Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntjük kedves olvasóinkat! A mai nap folyamán a Nyírségből jelentkezünk élő eredménykövetéssel, hiszen a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának legjobban várt mérkőzése következik, amelyen a Nyíregyháza Spartacus FC csapata fogadja a Debrceni VSC-t a keleti csúcsrangadón. Legyen szó bármilyen osztályról, kupasorozatról, egy Szpari – Loki / Loki – Szpari mindig nagy presztízzsel bír. Bízzunk benne, hogy most is egy izgalmas mérkőzést láthatunk majd. Ha tehetik, akkor tartsanak velünk!
fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
Közel három év után rendeznek újra keleti rangadót, míg az NB1-ben legutóbb 2014 novemberében találkoztak egymással a felek, akkor a hajdúságiak diadalmaskodtak 5-0-ra.
Meccstörténelem: A két csapat először 1978. november 26-án találkozott egymással Nyíregyházán, akkor a szabolcsiak 1-0-ra legyőzték a Lokit. Azóta további 27 mérkőzést rendeztek, volt olyan, hogy a másodosztályban is találkoztak a felek egymással, de a legtöbbször az élvonalban mérték össze az erejüket.
Örökmérleg: 28 mérkőzés – 5 Nyíregyháza győzelem – 9 döntetlen – 14 DVSC győzelem
Gólátlag: 2,3 gól / mérkőzés
A két csapat legutóbb a másodosztályban találkozott egymással, még a 2020/2021-es szezonban, akkor 1-1-es döntetlen született az üres Nagyerdei Stadionban.
fotó: Debreceni VSC
A mai mérkőzés játékvezetője Berke Balázs lesz, segítői Bornemissza Norbert és Garai Péter lesznek, míg a tartalékjátékvezető Pillók Ádám lesz. A VAR-szobában Vad II. István, Albert István és Hanyecz Bence foglalnak helyet.
OTP Bank Liga NB1, 7. forduló
Nyíregyházi Városi Stadion
Nyíregyháza Spartacus FC – Debreceni VSC 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Nagy B. (23. perc), Navratil (36. perc, 65. perc) illetve Pellumbi (8. perc), Dzsudzsák (79. perc – 11-esből)
Összeállítások
Nyíregyháza: Tóth B. – Baki, Gengeliczki, Jokic – Navratil, Toma, Keita, Nagy B. – Kovácsréti, Eppel, Nagy D.
cserék: Fejér, Alaxai, Myke, Kovács M., Kvekveskiri, Oláh, Gresó, Keresztes, Leoni, Radosevic, Babic, Pinte
Vezetőedző: Tímár Krisztián
DVSC: Megyeri – Kocsis G., Dreskovic, Pellumbi, Ferenczi – Lagator, Dzsudzsák – Kocsis D., Szűcs, Szécsi – Bárány
cserék: Pálfi, Engedi, Durasek, Szuhodovszki, Vajda, Shaghoyan, Senaga, Braga, Stojkovic, Silue, Domingues
Vezetőedző: Máté Csaba
I. félidő
Érkeznek a csapatok a pályára! A várakozásoknak megfelelően telt ház előtt lépnek pályára a mérkőző felek, tehát a hangulat adott egy jó összecsapához. Feketében láthatjuk majd a Nyíregyházát, míg fehérben a Debrecent.
1. perc: A Szpari kezdte a meccset.
5. perc: Kovácsréti Márk 12 méterről fejelt kapura, amelyet simán fogott Megyeri Balázs.
8. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Megszerzi a vezetést a DVSC. Egy jobbról érkező szögletet követően nem sikerült felszabadítani a hazaiaknak, majd Pellumbi éles szögből lőtt kapura, amelybe ugyan beleért Tóth Balázs, de védeni nem tudott, így a labda kikötött a kapuban. (0-1)
9. perc: Gyorsan jöhetett volna a szabolcsiak válasza, Kovácsréti Márk erős, félmagas távoli lövését ütötte ki a bal sarokból Megyeri.
23. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Az első komolyabb helyzetéből egyenlít a Nyíregyháza. Egy jobbról érkező Toma György-féle bepasszt követően a hosszú oldalon érkező Nagy Barnabás ballal, éles szögből és nagy erővel lőtt gyönyörűen a bal felsőbe. (1-1)
26. perc: Ismét Kovácsréti akcióban, ezúttal egy 30 méteres lövéssel próbálkozott a Szpari szélsője, majd a jobb alsóba tartó kísérletet Megyeri biztosan fogta.
32. perc: Toma György szimulálásért kapott sárga lapos figyelmeztetést, nincs büntető.
36. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Átveszi a vezetést a Szpari. Egy mélységi indítást követően Navratilhoz került a labda, majd a cseh játékos befeléhúzott Ferenczi János mellett és lőtt, amelybe ugyan belelépett Pellumbi, de róla a kapuba került a játékszer. (2-1)
41. perc: Kovácsréti balról ívelt középre egy szabadrúgást, amelyre az előrehúzódó Jokic érkezett lendületből, de a fejese mellé ment.
43. perc: Kocsis Gergő beadása felpattant egy hazai játékoson, amelyet követően Kocsis Dominik lőtt kapásból, ám csúnyán fölé célzott.
Letelt a rendes játékidő az első félidőben! Berke Balázs játékvezető kettő percet hosszabbított.
45+1. perc: Dzsudzsák Balázs 22 méterről vette célba a nyíregyházi kaput, amelybe bal kézzel beleért Tóth Balázs, majd a felsőlécről kifelé pattant a labda. Remek megmozdulást láthattunk mindkét játékostól!
45+2. perc: Kovácsréti lépett oda Dzsudzsáknak, amiért villant a sárga lapos figyelmeztés a hazai futballistának.
Véget ért az első félidő! Az első 10-15 percben a Loki uralta a meccset, amelynek következtében sikerült vezetést szerezniük, majd utána átvette az irányítást a Nyíregyháza, akik két nagy helyzetükből is gólt szereztek és fordítottak. Az utolsó percek újabb izgalmas perceket hoztak, de több gól már nem esett. Eddig teljesen kiegyenlített a mérkőzés képe. A hangulatra egyelőre nem lehet panasz itt a stadionban. Kíváncsian várjuk a folytatást! NYÍREGYHÁZA – DVSC 2-1
II. félidő
Mindkét csapat cserélt egyet-egyet, a Nyíregyházánál Eppel Márton jött le, helyén Myke Ramos folytatja, míg a Lokinál Kocsis Dominik helyett Domingues lépett a pályára.
46. perc: A DVSC kezdte a második félidőt.
48. perc: Egy labdaszerzést követően Ramos vezette keresztbe a labdát, majd Kovácsrétihez passzolt, aki jobbal próbálta bevenni a kaput, ám egy vendég védőről mellé ment a próbálkozás, amiért szöglettel jöhetett a Szpari.
49. perc: A szögletet követően Megyeri ejtette ki a labdát, amelyre Nagy Dominik csapott le, aki 6 méterről az oldalhálóba bombázott.
61. perc: Dreskovic kapott sárga lapot, vélhetően reklamálásért.
63 perc: Kettőt cserél Máté Csaba, Kocsis Gergő helyén Stojkovic, míg Szécsi Márk helyett Vajda Botond folytatja.
65. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Tovább növeli előnyét a Nyíregyháza. Gengeliczki Gergő felívelését követően Ramos csúsztatta meg a labdát, majd Ferenczi mellől bújt ki Navratil, aki előbb egy szép mozdulattal emelte át Megyerit, majd közelről a hálóba lőtt. (3-1)
73. perc: Csere mindkét oldalon, a nyírségieknél Keresztes Krisztián érkezik a sérült Jokic helyén, míg a hajdúságiaknál Lagator és Ferenczi ment, helyettük Silue és Djurasek érkezett.
76. perc: Cserél egyet Tímár Krisztián, Nagy Dominikot váltja Gresó Mátyás.
77. perc: Keita rossz ütemben csúszott oda Dominguesnek, amelyet Berke Balázs játékvezető egy sárga lappal jutalmazott.
78. perc: BÜNTETŐ! Egy balról érkező szabadrúgást követően Bárány Donát fejelt egyet kapura, amely Keita kezéről pattant le, a bíró egyből mutatott a büntetőpontra.
79. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Egy gólra csökkenti a hátrányát a DVSC. A 11-eshez Dzsudzsák Balázs állt oda, amelyet nagy erővel lőtt a jobb felsőbe. Tóth Balázs érezte az irányt, de védeni nem tudott. A Loki 37 esztendős középpályásának ez volt a 2. gólja a bajnokságban. (3-2)
83. perc: Egy jobb oldali beadást követően egy lecsorgó került Keresztes Krisztián elé, aki közelről a kapuba lőtt, ám les miatt érvénytelelen a találat.
84. perc: Kettős csere a Nyíregyházánál, Toma György helyén Kvekveskiri, míg a két gólt szerző Navratil helyett Pinte Patrik folytatja.
85. perc: Újabb sárga lapos figyelmeztetés, ezúttal ezt Gresó kapta reklamálásért.
88. perc: Silue késett el a belépőjével, amiért sárga lapot kapott.
90. perc: Megyeri rosszul szabadított fel, amelyre Ramos csapott le, aki egy szép mozdulattal tálalt Kovácsréti elé, ám a 14-15 méterről leadot lövése kevéssel a jobb felső mellett ment el.
Letelt a rendes játékidő! A játékvezető öt percet hosszabbít.
90+2. perc: Baki Ákos rúgta el a labdát indokolatlanul, amiért röppent neki a sárga lap.
90+3. perc: Egy remek bal szélen vezetett támadás végén Vajda adott középre, amelyet követően Bárány lőtt kapura, de Tóth leért és szögletre paskolta a játékszert.
Véget ért a mérkőzés! Egy jó iramú és magas színvonalú mérkőzést láthattunk, amelyet végül a Nyíregyháza nyert meg. Összeségében egy kiegyenlített meccs volt, ahol mindkét csapat javára eldőlhetett volna az eredmény, ám a helyzetek alapján talán a Szpari állt közelebb a győzelemhez. A hangulat az kiváló volt, talán az egyik legjobb, amelyet az idei szezonban láthattunk eddig. NYÍREGYHÁZA – DVSC 3-2
A Nyíregyháza közel 10 év után nyert újra hazai környezetben NB1-es bajnoki mérkőzést, míg a DVSC-t 25 évet követően győzték le hazai pályán.
Ami a tabellát illeti, a Szpari feljött a 10. helyre, míg a Loki maradt a 8. helyen.
Köszönjük szépen, hogy ma este is velünk tartottatok! A jövőben még jelentkezünk élő eredménykövetéssel. Minden kedves követőnknek és olvasónknak további szép estét és jó éjszakát kívánunk!