Bognár György: ,,Hol itt a versenyegyenlőség? Ezen el lehet gondolkodni!” – bírálta az MLSZ-t a Fehérvár elleni mérkőzést követően a Paks vezetőedzője

Továbbra is felfelé ívelő pályán van a Fehérvár FC együttese, amely ezúttal a már biztos őszi bajnok Paksi FC-t győzte le hazai pályán 3-0 arányban a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

fotó: Fehérvár FC

Az összecsapást követően a két vezetőedző, nevezetesen Bartosz Grzelak és Bognár György értékelte a látottakat.


Bartosz Grzelak, a Fehérvár FC vezetőedzője: ,,A mérkőzés előtt beszéltünk a Paks erősségeiről, például, hogy párharcokban kifejezetten jók, és arról is, hogy két különböző stílusú csapat lép ma pályára. A mi célunk az volt, hogy a „Vidi-focit” játsszuk, hiszen a Paks erősebb a saját stílusában, mi pedig szintén a sajátunkban, ezt akartuk kihasználni, például azt, hogy tartsuk a labdát és ne hosszú labdákkal operáljunk. Jól kezdtünk, majd egy fantasztikus gólnak köszönhetően gyorsan vezettünk 2-0-ra, de egy ilyen ellenféllel szemben soha sem nyugodhatsz meg. A második félidőre is erősen jöttünk ki, a nyugalom és a koncentráció jellemzett minket ekkor. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy a játékosok menedzselték ezt a meccset, nagy szívvel játszottak a pályán is.”

A 45 éves svéd szakember vezérletével a 3. helyen áll jelenleg a fehérvári együttes, amely óriási előrelépésnek számít a szezon elejéhez képest. A Vidi vezetőedzője elégedett volt csapata elmúlt időszakban mutatott szereplésével, és picit már a jövőről is beszélt.

,,Egy fantasztikus időszak van mögöttünk, ezt kell majd folytatnunk. Ez még nem az az időszaka a bajnokságnak, amikor kiosztják az érmeket, vagy eldől a bennmaradás kérdése. Most két hét jól megérdemelt pihenő vár a játékosokra, amire egyéni edzésprogramot kapnak, majd két hét edzőtábor következik Horvátországban, ahol jó ellenfelek ellen fogunk megmérkőzni. A cél, hogy fenttartsuk ezt a tempót és formát és ne felejtsük el, hogy három idegenbeli találkozóval folytatjuk a tavaszt. Ez volt a legjobb meccsünk, amióta átvettem az irányítást, de ilyen teljesítményre van szükség ahhoz, hogy egy Paks szintű csapatot le tudjunk győzni, örülök, hogy ez most jött ki a pályán. Sok jó mérkőzésünk volt ezen kívül is, de nem mindig párosult ponttal, pontokkal, viszont hétről hétre fejlődik a csapat. Elégedett vagyok a csapat fejlődésével.”

fotó: Nemzeti Sport / Török Attila

Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője: ,,Megérdemelten nyerte meg a Vidi a mérkőzést, jobban játszott, de mi is elértük a célunkat, 145 fiatal percet szereztünk, amire szükségünk volt. Még labdába sem értünk és már vezetett a Vidi. A fókuszban az volt, hogy a fiatalok a pályán legyenek és minél több percünk legyen, nem a legjobb csapatunkkal kezdtünk. Rutintalan volt a védelem, majd Szabó János is megsérült és még az ő rutinja is kiesett hátulról, neki a combhajlító izma szakadt el. Ezért volt az, hogy a szünetben Szappanost cseréltük be, hogy legyen valami rutin is a pályán, irányítani kellett a védelmet, főleg, hogy ebben az összetételben még sosem játszottunk. Ha a sérültjeink rendben vannak és a legjobb csapatomat állítom ki ma is, akkor élesebb lett volna ez a mérkőzés, de a végére hagytuk ezt, szükségünk volt erre, úgy voltunk vele, hogy ameddig tudjuk, addig húzzuk, de ma nem tudtunk kibújni alóla, mert az elszámolásnál majd ez kell.”

A sajtótájékoztató során kritizálta az MLSZ-t a 62 éves szakember, mivel ő nem érzi megfelelőnek a versenyegyenlőséget az NB1-es kluboknál.

,,Egy kicsit furcsa, mert a versenyegyenlőséget át kell gondolni a jövőben. Az én csapatomba be kell tenni a fiatalokat, mert szükségünk van a központi támogatásra, a másiknak pedig nem. Hol itt a versenyegyenlőség? Ezen el lehet gondolkodni!”

fotó: Paksi FC


A Fehérvár FC tehát győzelemmel zárta az évet, amelynek köszönhetően a 3. helyről várhatja majd a tavaszi folytatást, míg a Paks veresége ellenére is vezeti az NB1 tabelláját.