúgását fogta Lefter.

A 73. percben megduplázta előnyét a Nyíregyháza: Kovács Milán jobbról érkező beadása után Babunski fejelt kapura, amelyet elsőre bravúrral védett a kapus, de a kipattanót követően Babunski a kapuba passzolta a labdát. (2-0)

A 80. percben háromgólosra nőtt a Szpari előnye: Katona Mátyás balról ívelt középre, amelyet Tarcsi Róbert fejelt a hosszú sarokba. (3-0)

A hátralévő időben Katona Mátyás és Tarcsi előtt is adódott egy-egy lehetőség, de előbbi lövését a léc alól tolta ki a román kapus, míg utóbbi fejese nem sokkal kerülte a kaput. A túloldalon egy kolozsvári kapufa volt, de több gól már nem esett, így a Nyíregyháza remek teljesítményt nyújta, 3-0-ra legyőzte az Universitatea Cluj csapatát.

Egy nagyszerű mérkőzést játszottunk, és tudtunk gólokat is rúgni. Fáradtan játszottak a srácok, így nem az eredmény volt fontos, de azért jó érzés győzni. A tegnapi három edzés után tetszett a játékosok hozzáállása, megvoltak a párharcok, az indulások, és bár a frissesség még hiányzott, mindenki hozzátette azt, ami ahhoz kell, hogy eredményesek legyünk.nyilatkozta a klubhonlapnak a találkozót követően Bódog Tamás, a Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzője.


Felkészülési mérkőzés

Nyíregyháza Spartacus FC – FC Universitatea Cluj (román) 3-0 (1-0)

Nyíregyháza: Tóth B. (Molnár M., 60.) – Májer (Alaxai, 60.), Temesvári, Katona L. (Zikovic, 60.), Benczenleitner (Kaczvinszki, 60.), Manner (Katona M., 60.), Kovács M. (Törő, 83.), Toma (Hős Zs., 60.), Katona B. (Vukk, 80.), Kvasina (Babunski, 60.), Medved (Tarcsi, 46.)
Vezetőedző: Bódog Tamás

Gólszerzők: Medved (44. perc), Babunski (73. perc), Tarcsi (80. perc)


A Nyíregyháza tehát győzelemmel zárta az ausztrai edzőtábort, és mostantól hazai környezetben fognak készülni a nyírségiek, akik a következő hetekben további felkészülési mérkőzéseket fognak játszani.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.