Ezúttal egy valódi derbivel zárul majd az NB1 11. fordulója

A címvédő és listavezető Ferencváros az ősi rivális Újpestet fogadja vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának rangadóján, amely a két együttes 239. egymás elleni összecsapása lesz a hazai élvonalban.

A derbi ezúttal valódi rangadó lesz, mivel a csapatokat csupán két pont és két hely választja el egymástól a tabellán, igaz, az FTC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
A lila-fehérek remek sorozatban vannak, legutóbbi hat bajnoki összecsapásukból ötöt megnyertek és csak egyet veszítettek el, így megérdemelten állnak a harmadik helyen. Az újpesti együttes hivatalos honlapja szerint az első osztályban eddig lejátszott 238 derbi örökmérlege ferencvárosi fölényt mutat, 115-ször a zöld-fehérek, 61-szer pedig a negyedik kerületiek ünnepelhettek.
Érdekesség, hogy mindkét csapatot szerb edző irányítja, Nebojsa Vignjevic így honfitársa, Dejan Stankovic ellen vezetheti az Újpestet, amely utoljára 2015. december 12-én győzte le ősi riválisát, akkor is vendégként. A Ferencváros ugyanakkor a mostani szezonban eddig csak saját közönsége előtt veszített pontokat, augusztusban a Puskás Akadémia nyert a Groupama Arénában, ahol október elején a Debrecennek sikerült pontot szereznie.
A Konferencia-liga csoportkörében három forduló után második helyen álló FTC-ben sérülés miatt nem léphet pályára a magyar válogatott csatára, Varga Barnabás, aki már a belga Genk otthonában gól nélküli döntetlennel zárult csütörtök esti meccsre sem utazott el a csapattal. Stankovic a szeptember eleji kinevezése óta még nem veszített tétmeccset a Ferencváros edzőjeként, érkezése óta 6 győzelem és 3 döntetlen a mérlege a gárdával.
Ami a forduló többi mérkőzését illeti, az augusztus 27. óta veretlen, második Paks az utolsó előtti pozíciót elfoglaló Kisvárdát fogadja majd vasárnap délután, míg a negyedik Puskás Akadémiához szombaton a hatodik Debrecen látogat. A sereghajtó Mezőkövesd vendége ezúttal az MTK lesz, az ötödik Diósgyőr pedig Fehérvárra utazik. Az előző idényben ezüstérmes, most öt találkozó óta nyeretlen és kilencedik Kecskemét a Magyar Kupában címvédő, a tabellán jelenleg 10. Zalaegerszeget fogadja.
A forduló összes mérkőzését az M4 Sport közvetíti.


2023.10.28. (szombat) 12:30 óra

KECSKEMÉTI TE – ZTE FC


2023.10.28. (szombat) 14:45 óra

FEHÉRVÁR FC – DVTK


2023.10.28. (szombat) 17:00 óra

PUSKÁS AKADÉMIA FC – DVSC


2023.10.29. (vasárnap) 13:15 óra

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC – MTK BUDAPEST


2023.10.29. (vasárnap) 15:30 óra

PAKSI FC – KISVÁRDA MASTER GOOD


2023.10.29. (vasárnap) 18:00 óra

FERENCVÁROSI TC – ÚJPEST FC


Forrás: www.mti.hu https://www.fradi.hu/