Egy rosszul sikerült ősz után végül 9. helyen zárta a Fizz Liga NB1 2025/2026-os idényét a Nyíregyháza Spartacus FC, azaz a szabolcsiak elérték a kitűzött célt, a bennmaradást az élvonalbeli bajnokságban. Ebben a sikerben óriási érdeme van Bódog Tamásnak, aki tavasszal stabilizálta az együttes játékát, amely néhány szép eredménnyel is párosult. Az eredményeknek köszönhetően már korábban eldőlt, hogy az 55 esztendős szakember irányítja a következő szezonban is a nyíregyházi gárdát.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
,,Az utolsó forduló kicsit szomorkás volt, mert egy győzelemmel a hetedik hely is összejött volna, de a tavaszi szezonnal, a játékosok hozzáállásával és a pontokkal is elégedettek lehetünk. Ráadásul sok néző előtt mindig könnyebb, közösen sikerült elérnünk valamit, amire lehet építeni a jövőben.” – értékelte az M4 Sportnak az idei szezont Bódog Tamás, a Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzője.
Bódog tavaly ősszel vette át a Szpari irányítását, miután elődje, Szabó István irányításával az együttes két győzelemmel, három döntetlennel és hat vereséggel az utolsó helyen állt a Fizz Ligában, így megköszönték neki a munkát.
,,Már a téli felkészülés után már sejtettem, hogy jó tavasz elé nézhetünk, és azt is tudtam, hogy ha Magyarországon nekimégy az ellenfélnek, azt kevesen tudják megfelelően lereagálni, így ezzel a stílussal mindenkinek tudtunk fájdalmat vagy éppen nehézséget okozni.”
A trénert arról is kérdezték, mikor érezte először, hogy meglehet a bennmaradás. Bódog Tamás a DVTK elleni hazai sikert emelte ki.
,,Egyértelmű, hogy a Diósgyőr elleni siker meghatározó volt, de előtte is volt a csapatnak egy olyan tartása, morálja, ami miatt biztos voltam benne, hogy erősek és jók vagyunk. Amikor elvállaltam ezt a feladatot, én akkor úgy éreztem, hogy ezzel a csapattal meg tudjuk és meg is fogjuk csinálni. De a Diósgyőr elleni mérkőzés után kerültünk olyan pozícióba, hogy akkor már a mi kezünkben volt. Azt a szituációt már csak mi tudtuk volna elrontani.”
Ezt követően a szezon legszebb győzelméről, valamint a legfájóbb vereségéről is kérdezték a szabolcsi együttes edzőjét.
,,A Ferencváros ellen 3-1-s sikert emelném ki, amelyet az Üllői úton értünk. Azt gondolom, hogy a Fradi otthonában nyerni mindig különleges bármelyik csapat számára. Ez nem egy mindennapos cselekedet volt, főleg úgy, hogy még alig voltam két-három hete a csapattal. Negatívumként vagy mélypontként az Újpest elleni 7-2-es vereséget említeném, ami egy szerencsétlen történet volt. Bízom benne, hogy a szurkolóknak is egy nézhető és kedves történet volt ez a tavasz.„
A jövővel kapcsolatban Bódog TAmés elárulta, a klubtulajdonos biztosította arról, hogy olyan keretet alakíthatnak ki, amely ütőképes lehet a következő szezonban is. Megjegyezte, mentálisan is erős futballistákat keresnek, ilyen volt az előző szezonban kölcsönben Nyíregyházán futballozó Muhamed Tijani, illetve Meldin Dreskovic, akiket azonban nem tudnak megtartani.
,,Ez teljesen természetes, hogy van fluktuáció és ilyenkor kicserélődik a csapat egy része. Ilyenkor, a bajnokság végén nehéz valamit mondani, mert tényleg nagyon-nagyon nagy a mozgás. Annyit el kell mondani, hogy a tulajdonos biztosított minket a támogatásáról, hogy ott áll mögöttünk, és hál’ istennek van rá lehetőségünk, hogy olyan keretet alakítsunk ki, ami jövőre ugyanúgy ütőképes lesz. Olyan játékosokat próbálunk igazolni, aki mentálisan is erősek, nemcsak tudásban jók, hanem passzolnak a csapathoz is. A legjobb példa erre Meldin Dreskovic vagy Muhamed Tijani, akik ugye komoly csapatban futballoznak, és a tulajdonos mindent megtett, de ésszerűtlen a két játékost megtartani, mert nem fizethetsz ki valakiért egy talicska pénzt, utána meg esetleg borul a büdzsé, ha jön egy sérülés vagy valami probléma. De akiket hozunk, úgy gondolom, ugyanúgy passzolni fognak ebbe a csapatba.”

fotó: Nemzeti Sport
A Szpari játékosai már a jól megéredmelt nyári szabadságukat töltik, amely június 18-án ér véget, ugyanis ekkor kezdi meg a felkészülést a következő idényre a gárda. A felkészülést hazai környezetben kezdi meg a Nyíregyháza, nem sokkal később pedig kilenc napra Ausztriába utazik edzőtáborba, ahol több felkészülési mérkőzést is fognak játszani.
Be the first to comment