Két olyan csapat találkozott egymással szombaton délután a labdarúgó Fizz Liga NB1 9. fordulójában, amelyek a vártnál gyengébben kapták el a rajtot a bajnokságban. A házigazda Puskás Akadémia a hatodik, míg a vendég Újpest a kilencedik helyről várta ezt az összecsapást.

fotó: Nemzeti Sport
A kék mezes felcsútiak kezdték veszélyesebben az összecsapást, a 2. percben Nagy Zsolt éles középre ívelt labdájára ketten is érkeztek, amelynél Kobouri kis híján öngólt vétett, de végül a kapu mellé fejelt az újpestiek hátvédje. Öt perccel később egy labdaszerzést követően Németh András passzolt Nagy Zsolthoz, aki célba vette 16 méterről a bal alsót, Piscitelli azonban szögletre tornázta a labdát.
A 11. percben megmutatták magukat a fővárosi lila-fehérek is, egy remek passzjátékot követően Medeiros a 16-oson belül, az alapvonalról passzolt középre, ahol Matko háttal a kapunak, sarokkal próbált lőni, de a próbálkozásában már nem volt elég erő, így a gólvonalról kivágták a labdát, amelyet Horváth Krisztofer lőtt kapura, de Szappanos Péter hárítani tudott.
A 33. percben Joao Nunes labdavesztését követően Németh András ugratta ki Nagy Zsoltot, aki a 16-oson belülre érve már lövésre készülődött, de az utolsó pillanatban Kobouri becsúszva mentett szögletre.
Több helyzetet már nem hozott ez a játékrész, a Puskás Akadémia itt valamivel veszélyesebb volt, de a félidei eredmény maradt a gól nélküli 0-0.

fotó: Nemzeti Sport
Egy-egy lövéssel indult a második félidő, előbb Matko passza után Ljujic jó 30 méterről, amelyet magabiztosan fogott Szappanos, míg a másik oldalon Lukács Dániel a 16-os sarkáról próbálta meg bevenni Piscitelli kapuját, de az olasz hálóőr a helyén volt és kiütötte a labdát.
Az 58. percben Rasak átlövése éppen Vlijter elé pattant Szappanosról, másodjára viszont már nagyot védett a Puskás Akadémia kapusa. A folytatásban jóval visszább esett a mérkőzés színvonala, a mezőnyben továbbra is nagyot küzdöttek a csapatok, de a kapuk előtti kreativítás hiányzott.
A 74. percben Soisalo passza után Lukács az ötös jobb sarkától jócskán a kapu fölé durrantott, majd három percre Duarte egy szép csel után 19 méterről lőtt, a labda pedig a felső lécről kiféle pattant.
A 88. percben Duarte szabadrúgásánál Golla középre fejelt labdáját Nagy Zsolt továbbította a gólvonal mögé, amelyet végül a partjelző les miatt érvénytelenített, majd az ítéletet a VAR-szobából is megerősítették, így a vendégek jöhettek szabadrúgással.
A hátralévő időben már nem forogtak veszélyben a kapuk, így gól nélküli eredménnyel zárult az Puskás Akadémia és az Újpest bajnoki csörtéje. A küzdőszellemmel nem volt gond, de a támadójátékból valami nagyon hiányzott mindkét helyen Maradjunk annyiban, hogy nem ez volt a szezon meccse…
forrás: M4 Sport
Fizz Liga NB1, 9. forduló
Puskás Akadémia FC – Újpest FC 0-0
Felcsút, Pancho Aréna, 2388 néző
Vezette: Bognár Tamás (Búzás Balázs, Kóbor Péter)
Puskás Akadémia: Szappanos – Maceiras, Golla, Harutyunyan, Brandon – Okeke (Vékony, 87.), L. Duarte – Dárdai P. (Soisalo, 62.), Lukács D. (Kern, 92.), Nagy Zs. – Németh A. (Nagy Z., 87.)
Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Újpest: Piscitelli – Kobouri, Joao Nunes, A. Duarte, Goncalves – Ljujic, Rasak – Matko (Geiger, 91.), Iuri Medeiros (Ganea, 91.), Horváth K. (Beridze, 83.) – Vlijter (Tucic, 60.)
Vezetőedző: Damir Krznar
Ennek a döntetlennek köszönhetően a Puskás Akadémia maradt a tabella 6. helyén, míg az Újpest feljött a 8. helyre. A következő fordulóban a felcsútiak majd Zalaegerszegre látogatnak, míg fővárosi lila-fehérekre egy derbi vár hazai környezetben az ősi rivális Ferencváros ellen.
Be the first to comment