Az MTK hátrányból fordítva nyert a Vasas ellen

Két OTP Bank Liga NB1-es csapat, az MTK és a frissen feljutó Vasas találkozott egymással szerda délelőtt egy felkészülési mérkőzés keretein belül. A kék-fehérek már a második, míg az angyalföldiek az első edzőmeccsét játszotta ezen alkalommal.

fotó: Vasas FC

A találkozó első lehetősége a Vasas előtt adódott, a 3. percben Tóth Milán ment el szépen a bal oldalon, centerezését azonban nem érte el középen Pálinkás Gergő. Nem sokkal később ismét Pálinkás volt akcióban, a lövése levágódott egy védőről. Az első negyedóra végén próbálkozott először az MTK, Molnár Ádin lövését blokkolták a védők.

A 20. percben Tóth játszott össze Girsik Attilával, majd előbbi túlságosan is önzetlen akart lenni, hiszen Urblíkhoz passzolt, de a hazaiak tisztáztak a középpályás előtt.

Az ivószünetet követően a kék-fehéreknél volt többet a labda, Klausz Milán egy beadás után csak becsúszva tudott lőni, míg Plsek 10 méterről leadott fejese nem sokkal a jobb kapufa mellé ment el, így 0-0-s döntetlennel ért véget az első játékrész.

Szünetben mindkét csapat sort cserélt, a 48. percben Pávkovics Bence jobb oldali beadását Banó-Szabó Bence készítette le okosan az érkező Balogh Áronnak, ám a fiatal játékos 14 méterről a kapu fölé lőtt. Öt perccel később a másik kapunál Horváth Artúr remek kiugratásával Hinora Kristóf lépett ki, kicselezte a kapust, középre gurításáról centikkel lemaradtak a középen érkezők, majd Zubor Ádám lőtt, de lövése elakadt a védőkben.

Az 55. percben büntetőhöz jutott a Vasas, miután Zubor buktatta Baloghot a 16-oson belül. Az ítéletet Pethő Bence vállalta magára, majd védhetetlenül lőtt a kapu jobb oldalába. (0-1)

Az angyalföldiek nem örülhettek sokáig, hiszen nyolc perccel később összejött az egyenlítés a kék-fehéreknek: Jádi Balázs 15 méteres, lapos lövése a hálóban kötött ki, amelyben alaposan benne volt a bizonytalan Uram János is. (1-1)

A folytatásban az MTK átvette az irányítást, amely később góllal is párosult: a 72. percben a frissen igazolt Nyers Ádámot lökte fel Hej Viktor a 16-oson belül, a megítélt 11-est pedig Zeljkovic magabiztosan vágta a léc alá, így már a házigazdánál volt az előny. (2-1)

A 82. percben újabb gólt szereztek a hazaiak: egy bal oldali támadás végén Kerezsi Zalán centerezett az alapvonal elől, Nyers pedig közelről a kapuba gurított. (3-1)

A hajrában két nagy lehetőség is adódott a vendégek előtt, előbb Balogh mesterien ívelt Pethő fejére, aki centikkel csúsztatott a bal oldali kapufa mellé, majd Kovácsréti Márk cselezett ki három védőt, lövését azonban Fadgyas Tamás nagy bravúrral kitolta a bal felső sarok elől. A hátralévő időben nem változott az eredmény, az MTK 3-1-re legyőzte a Vasast.

fotó: MTK Budapest


Felkészülési mérkőzés

MTK Budapest – Vasas FC 3-1 (0-0)

Budapest, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia (zárt kapus mérkőzés)

MTK, I. félidő: Demjén – Varju, Beriashvili, Belényesi, Kovács P. – Kata, Plsek, Átrok – Molnár Á., Klausz, László K.
MTK, II. félidő: Fadgyas – Hinora, Armalas, Horváth D., Mikolay – Horváth A., Zeljkovic, Jádi – Zubor, Nyers, Kerezsi
Vezetőedző: Pinezits Máté

Vasas, I. félidő: Molnár Zs. – Girsik, Iyinbor, Csóka, Doktorics – Urblík, Rab B., Koszta – Tóth M., Pálinkás, Radó
Vasas, II. félidő: Uram – Pávkovics, Hej, Otigba, Balogh – Hidi M, Cseke, Banó-Szabó – Kovácsréti, Pethő, Horváth R.
Vezetőedző: Erős Gábor

Gólszerzők: Jádi (63. perc), Zeljkovic (72. perc – 11-esből), Nyers (82. perc) illetve Pethő (55. perc – 11-esből)


A két csapat szombaton játszik ismét felkészülési mérkőzést, az MTK a másodosztályú Kecskemét ellen, míg a Vasas a szlovák élvonalbeli KFC Komarno ellen lép pályára. Mindkét együttes hazai környezetben fogadja az ellenfeleit.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.