Komoly erősítést jelentett be a Szeged-Csanád Grosics Akadémia: a 28-szoros magyar válogatott, korábbi NB I-es gólkirály Ádám Martin a kék-feketéknél folytatja pályafutását. A 31 éves támadó szerződése a nyáron lejárt Pakson, így szabadon igazolhatóként tér vissza szülővárosába.

Ádám Martin számára különleges állomás lesz Szeged, hiszen itt született és itt kezdett futballozni. Később a Vasas akadémiájára került, majd az angyalföldiek felnőttcsapatában is bemutatkozott, és Európa-liga-selejtezőn is pályára lépett.
2019 januárjában a Kaposvár szerződtette, majd teljesítményével felhívta magára a Paks figyelmét. Tolnában futballozva érte el pályafutása egyik legnagyobb egyéni sikerét: a 2021–2022-es NB I-es idényben 31 góllal lett az élvonal gólkirálya.
Ezt követően Dél-Koreába, az Ulsanhoz igazolt, amellyel két bajnoki címet szerzett. 2024 nyarán a görög Asteras játékosa lett, novemberben azonban közös megegyezéssel távozott. 2025 januárjában visszatért Paksra, szerződése pedig idén nyáron lejárt.
A rutinos támadó tekintélyes tapasztalattal érkezik Szegedre: 368 felnőtt tétmérkőzésen 115 gólt szerzett és 44 gólpasszt adott.
Ádám Martin 2022-ben mutatkozott be a magyar válogatottban, Marco Rossi irányítása alatt pedig az Európa-bajnokságon is szerepelt. Eddig 28 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, és három gólt szerzett.
A támadó elárulta, hogy nem egyik napról a másikra született meg a megállapodás a Szegeddel.
– Régóta zajlottak a tárgyalások a klubbal, most jutottunk megállapodásra. Innen származom, itt születtem Szegeden, a mai napig Forráskúton lakom a családommal, gyerekeimmel, ez egy kézenfekvő megoldás volt. Követtem eddig is a Szeged eredményeit, amikor időm engedte, jártam a hazai meccsekre. Az utolsó két találkozón már négy pontot szereztek a srácok, remélem, elindulunk egy olyan úton, ami felfelé ível. Azon leszek, hogy a közös sikerbe én is bele tudjam tenni a saját részem – nyilatkozta Ádám Martin.
A korábbi NB I-es gólkirály megszerzésével tehát jelentősen erősödik a Szeged-Csanád Grosics Akadémia támadósora.
Forrás/fotó: https://www.szeged-grosicsakademia.hu/
Be the first to comment