Északmacedón jobbhátvéd igazolt a Nyíregyháza

A labdarúgó Fizz Liga NB1-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus FC hétfő délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a 27 esztendős északmacedón jobbhátvédet, Vane Jovanovot. A futballista a horvát első osztályú NK Varazdin csapatától tette át a székhelyét a Nyírségbe.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

,,Nagyon izgatott voltam amikor a Nyíregyháza megkeresett, mert úgy érzem ez egy jó lehetőség számomra. Egy nagy lépés, mert egy komoly hagyománnyal rendelkező klubnál játszhatok, ahol fantasztikus a közönség. Korábban követtem a magyar bajnokságot, és tudom, hogy jó a színvonal. Több játékost ismerek akik itt játszottak, ők is megerősítettek ebben, nagyon jókat mondtak az NB1-ről, így örömmel mondtam igent. Jó erőben vagyok, folyamatosan edzettem a Varazdin együttesével, szeretnék minél hamarabb pályára lépni a Szpariban, és bizonyítani.”nyilatkozta a bejelentést követően Vane Jovanov.

A 27 éves, korábbi korosztályos válogatott labdarúgó pályafutása során elsősorban hazájában játszott, 2024-től a horvát első ligás NK Varazdin együttesében szerepelt, és a bajnokság mellett Konferencia Liga-mérkőzéseken is pályára lépett. Kiválasztásánál fő szempont volt, hogy ősszel rendszeresen szerepelt csapatában, és a Szpari stílusához jól illeszkedik játéka.

Vane Jovanov érkezésével szerette volna szélen megerősíteni a védelmet a klub, és reagálni kellett az elmúlt hetek történéseire, hiszen jelenleg a csapat mindkét jobbhátvédje, Májér Milán és Farkas Bengedúz is sérüléssel bajlódik.

,,A jobb oldali védő pozícióban Májer Milán már korábban megsérült, operációra volt szükség, itt tart a rehabilitációs folyamat. Az edzőtáborban pedig Farkas Bendegúz egy ütközés során térdsérülést szenvedett, a hazaérkezés után átesett a műtéten, de még jó ideig nem számíthatunk rá. Erre a pozícióra mindenképp szükségünk volt egy azonnal bevethető játékosra, ezért az elmúlt két hétben kerestük a megfelelő megoldást. Vane a horvát első osztályból érkezik, csapatában klasszikus jobb oldali védőt játszott. Egy gyors labdarúgó, aki támadásban és védekezésben is rendkívül energikus.”tette hozzá Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus FC sportigazgatója.

Jovanov a hétvégén, az MTK Budapest elleni hazai bajnoki mérkőzésen már bemutatkozhat a Szpariban.

Be the first to comment

Leave a Reply