Kóródi Brúnó Zoltán interjúja David Babunskival
Február közepén felkértük egy exkluzív interjúra David Babunskit, a Mezőkövesd-Zsóry FC játékosát, aki az FC Barcelona utánpótlásában, a La Masia növendékei között kezdte a pályafutását, ahol tíz évet töltött, és bár a felnőtt csapatban végül nem mutatkozott be, a Barcelona B csapatában összesen 48 meccset játszott. Az északmacedón válogatott játékos játszott többek között Adama Traoréval, Sergi Samperrel és Alejandro Grimaldóval is, így első kézből tudott mesélni a barcelonai évekről és az egykori társakról egy exkluzív interjú keretében, aminek az elkészítésébe a klubja is beleegyezett.
Kóródi Brúnó Zoltán (eurobarca.hu) Köszönjük, hogy velünk töltöd a délutánod. Bemelegítő kérdés, mivel ezt az interjút angolul készítjük, szeretném megkérdezni, hogy milyen nyelveken tudnánk még beszélgetni veled? Ha jól sejtem, beszélsz pár nyelven. Tudnál erről beszélni nekünk?
David Babunski (Mezőkövesd-Zsóry FC) Nagyon szívesen. Nagyon köszönöm, hogy azért lejöttetek Mezőkövesdre, hogy találkozzatok velem. Valóban, tudnék interjút adni nektek angolul, spanyolul, ami az első idegen nyelvem, macedónul, ami az anyanyelvem, akár szerbül, amit azért beszélek, mert a feleségem Szerbiába való. Illetve katalánul is, ezt a 4-5 nyelvet beszélem folyékonyan.
Bruno: Folyékonyan… És mi a helyzet a többivel?
David: Amikor Japánban játszottam elkezdtem megtanulni a nyelvet, ami nem volt egyszerű, ugyanakkor nagyon szerettem csinálni. Románul is tanultam, amikor ott játszottam, meg is értem teljesen, hisz egy latin nyelv, és hasonlít a spanyolra. Bolgárul is megértek szinte mindent, mert nagyon hasonlít a szerbre és a macedónra. És ott a magyar nyelv… Nagyon bonyolult, őszinte leszek, ez a legnehezebb, amit eddig láttam, de talán némi erőfeszítéssel legalább alapszinten elsajátíthatom.
Bruno: Gratulálunk az új szerződésedhez a Mezőkövesddel! Amikor felvettem veled a kapcsolatot, épp csapat nélkül voltál, most pedig ugyanannál a csapatnál vagy, mint az ősszel. Mi volt a fő motivációd, hogy itt folytasd?
David: Köszönöm. Már itt voltam másfél hónapja Mezőkövesden, amikor jött a világbajnokság miatti szünet. Ezalatt a szintén másfél hónap alatt elgondolkodtam, hogy mi legyen a következő lépés a karrieremben, esetleg másik csapatba igazoljak-e. Több lehetőségem volt, de végül úgy döntöttem, hogy visszatérek Mezőkövesdre, hogy meghosszabbítsam a szerződésemet, mert azt éreztem, hogy itt tudnék a legtöbbet fejlődni. Éreztem a szeretetet és a bizalmat a klub részéről, és ez rengeteget számít nekem.
Kóródi Brúnó Zoltán (balra) és David Babunski a Mezőkövesd stadionjában / Fotó: Balogh Efraim
Bruno: Nem ez az első csapatod Magyarországon, hisz korábban Debrecenben is játszottál. Mi a benyomásod Magyarországról így másfél év után?
David: Őszintén szólva én is, és a családom is nagyon boldogok vagyunk itt, tetszik nekünk az ország. Amíg Debrecenben játszottam, nagyon jól éreztük ott magunkat. Budapestet is nagyon szeretjük, amikor megvan a lehetőségünk, van egy-két szabadnapom, mindig felmegyünk megnézni ezt a gyönyörű várost. Szóval eddig nagyon meg vagyunk elégedve Magyarországgal, miután beutaztuk a világot, megtapasztaltunk különböző helyeket és kultúrákat, boldogok vagyunk itt.
Bruno: Mielőtt rátérnénk a történetedre. Még mindig culénak tartod magad?
David: Teljes mértékben (nevet).
Bruno: Mikor és miért lettél culé?
David: Húha, ez egy nagyon régi történet. Amikor körülbelül hat éves lehettem, édesanyám úgy döntött, hogy Barcelonában fogunk élni. Az édesapám a spanyol másodosztályban játszott, a Logroñesben, egy észak-spanyol csapatban, és nyáron Barcelona környékén nyaraltunk. Az édesapám Németországba szerződött egy másik klubhoz, de édesanyám úgy döntött, hogy ott telepszünk le, nagyon tetszett neki a város és az ország, úgyhogy végül Barcelonában maradtunk.
Bruno: Nem az egyetlen profi futballista vagy a családodban, édesapád is játszott, a testvéred pedig még mindig aktív. Már a kezdetektől el volt döntve, hogy labdarúgó leszel?
David: Biztos, hogy számított az, hogy gyerekkorom óta láttam édesapámat futballozni, családként beutaztuk a világot támogatva az ő karrierjét, de már nagyon kicsi koromban is megvolt bennem a szenvedély a futball iránt, természetes volt, hogy pár évesen már rugdostam a labdát. Édesanyám mondja, hogy amikor megszülettem is már labda volt a lábamon. Szóval mi egy focista család vagyunk az édesapám, a testvérem és az én karrierem miatt, úgy esett hogy focisták lettünk, egy sportoló család.
Bruno: Édesapád védő volt, a testvéred csatár, te középpályás lettél. Mindig a középpályán játszottál? Miért ez a poszt?
David: Többnyire igen, talán az adottságaim miatt, a kezdetektől fogva ezen a poszton játszottam. Az edzőim azt érezték, hogy itt tudom a legtöbbet hozzátenni, itt érzem magam a legjobban. Eleinte inkább támadó középpályás voltam, de később bármelyik poszton tudtam játszani.
Bruno: Gyerekként Katalóniában, a Gramenetnél kezdtetek játszani. Hogy kerültetek oda? Kinek a segítségével?
David: Édesanyám azt gondolta, hogy mindketten belezúgtunk a labdarúgásba, úgyhogy körbenézett a környéken, hogy hol tudnék játszani iskola után. Először egy kisebb klubban kezdtünk, majd végül az általad is említett Gramanetbe mentem, 10 és 12 éves korom között, két évet játszottam itt. Innen szúrt ki magának a Barça. A Barcelonának van egy megfigyelő rendszere, amivel közelről figyelik a Katalóniában játszó tehetségeket a Barçán kívül, és akiről úgy érzik, hogy beleillik a klub játékába, tesznek neki egy ajánlatot. Velem is így volt, 12 évesen, egy torna után, ahol a katalóniából válogatott csapattal játszottam, felhívtak és megkérdeztek, hogy szeretnék-e a Barçában játszani.
Bruno: Mielőtt belevágunk a következő részbe, lenne egy kérdésem a testvéredről. A Gramanet és a Cornellá után ő a Real Madridhoz került. Ő választotta a Madridot, vagy nem volt ajánlata a Barçától?
David: Volt egy torna, amelyen a Cornellával vett részt, ott volt a Barça, a Real Madrid, az Atlético Madrid, az Espanyol, és az öcsém kiválóan játszott. Ez ha jól emlékszem, egy Nike kupa volt, és a Real Madrid scoutjainak nagyon megtetszett, és tettek egy ajánlatot neki Madridba.
Bruno: Még mindig culé?
David: Szerintem régen az volt, de nem volt választása, és Real Madrid szurkolóvá kellett válnia (nevet). A gyerekkori barátaink java része Barça-szurkoló, de sok Madrid-szurkoló barátja van, és most már ő is az.
Bruno: Beszéljünk rólad. Hallottam egy városi legendát, miszerint a Barça és az Espanyol is le akart igazolni, de te azért választottad a Barcelonát, mert culé voltál. Ez igaz, vagy hogy volt a történet?
David: Igen, ez teljes mértékben igaz. A tornát követően mindkét klub hívott, hogy csatlakozzak az akadémiájukhoz, és én döntöttem. Nem volt nehéz döntés, úgy értem, lehetetlen nemet mondani a világ és a történelem legjobb klubjának. Mivel alapból culéként nőttem fel, egy álom vált valóra. De minden tiszteletem az Espanyolnak, mert szintén kiváló akadémiájuk van, és a korosztályos csapatoknál hatalmas a rivalizálás a Barça és az Espanyol között. Olyan mint egy derbi, mint az első csapatok között.
Bruno: Amikor elfogadtad az ajánlatot, mi volt az érzésed? Mint amikor egy álom válik valósággá, igaz?
David: Pontosan. Ez olyan volt, mintha egy álom vált volna valóra, és úgy döntöttem, hogy 10 évig élem ezt az álmot. Egy évtizeden keresztül voltam ott, ami nem volt egyszerű, mert minden év végén volt, mondjuk, hogy egy vizsga, amin át kellett menni, hogy a következő szintre juss. Ez a vizsga nagyon nehéz volt, mert Katalónia legjobb játékosai voltak ott, nagy öröm és kiváltság volt, hogy én is ott lehettem.
Bruno: Te is bent laktál a La Masíán?
David: A La Masía azoknak a játékosoknak volt fenntartva, akik messze laktak, akiknek a családjai messze laktak, ezért laktak bent. Mivel a szüleim akkor már Barcelonában, Castelldefelsben laktak, otthon éltem velük.
Bruno: Ha jól tudom, elég szigorú szabályok voltak a La Masíán… Hogyan kell kinézned, hogyan kell viselkedned?
David: Igen… Több, mint szigorú szabályok, emberi értékeket tanítottak nekünk a kezdetektől fogva: legyél alázatos, tisztelettudó, ne szállj el magadtól amiért az FC Barcelonában játszol, maradj két lábbal a földön. Összességében megtanították, hogy játsszuk a létező legjobb futballt, de meg akarták nekünk tanítani azokat az emberi értékeket is, amelyek segítenek abban, hogy jó emberré válhassunk.
Bruno: És mi volt a hajaddal?
David: Na igen… (Nevet) Ott volt egy koordinátor, Albert Benaiges, aki azt mondta nekünk, hogy a Barça nem akarja, hogy kitűnj, szem előtt legyél bármi miatt, ami nem a futball tudásoddal kapcsolatos. Szóval, bármi ilyen szőkített haj, piercing, fülbevaló, hosszú haj… Azt gondolták, hogy ezek csak felkeltik a figyelmet, ők pedig mindent egyszerűnek és alázatosnak akartak, hogy csak futballozz. Ez volt a legfiatalabbaknak. Ahogy idősödtünk, több mozgásterünk volt arra, hogy kifejezzük magunkat. De elsőre nehéz volt elfogadni. Egész életemben hosszú hajam volt… Amíg nem csatlakoztam a Barçához, a Gramenetnél is hosszú hajam volt, mint amilyen anno Ronaldinhónak. Most már örülök ennek a döntésnek, és a szüleim is… (nevet)
David Babunski (középen) hosszú hajjal
Bruno: Egy évtizedet töltöttél a La Masíán. El tudod mondani, hogy számodra mit jelent az, hogy „Més que un club” (Több, mint egy klub)?
David: ,,Més que un club” – azt jelenti, ahogy már említettem neked, hogy az FC Barcelona nem csak a futballról szól, hanem az emberi értékekről is. Példát akarunk mutatni, fejleszteni akarjuk magunkat, amíg a klubnál vagyunk. A klubon kívül is terjesztjük ezeket az értékeket, hogy példával szolgálhassunk a fiatalabb generáció számára világszerte, jó személyiség, nemes viselkedés a pályán és azon kívül is. Ezért is tekinthető többnek a Barça, mint egy egyszerű futballklub, mert mi… Bocsáss meg, de azt mondom hogy „mi” (nevet), mert továbbra is a klub részének érzem magam. Igen, ezért is több, mint egy klub, mert például demokratikus úton választanak elnököt, az összes tagnak megvan a lehetősége arra, hogy kifejezze az álláspontját, hogy ki képviselje őt. Ezek azok a dolgok, amiért a Barça több, mint egy klub.
Bruno: Ezeket az elveket azóta is terjeszted, például itt a Mezőkövesdben?
David: Igen, bárhova is megyek, megpróbálom magammal vinni, amit a Barçánál tanultam, és minden csapatnál, ahol valaha játszottam, igyekszem megosztani a csapattársaimmal, és természetesen a gyermekeimmel is… Tudom, ezt másoknak kellene megítélnie rólam, de mindig megpróbálok azokkal az értékekkel élni, amelyeket az FC Barcelonánál tanultam.
Bruno: Ha belegondolok, a magyar futballban neked olyan csapattársaid vannak, mint a személyes kedvencem, Molnár Gábor is, aki más típusú játékos, mint te. Könnyű megosztani az elveket velük?
David: Persze, és ő nagyon nyitott mindenre. Amíg valaki nyitott arra, hogy tanuljon és átadja az értékeit… Sok dolgot tanultam én is a magyar kultúrából, a csapattársaimtól, ahogy sok mindent tanultam Japánban, Romániában, magamba szívtam a pozitív dolgokat a világ minden pontjáról és sokat tanultam a többi kultúrából is.
Bruno: Tudnál mesélni nekünk a közismert Barça DNS-ről?
David: A Barçánál a kezdetektől fogva ugyanazt a futballstílust tanuljuk és azt, hogy hogyan értsük meg a futballt. Így vagyunk edzve a kezdetektől fogva, ez a Barça DNS, minden jellemzőjével, a játékstílusunkkal, hogy hogyan olvassuk a játékot, amit mindenki tud, hogy a labdabirtokláson, a pozíciós játék maximalizálásán alapszik, és a labdatartáson, valamint a támadó mentalitáson.
Bruno: Hogyan képzeljük el Pep Guardiola edzését?
David: Számomra egy kiváltság volt Pep Guardiolával edzeni, magamba szívni és megtanulni, amit csak tudtam a magyarázataiból. Ezekben az években a Barça sikert sikerre halmozott, 4-5 éven keresztül dominálták a világ futballját. Nagy kiváltság volt ezektől a játékosoktól tanulni, és játszani velük, látni, mit hogyan csinálnak a pályán, és beilleszteni a saját játékomba.
Bruno: Mi volt a legnagyobb különbség – a sztárjátékosokat leszámítva – az utánpótlás edzések és ezek között?
David: Ez a legérdekesebb, hogy nem volt nagy különbség. Minden kategóriában nagyon hasonlítanak az edzések, hasonlóak a gyakorlatok, mert a Barçában kiskorodtól kezdve arra készítenek fel, hogy egy nap az első csapat tagja legyél. Ez a Barça-filozófia, az -identitás és az itteni rendszer. Ezért nem volt nehéz az első csapat edzéseihez alkalmazkodni, mert a feladatok hasonlóak voltak. Cicázás, labdabirtoklás, kispályás játékok, kontroll és passzolás. Talán ez írja le legjobban a La Masía sikerét.
Bruno: Olyan osztálytársaid voltak, akik ma a top ligákban játszanak, mint Adama Traoré, Denis Suraez, és olyan játékosok, mint Samper vagy Grimaldo. Kit tartasz közülük a barátodnak?
David: Mindannyian nagyon jó kapcsolatban voltunk. A legtöbb kapcsolatom talán Sergi Samperrel van, rengeteg éven át voltunk együtt a Barçában, és végül ő is Japánba jött, ez közelebb hozott minket. Nagyon jó kapcsolatom van még Patrickkal, ő a Lazióban játszik.
Bruno: Gyakran beszélsz az említett játékosokkal vagy a korábbi csapattársakkal?
David: Időről időre megnézzük, hogy kivel mi történt, vagy gratulálunk egymásnak, a sikerekhez.
Bruno: Ha jól sejtem, sok anekdotád és sztorid van…
David: Persze, de azokat nem oszthatom meg… (nevet)
Bruno: Ha valaki megkapta a lehetőséget, hogy bemutatkozzon az első csapatnál… Mit éreztetek? Irigykedtetek, vagy őszintén tudtatok örülni a sikerének?
David: Természetesen nagyon boldogok voltunk, mindannyian ezt az álmot éltük, az FC Barcelonában voltunk, tudtuk, hogy milyen nehéz volt eljutni idáig, és bekerülni az első csapatba. Különösen azokban az években, ott volt Xavi, Iniesta, Busquets, Messi, és az ő helyükre nehéz volt betörni. Szóval ha valaki megkapta a lehetőséget az első csapatnál, az olyan dolog volt, ami miatt mindannyian boldogok lehettünk és ünnepelhettünk, mert nem volt egyszerű.
Bruno: Volt valami különleges ünneplés ilyenkor? Prank?
David: Igen, persze. Ha valaki visszajött, miután debütált az első csapattal, nyilván viccelődtünk vele, de tényleg nagyon örültünk a sikerének.
Bruno: Amikor aláírtad az új szerződésed a Mezőkövesddel, Sergi Roberto kedvelte az Instagramon. Az első csapat játékosai, barcelonai újságírók követnek téged. Kapcsolatban vagy bármelyikükkel?
David: Sergi Robertóval, Martín Montoyával és Marc Muniesával együtt taxiztam haza az edzések után. Fiatalabbak voltak, mint a többi játékos, közelebb az én korosztályomhoz, akárcsak Rafinha vagy Marc Bartra – aki most a Trabzonsporban játszik – ,közelebbi kapcsolatunk volt a korosztály miatt. Ez nem azt jelenti, hogy gyakran beszélgetnénk, de sok közös barátunk van, így ha Barcelonában járunk gyakran látjuk egymást.
Bruno: Amikor megkaptad a Barça B-nél az első szerződésed… Nagy mérföldkő volt, vagy hasonló, mint egy újabb szerződés a Juvenilnél?
David: Hatalmas mérföldkő, úgy emlékszem, 4 vagy 5 játékos kapott akkor szerződést az utánpótlásból. A Juvenilben eltöltött 3 év után tudsz ugrani egyet a Barça B-hez, ez egy profi szerződés, profi ligában, ami akkor a másodosztály volt, egy nagyon erős bajnokság. Szóval egy nagy előrelépés volt, én így éreztem, mert nem sokunknak adatott ez meg. Ez a Juvenil végét jelentette, a többieknek így más csapat után kellett nézniük.
Bruno: 50 meccsen léptél pályára, és egy gólt szereztél, de azt egy őrült meccsen az Alcorcón ellen. Gyakran visszagondolsz erre a gólra? Sokat jelent neked?
David: Igen, mert az a gól… azt jelentette, hogy felléptünk a harmadik helyre a tabellán, ami ha jól tudom, a Barça B történetének legjobb eredménye. Ez volt az első szezonom a Barça B-nél, és jó szezonunk volt. Nem jutottam túl sok játékidőhoz, mert még csak akkor kerültem fel a Juvenilből, több idősebb játékos is ott volt, szóval nehéz volt fiatalként betörni a Barça B-be.
Bruno: Sajnos 2016-ban távoznod kellett a csapattól. Míg sok játékos Instagram-posztokban köszön el manapság, te egy érzelmekkel fűtött búcsúlevélben köszöntél el. Megkérdezhetem, hogy milyen körülmények miatt távoztál?
David: Ez volt a harmadik, egyben utolsó évem a második csapatnál, az első csapat kapuihoz érkeztem, de nem volt hely a számomra. Ezért kellett elhagynom a Barça B-t, mert 21-22 éves korod után nem játszhatsz ott. Szóval a távozás mellett döntöttem, és elkezdtem felépíteni a karrierem a Barçán kívül.
Babunski búcsúlevele a linkre kattintva olvasható.
Bruno: A leveled – ami nagyon érzelmesre sikeredett, ugyanakkor professzionális is volt – a fiatalok és a női játékosok számára is nagyon jó motivációt adhat. Akkoriban volt ennek bármi visszhangja vagy következménye a Barçánál?
David: Nagy hatást váltott ki a klubnál, a spanyol és katalán médiánál is, mindenki megosztotta és publikálta. Ez valami olyasmi volt, amit meg szerettem volna osztani egy, az FC Barcelonában eltöltött évtized után. Egy nagyon jó tapasztalat volt, amire mély gondolatokkal szerettem volna reagálni, azért írtam azokat a szavakat, hogy nyilvánosan megoszthassam. Reméltem, hogy inspirálni fogja a fiatalokat, akik utánam jönnek.
Bruno: Miután elhagytad Barcelonát, a Crvena Zvezdához szerződtél. Mi volt a legnagyobb különbség számodra a futballkultúrában, a csapattársaidban és a szurkolói kultúrában?
David: Minden teljesen más volt, Bruno, minden. Ennyi év után kilépni Barcelonából beléptem egy teljesen új futball világba, amely nem állt hozzám közel. Professzionális volt, de annyi olyan dolog jött közbe, aminek semmi köze a futballhoz, és az egész, eljönni Barcelonából, belépni a futballnak ebbe a vad és küzdelmekkel teli világába, ahova nagyon gyorsan be kellett illeszkednem, sokat kellett tanulnom… Szóval nagy volt a különbség. A liga, az edzési lehetőségek, a versenyhelyzet, minden új volt nekem.
Bruno: Mi a helyzet a Crvena szurkolóival?
David: Nagyon fanatikusak, talán a legjobbak a világon. A klub lelkei, a Crvena az egyik legnagyobb ex-jugoszláv klubok egyike, régen meghódították Európát Darko Pancevvel, aki egy jó barátom… Nagyon jó tapasztalat volt, de a futball szempontjából nem volt az, korán el kellett jönnöm, nem egész egy évvel azután, hogy ideigazoltam. Olyan problémák jelentkeztek, amelyekhez nem voltam hozzászokva, mint a fizetések elmaradása vagy a rendkívül nehéz munkakörülmények…
Bruno: Ezután a rövid kitérő után Japánba mentél. Miért Japán? Hogyan kerültél oda és hogyan tudtál alkalmazkodni hozzá?
David: Számomra is nagyon furcsa volt, mert soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen Japánban fogok játszani, de a körülmények így hozták, és éltem a lehetőséggel. Édesapám 25 évvel korábban a Gamba Oszakában játszott, csodálatos dolgokat mesélt erről. Egyébként én is éltem Japánban még két éves koromban, habár nincs sok emlékem róla. A szüleim mindig csodálatos dolgokat meséltek a kultúráról, az emberekről, ezért úgy döntöttem, hogy belevágok, és elmondhatom, hogy életem egyik legszebb tapasztalata volt az a három év.
Bruno: Mi volt a legkülönlegesebb a számodra?
David: Minden nagyon más, egyediek a saját módjukon, teljesen máshogy gondolkodnak a kultúráról, de ha nyitott vagy és szeretnél tanulni, a japánok között élni, akkor sokféleképpen meg tud érinteni. Velem is ez történt, a családommal is, nagyon jó élmény volt Japánban élni, biztos vagyok benne, hogy egy nap visszatérek.
Bruno: Miért távoztál onnan?
David: Lejárt a szerződésem az Omiya Ardijában. Másfél évet játszottam a Yokohama Marinosban és még másfelet az Omiyában, de vissza szerettem volna térni Európába, hogy itt érjek el sikereket, és megpróbáltam leszerződni egy európai első osztályban szereplő csapathoz. Nem volt egyszerű új csapatot találni itt néhány ázsiában töltött év után, és a pandémia is elkezdődött, szóval mindenkinek nehéz volt. Romániában találtam csapatot, itt egy évet játszottam, hat hónapra egy másikhoz mentem, ezután csatlakoztam a Debrecenhez.
Bruno: Többféle különböző kultúrában éltél, különböző bajnokságokban játszottál, melyik állt a legközelebb hozzád?
David: Sokszor költöztem és nem csak a karrieremben, hanem édesapám karrierje miatt is, kiskorom óta folyamatosan költöznünk kellett, beutaztuk az egész világot az édesanyámmal, és úgy gondolom, hogy ez segített nekünk abban, hogy nyitottak legyünk és gyorsan alkalmazkodjunk bármilyen változáshoz. Szóval könnyen alkalmazkodtam minden kultúrához, minden körülményhez, amivel szembe kellett néznünk, nincs egy preferenciám se, minden kultúrának megtaláltam a pozitív oldalát.
Bruno: Már beszélgettünk az országunkról, de a futballunkról még nem. Elégedett vagy a mezőkövesdi, vagy az egész bajnokságban található körülményekkel?
David: Igen, a magyar bajnokság nagyon sok szempontból jó, az egyik legjobb dolog az infrastruktúra, a stadionok, az edzési lehetőségek, professzionális játékosnak érezheted magad. Tetszik, hogy az ország ilyen sokat fektet a sportba és a futballba is. Kényelmesen érezheted magad, minden szükséges dolog adott arra, hogy a teljesítményedre koncentrálhass, fejleszthesd magad játékosként. A pénzügyi helyzet sokkal jobb, mint amit más országokban láthatsz, mint például Szerbiában vagy Romániában. A liga minőségén még lenne mit fejleszteni, de szezonról szezonra egyre jobbnak látom. Mostanában a magyar válogatott is sikereket ér el, ami jó motiváció a futball további fejlesztésére.
Bruno: Még egy kérdés az öcsédről. Amikor Debrecenben játszottál, akkor ő is csatlakozott a csapathoz. Volt ebben bármilyen szereped?
David: Nem, ő nagyon jó szezont futott Bulgáriában, és a klub épp csatárt keresett. Nem erősködtünk és nem erőltettük, csak így alakult, hogy megvalósulhatott ez a helyzet. Nagyon különleges volt számunkra, hogy ez létrejöhetett és együtt játszhattunk.
Bruno: Egymás ellen is játszottatok. Nehéz elképzelni, a saját öcséd ellen játszani, leütközni…
David: Sokszor előfordult, hogy közel voltunk egymáshoz. Japánban is játszottunk egymás ellen az egyik meccsen az utolsó 15 percben, nagyon különleges pillanat volt, és játszottunk egymás ellen a Mezőkövesd – Debrecen-meccsen is pár hónapja. Ha le kell ütközöm, akkor leütközöm, mert a saját csapatomért játszok, profi vagyok, ő pedig a Debrecenért játszik, és a pályán nincs köszönet. Úgy értem, kis korunk óta versengünk egymással minden játékban, a PlayStationön, kinti sportokban is, de nagyon közeli és jó a kapcsolatom a testvéremmel.
Bruno: Itt Mezőkövesden, de a világ többi részén is számos külföldi játékossal játszottál már együtt. Itt van csapattársad a Comore-szigetekről, de Martinique-ről is. Sok időt töltötök együtt az edzéseken és a meccseken kívül is?
David: Igen, persze. Azt gondolom, hogy ez az egyik legszebb része a futballnak, megadja a lehetőséget, hogy megismerj más helyekről és kultúrákból érkező embereket, barátságokat köss, és csökkenti a különbségeket egymás között. Ez a futball egyik erőssége, hogy hidakat épít emberek között. Ez az egyik dolog, ami miatt nagyon szeretem ezt a sportot.
Bruno: Jelenleg a Mezőkövesd helyzete nem a legfényesebb, ha a tabellára tekintünk (az interjú a 19. fordulót megelőzően készült – a szerk.), 3 pontra vagytok a kieséstől, azonban 6 pontra a negyedik helytől, ami már európai kupaszereplést érhet. Mi a csapat elsődleges célja most? A negyedik, vagy a tizedik hely jár a fejetekben?
David: Azt gondolom, hogy most, a csapat megerősítését követően – 7 játékos érkezett a tél folyamán (a szerk.) – az ambícióink nagyobbak, szóval meg szeretnénk célozni az első négy hely valamelyikét. Ez a liga ilyen, nagy a verseny, ugyanannyi pontunk van, mint a Fehérvárnak, 5-6 csapat van 3 ponton belül, egy győzelem vagy vereség pedig közel vihet a dobogóhoz, vagy akár a kieséshez is.
Bruno: Beszéljünk a válogatottról, hisz több alkalommal is pályára léphettél az észak-macedón válogatottban. Milyen érzés volt, amikor az első alkalommal képviselhetted az országodat, mit jelentett neked?
David: Nagyon különleges pillanat volt, nagyon fiatal voltam, amikor debütáltam Bulgária ellen, nagyon sokan kíváncsiak voltak egy ilyen kis országból származó játékosra, aki a Barça akadémiáján játszik, talán én vagyok az egyetlen macedón, aki valaha is játszott ott. Nagyon boldog vagyok, hogy képviselhetem azt az országot, ahol én, a szüleim és a nagyszüleim születtek. Mindig nagyon különleges érzés.
Bruno: Igaz, hogy az ükapád egy vajda volt, vagy csak a média találta ki?
David: Nem, nem gondolom. Akkor jöttek elő ezzel a sztorival, amikor a Crvena Zvezdánál játszottam, nem gondolom, hogy így lenne. Nem találtunk semmi bizonyítékot, ami összekötne engem vagy a családomat vele.
Bruno: Megint egy keményebb kérdés. 5 éven keresztül, 2017 és 2022 között nem kaptál meghívót a válogatottba. Mi volt ennek az oka?
David: Nem tudom biztosan. Japánban játszottam, ez talán befolyásolta az előző kapitány döntését, ő jobban szerette az Európában játszó játékosokat beválogatni. A csapat jól játszott, aztán visszatértem Európába és ezáltal vissza tudtam kerülni a válogatottba is.
Bruno: Ott voltál az Olaszország elleni vb-pótselejtező meccsen (Macedónia az utolsó percben győzte le 1-0-ra az olaszokat – a szerk.). Mit éreztetek Traikovsiki góljánál?
David: Eufória… Az egy nagyon eufórikus pillanat volt a számunkra. Éppen bemelegítettem, és készültem arra, hogy beállok a hosszabbításra, ha nem esett volna az a gól az utolsó percben. Kitört belőlünk az öröm és a boldogság, nem tudtuk elhinni… Ezek azok a pillanatok, amelyek csak ritkán történnek meg a futballban, és büszkének kell rá lennünk.
Bruno: Tudtatok ünnepelni a meccs után?
David: Abszolút, a probléma az volt, hogy túl sokat ünnepeltünk (nevet). Ezután nem tudtunk semmi különlegeset nyújtani Portugália ellen, a probléma ez volt, az ünneplés.
Bruno: A következő Eb-re elég nehéz selejtező csoportba kerültetek. Anglia, Olaszország, Ukrajna és Málta. Lehetetlen küldetés?
David: Valóban, elég nehéznek tűnik. Ha megnézzük a különbséget a csapatok között, mi egy kis ország vagyunk, de megpróbáljuk. Párszor már bebizonyítottuk, hogy semmi sem lehetetlen, vagy olyan dolgok, amit lehetetlennek gondolnak, időnként megtörténnek, szóval fenntartjuk a reményt és a legjobbunkat nyújtjuk, nem adjuk fel.
Bruno: Néhány kérdésem lenne magánéleteddel kapcsolatban. 2017 karácsonyán ahelyett, hogy otthon ünnepeltetek volna, a barátaiddal egy menekülttáborba mentetek Gevgelijába, Észak-Macedóniába. A te ötleted volt?
David: Igen, teljes mértékben. Mindig azon gondolkodok, hogy miként tudnék segíteni a társadalomnak, és kiveszem a részem a kevésbé kiváltságos, vagy szerencsés emberek megsegítéséből. Kihasználom a futballból adódó pozíciómat és lehetőségeimet, hogy segítsek. Akkoriban a körülmények miatt sokan menekültek Szíriából a háború elől, és Macedóniánál lépték át a határt, jó lehetőségnek találtam, hogy segítsek rajtuk.
Bruno: A barátaid mit szóltak az ötletedhez? Azt hitték elsőre, hogy csak viccelsz?
David: Hát… (nevet) A legtöbben akik ismernek, a legközelebbi barátaim és a családom nem, mert tudják milyen vagyok, hogy állok az emberekhez és a társadalomhoz, szóval nem volt furcsa a számukra az, hogy olyan akcióba kezdtem, mint akkor Gevgelijában. Olyan élmény volt, amely megváltoztatta az életemet, nagyon különleges abban az értelemben, hogy mit gondolsz arról, hogy mi is számít az életben és mi nem. Egy olyan élmény, ami mindannyiunkat megérintett, akik ott voltunk, mélyen, megváltoztatja a prioritásaidat és kitisztítja a képet, hogy mi is számít igazán az életben.
Bruno: A goal.com írt rólad egy cikket azzal a címmel, hogy „Ő lenne minden idők legintelligensebb focistája”. Hogy érzed, más vagy, mint a többi játékos?
David: Nem, nem gondolom. Úgy értem, hogy nagyon sok sztereotípia van focistákról, de a futballon túl nagyon sok dolog van, ami érdekelt engem. Például a filozófia, a természettudományok, és mivel ez nem túl gyakori a futballisták körében, talán ezért választották ezt a címet, de nem gondolom magam senkinél se intelligensebbnek. Talán érdeklődőbb vagyok és a szabadidőmben szeretem fejleszteni az agyam és a gondolkodásomat, valamint olvasni és tanulni.
Bruno: Emellett az írásban is elég jó vagy. Ha a leveledre gondolok, vagy arra a jegyzetre, amit a koronavírusról posztoltál… Vannak olyan terveid, hogy könyvet írj, vagy csak megoszd a gondolataidat valahol?
David: Igen, nagyon is. Azt gondolom, ha befejezem a futballt, szeretnék több energiát fordítani az írásra, olvasásra, és arra, hogy megosszam a gondolataim a fontosabb témákról.
Bruno: Van időd mostanában is ezekre a hobbikra?
David: Most, mivel egyedül vagyok itt Mezőkövesden, minden nap olvasok, és időnként írok is.
Bruno: Megkérdezhetem, hogy mit olvasol most?
David: Persze, jelenleg Robert Greene-től Az emberi természet törvényeinek a végén járok. De tudnám ajánlani Yuval Noah Hararitól a Sapienst, és Kahnemantól a ,,Gyors és lassú gondolkodás”-t. Ezek remek könyvek, de amit most olvasok, az is nagyon érdekes.
Bruno: Mondjuk azt, hogy volt egy sztorid Piquével és Arbeloával. Amikor vitába szálltak egymással, írtál egy tweetet, amiben a viselkedésüket kritizáltad. Lett bármi következménye?
David: Személyesen nem. Továbbították, retweetelték, megosztották, megvolt ez a médiafelhajtás, de a játékosok részéről semmi. Piqué egy nagyon jó srác, vicces és mindig szereti megosztani a gondolatait, de itt nem volt semmi probléma. Mindig azt gondolom, hogy a focistáknak megvan a felelősségük, hiszen a társadalom hősei és millióknak, köztük gyerekeknek is a példaképei. Azt gondolom, hogy nagy erejük és hatásuk van az egész világon és meg kell, hogy legyen a felelősség, hogy ezt az erőt megfelelően tudják használni és pozitív hatást gyakorolni.
Bruno: Az utolsó részben a Barcelona jelenéről szeretnélek kérdezni. Nem csak, mint korábbi játékost, szurkolót is kérdezlek. Követed még a meccseket, ha úgy van időd? Mit gondolsz a Xavi-éráról?
David: Azt gondolom, hogy egy átmeneti időszakon megyünk keresztül. Volt pár nehezebb évünk, amikor pénzügyi gondok adódtak, és a menedzsment nem kezelte jól a csapatot. Nem hoztak kifejezetten jó döntéseket. Most, hogy Laporta visszatért, kell egy kis idő az újjáépülésre. Messi is elment, szóval kell egy kis idő, hogy visszatérjünk az élbolyba, de azt gondolom, hogy Xavi kiváló munkát végez. Ő a jó ember erre a célra. Eddig nem volt egyszerű, de most kell újjáépülni és egyenesbe hozni a dolgokat, hogy újra jó legyen, mert azt gondolom, hogy pár évig kisiklott a csapat, de most újra sínen vagyunk, és szerintem Xavi a legjobb ember erre a projektre. A bajnokság a miénk erre a szezonra.
Bruno: Az ősszel beszélgettem Óscar Lopezzel, a Juvenil A mostani edzőjével, és azt mondta nekem, hogy az elmúlt 20 évben semmi sem változott a La Masíán. Látod a mostani csapaton a La Masía módszereit?
David: Igen, abszolút. Ez megingathatatlan. Megeshet, hogy nehéz időkön megyünk keresztül, de sose adjuk fel az alapelveinket, az identitásunkat és a filozófiánkat. Ez a mi védőbástyánk, nem számít, mi jön, mindig észrevehetőnek kell lennie a pályán a Barça identitásának.
Bruno: Ugyanezt gondolod a Xavi előtti évekről is?
David: Valóban, szükséged van finomhangolásra és alkalmazkodásra amikor elveszítesz olyan játékosokat, mint Messi, Xavi vagy Iniesta, és nehéz megtalálni olyan játékosok utódját, akik végig dominálták a futball világát és 5-6 évig a csúcson voltak. Azonban az alapelvek mindig láthatók. Úgy gondolom, Xavival ezt lehetetlen lenne elhagyni.
Bruno: Melyik korábbi barcelonai középpályás volt a legnagyobb hatással a stílusodra?
David: Iniesta és Thiago Alcántara, őket kettejüket nagyon kedveltem.
Bruno: Mit gondolsz, Gavi és Pedri jól pótolják Xaviékat?
David: Fantasztikus, zseniális játékosok. Hihetetlen, ilyen fiatal korban… Lehetetlen, hogy így játszanak. A Barcelona megnyerte a lottót ezekkel a srácokkal. Remélem, hogy hosszú és sikeres karrierjük lesz, és fenn tudják tartani ezt a teljesítményt.
Bruno: Ki fogja pótolni Busquetset?
David: Ez egy nehéz kérdés. Ő a világon a legjobb a posztján, ha úgy dönt, hogy elhagyja Barcelonát vagy visszavonul, ami hamar be fog következni, de Frenkie de Jong pótolhatja. Esetleg Nico, vagy valaki más még feltűnhet. De egy dolog: akik elhagyják a Barcelonát, azoknak nagyon nehéz bárhol is alkalmazkodniuk. Egy nagyon egyedi játékot tanítanak nekünk kiskorunktól fogva, és ezután kiszakadni és másik rendszerekben, másik stílusban játszani, nagyon nehéz.
Bruno: Még egy személyesebb kérdés zárásként. Mik a jövőbeli terveid a karrieredben és azután? Szeretnél edző lenni?
David: Igen, teljes mértékben. Nagyon szeretnék edző lenni. Ez a szenvedélyem, szeretem a futballt, nézni, tanulmányozni és játszani is természetesen. Valószínűleg követem édesapámat, és miután visszavonulok, edző szeretnék lenni. De most addig szeretnék játszani, amíg fizikailag bírom, remélhetőleg 40 éves koromig, ez a tervem. Az az álmom hogy játszhassak a legjobb öt európai bajnokság valamelyikében.
Forrás: https://www.eurobarca.hu/