Egy bombagóllal nyert Kisvárdán a Paks – Kisvárda FC – Paksi FC 0-1 (0-0)

Szombaton délután a három bajnoki mérkőzés óta veretlen Kisvárda FC fogadta a Paks csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 8. fordulójában.

fotó: Paksi FC

Az összecsapás elején Mbock próbálkozott először, ám a lövése a kapu fölé szállt. Nem sokkal később a túloldalon Haraszti Zsolt éles szögből leadott lövésénél kellett bravúrt bemutatnia Popovicsnak. A 9. percben egy jobbról érkező szögletet követően Lippai Tibor fejjel célozta meg a bal sarkot, Gyetván Márk bravúrral ütötte ki a labdát.

Három perccel később Pető Milán távoli, jobb sarok felé tartó lövését tolta oldalra Popovics. A 17. percben Soltész Dominik ugratta ki Ésik Ákost, aki a balösszekötő helyéről kapura lőtt, de Gyetván hárított, majd a paksi védők tisztáztak a kapu előteréből.

A 38. percben Matanovic előtt adódott egy óriási lehetőség, ám teljesen tisztán, 18 méterről nagyon csúnyán a kapu fölé lőtt. A játékrész végén Haraszti indításával Szalai József lépett ki, majd Popovics mozdult ki a kapujából, de nem tudta megszerezni a labdát, ám szerencséjére a paksi támadó kisodródott, így odalett a lehetőség, emiatt gól nélküli állással vonulhattak pihenőre a csapatok.

fotó: Nemzeti Sport

Az 51. percben Matanovic fordult le az örzőjéről, majd Yordanovot ugratta ki, aztán egy emeléssel próbált gólt szerezni, ám Gyetván karjáról szögletre pattant a labda. Két perccel később Nagy Krisztián beadása után Szikszai szorongatott helyzetből fejelt a jobb sarok mellé.

Az 54. percben Hahn János ugrott ki a balösszekötő helyén, de a rövid sarokra tartó lövését Popovics lábbal védte. Hat minutummal később Melnyik megpattanó lövése vágódott szögletre.

A 71. percben előnybe kerültek a paksiak: egy kapu elé ívelt beadás után a lecsorgó labda Lenzsér Bence elé pattant, aki éles szögből, nagy erővel lőtt a hosszú felső sarokba. (0-1)

A találkozó utolsó harmadában a szabolcsiak nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de a tolnaiak védekezése végig jól zárt, ráadásul a 92. percben Papp Kristóf előtt adódott egy lehetőség, de a balösszekötő helyéről, 15 méterről kapu fölé lőtt. Több lehetőség már nem alakult ki egyik kapu előtt, így a Paks egy bombagólnak köszönhetően 1-0-ra nyert a Kisvárda otthonában.

fotó: Nemzeti Sport


OTP Bank Liga NB1
8. forduló

Kisvárda Master Good FC – Paksi FC 0-1 (0-0)

Kisvárda, Várkerti Stadion, 1683 néző

Vezette: Zimmerman Márió (Georgiou Theodoros, Berényi Ákos)

Kisvárda: Popovics – Nagy K. (Novothny, 86.), Lippai, Chlumecky, Soltész D. – Melnyik, Mbock – Matanovic (Mesanovic, 86.), Herc (Bíró B., 68.), Ésik (Szikszai, 46.) – Yordanov (Balogun, 68.)
Vezetőedző: Supka Attila

Paks: Gyetván – Lenzsér, Belényesi, Vécsei – Győrfi (Simut, 46.), Papp K. (Horváth K., 91.), Pető M. (Hahn, 46.), Balogh B., Silye (Lapu, 72.) – Haraszti Zs. (Windecker, 83.), Szalai J.
Vezetőedző: Bognár György

Gólszerző: Lenzsér (71. perc)

Szólj hozzá elsőként!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címed nem jelenik meg nyilvánosan.