Döntetlent hozott a Honvéd és az Újpest közötti fővárosi rangadó – Kispest-Honvéd FC – Újpest FC 1-1 (0-0)

Vasárnap késő délután fővárosi rangadót is rendeztek a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 9. fordulójában, ahol a kiesés ellen küzdő Honvéd fogadta a dobogóra pályázó Újpest csapatát a Bozsik Stadionban. Bár egy szektorbezárás miatt nem lehetett teltház ezen az összecsapáson, de ettől függetlenül az mindenképpen elmondható, hogy remek hangulatban játszhatott a két csapat.

fotó: Nemzeti Sport

Az első félidő elején inkább a piros-fekete mezes kispestiek veszélyeztettek, előbb Csontos Dominik 30 méteres szabadrúgása ment el a kapu mellett, majd nem sokkal később egy visszafejelt labdát Pekár István lőtt a kapu fölé 18-ról. Nem sokkal később a lila-fehérek előtt is adódott egy lehetőség, de Amenyido 11 méteres sarkazása volt pontatlan.

A 23. percben Zuigéber Ákos jobboldali beadását követően Alberto Marí fejelt hat méterről, amelyet Szappanos Péter könnyedén fogott meg. Négy percre rá Tijani próbálkozása nagyon, mondhatni jócskán lecsúszott a támadó lábáról, amely végül az oldalvonalnál ment ki és bedobással folytatódhatott a játék.

A játékrészre nem sok lehetőség volt jellemző, sokkal inkább a küzdelem és harc dominált a játéktéren, így a szünetre 0-0-s döntetlennel vonulhattak a csapatok.

fotó: Nemzeti Sport

A második félidő elején a Honvéd maradt aktívabb, az Újpest azonban fokozatosan egyre veszélyesebbé vált. A 60. percben Zeke Márió jobbról érkező beadása majdnem annyira mélyre sikeredett, hogy a labda behulljon a kapuba. Nyolc perccel később Ljujic lövését védte Hadzikic.

A 70. percben kissé a semmiből előnybe került az újpesti együttes: Amenyido remekül indította a leshatáron kilépő Vlijtert, aki előbb a kapujából rosszul kimozduló kapus mellett elhúzta a labdát, majd hét méterről, kisodródva a kapuba lőtt. (0-1)

Nem örülhetett sokáig a vezetésnek a vendég gárda, hiszen három minutummal később egyenlített a Honvéd: Csontos szabadrúgása után Baki Ákos fejesét Szappanos Péter még bravúrral védte, a kipattanóra azonban a csereként beszállt Pinte Patrik érkezett, aki öt méterről a kapuba lőtte a labdát. (1-1)

A gólok után valósággal felpörgött a mérkőzés, és érezhető volt, hogy mindkét együttes a győzelem megszerzésére törekszik. A 76. percben egy baloldali újpesti szögletet követően Stronati fejelt hét méterről, de Hadzikic kiütötte a bal alsóba tartó labdát. A lila-fehérek több szögletet is elvégezhettek egymás után, de a legtöbb pontatlanra sikeredett.

A 90. percben Vlijter került nagy helyzetbe, de mielőtt nagyobb veszélyt alakíthatott volna ki a hazai kapu előtt, akkor Hangya Szilveszter érkezett és remekül szerelte őt. Mindkét fél nagyot küzdött, ám több gól már nem esett ezen az összecsapáson, így 1-1-el ért véget a fővárosi rangadó.


OTP Bank Liga NB1
9. forduló

Kispest-Honvéd FC – Újpest FC 1-1 (0-0)

Budapest, Bozsik Aréna, 5078 néző

Vezette: Bogár Gergő (Becséri Gergely, Horváth Dávid)

Honvéd: Hadzikic – Szabó A., Baki, Safronov (Boldor, 84.), Hangya – Pekár I. (Eddaraj, 66.), Csontos – Somogyi T. (Alic, 46.), Szamosi Á., Zuigéber (Pauljevic, 85.) – Marí (Pinte, 66.)
Vezetőedző: Maurizio Jacobacci

Újpest: Szappanos – Újváry (Fiola, 66.), Heitor, Stronati, Zeke – Tijani (Vlijter, 55.), Szendrei N. – Matko, Ljujic, Horváth K. (Krajcsovics, 55.) – Amenyido (Scharmer, 92.)
Vezetőedző: Szélesi Zoltán

Gólszerzők: Pinte (73. perc) illetve Vlijter (70. perc)

Szólj hozzá elsőként!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címed nem jelenik meg nyilvánosan.