Az azeri bajnok ellen ikszelt a Ferencváros

Az ausztriai Wörgl városában játszotta le második nyári edzőmérkőzését a NB1-ben szereplő Ferencváros csapata. Borbély Balázs együttese az azeri bajnok Sabah FK-val meccselt, amelynek a kispadján az a Valdas Dambrauskas foglalt helyet, aki korábban dolgozott Magyarországon, jelesül a DVTK-nál. A csapatok megállapodása alapján a találkozót rendhagyó módon, 2×60 perces játékidővel rendezték meg.

fotó: Ferencvárosi Torna Club

A találkozót a fekete mezes Sabah kezdte veszélyesebben, előbb Corbunak kellett a kapu előteréből tisztáznia, majd Dibusz Dénes bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy ne vezessenek az azeriek.

Az FTC átvészelte a kezdeti nehéz időszakot, majd a 20. percben megszerezte a vezetést: Acolatse szélről érkező beadása után Gruber Zsombor volt eredményes. (1-0)

A folytatásban is Sabah jött előre, folyamatosan intenzíven letámadott Valdas Dambrauskas együttes, ennek eredményeképpen gólt is szereztek, ám a találatot les címén érvénytelenítette a játékvezető. A Fradi ezzel szemben hol letámadott, hol átengedete a kezdeményezést az ellenfelének. Dibusz védései is nagyban hozzájárultak, hogy egygólos ferencvárosi vezetéssel mehessenek szünetre a csapatok.

A szünetben Borbély Balázs sort cserélt, így gyakorlatilag az utazó keret minden tagja lehetőséget kapott a második 60 percben. Az FTC részéről ugyan Kanichowsky eredményes tudott lenni, ám a játékvezető végül les miatt érvénytelenítette a gólt.

Bár több jó támadást is vezettek a zöld-fehérek, mégis a Sabah megnyomta az összecsapás hajráját és összejött számukra az egyenlítés: a 110. percben Dungus távoli lövése talált utat a kapuba. (1-1)

Az állás már nem változott a hátralévő időben, a Ferencváros 1-1-s döntetlent játszott a Sabah csapatával szemben. A Fradi legközelebb majd július 1-én, a szintén azeri Qarabag ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen, amely főpróbaként fog szolgált a Vojvodina ellen EL-selejtező előtt. Ott már normális, azaz 2×45 perces meccset vívnak majd a felek.


Felkészülési mérkőzés

Ferencvárosi TC – Sabah FK (azeri) 1-1 (1-0)

Ferencváros, I. félidő: Dibusz – Osváth, Szalai G., Gómez, O’Dowda – Keita, Corbu – Gruber, Zachariassen, Acolatse – Yusuf

Ferencváros, II. félidő: Varga Á. – Cadu, Zohoré (Maiga, 90.), Botka, Nagy O. – Rommens, Levi (Arzani, 90.), Szevikjan (Varga Z., 104.), Lisztes K. (Szabó Sz., 104.), Kanichowsky – Kovacevic (Bagi, 104.)
Vezetőedző: Borbély Balázs

Gólszerzők: Gruber (20. perc) illetve Dungus (110. perc)


Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.