A Nyíregyháza ötgólos mérkőzésen nyerte meg a keleti rangadót – Nyíregyháza Spartacus FC – Debreceni VSC 3-2 (2-1)

Nyíregyháza – Debrecen mérkőzést rendeztek szombat este a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 7. fordulójában. Legyen szó bármilyen osztályú bajnokságról vagy akár a Magyar Kupáról, egy Szpari – Loki mindig komoly dolognak számít a magyar labdarúgásban, hiszen ezt a párosítást nevezik a keleti rangadónak. A két ősi rivális közel három évet követően találkott egymással tétmérkőzésen, ráadásul egy csordultig megtelt stadionban, hiszen a találkozót előtt pár nappal az összes jegyet eladták a szervezők, így nyolc ezer ember szurkolhatott a helyszínen.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

Azonnal egymásnak feszültek a felek, de az első lehetőség a szabolcsiak előtt adódott. Az 5. percben Jokic jól előre ívelt labdáját Kovácsréti Márk fejelte kapura 12 méterről, de Megyeri Balázs magabiztosan védett.

A debreceniek az első komoly helyzetükből gólt szereztek: a 8. percben Dzsudzsák Balázs jobbról érkező szögletét követően nem tudtak felszabadítani a nyíregyháziak, majd az előre húzódó Pellumbi elé került a labda, aki az ötös bal csücskétől lőtt a kapuba. (0-1)

A bekapott gól felrázta Tímár Krisztián tanítványait, akik előtt adódott lehetőség az egyenlítésre, ám Kovácsréti 25 méteres távoli lövését hárította Megyeri, míg a túloldalon Kocsis Dominik előtt adódott egy nagy helyzet, ám miután tisztára játszotta magát belelőtte az előtte álló Gengeliczki Gergőbe.

A 23. percben egyenlített a Szpari: egy bedobást követően Toma György ment el a jobb szélen, majd az alapvonalhoz közel keresztbe passzolta a labdát az érkező Nagy Barnabásnak, aki állítgatás nélkül, egy parádés mozdulattal lőtte ki a hosszú felsőt. A 24 esztendős balhátvédnek ez volt élete első NB1-es gólja. (1-1)

Bő tíz perccel később már a nyírségieknél volt az előny: Keita 30 méteres előreívelt labdája megtalálta Navratilt, aki Ferenczi János mellett bevezette a játékszert a 16-oson belülre, majd a bal lába felé tolta azt, és jobbról, hét méterről a debreceni kapuba lőtt. (2-1)

A 41. percben Kovácsréti balról végezhetett el egy szabadrúgást, amely remekül kanyarodott középre, ám a felugró Jokic fejese nem sokkal elkerülte Megyeri kapuját.

A szünet előtt még egyenlíthetett volna a Loki, Dzsudzsák Balázs kiváló, 23 méteres balos tekerését azonban Tóth Balázs óriási bravúrral a felső lécre tolta labdát.

Több helyzetet nem láthatott a publikum, így 2-1-es nyíregyházi vezetéssel vonultak a csapatok a szünetre.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A második félidő is egy nyíregyházi helyzettel indult, a 49. percben Kovácsréti jobbról érkező labdáját Megyeri nem tudta megfogni, amely Nagy Dominik elé került, aki hat méterről az oldalhálót találta telibe.

A 65. percben már kettővel vezetett a szabolcsi gárda: Gengeliczki felívelt labdáját Myke Ramos csúsztatta meg a védők között kibújó Navratilnak, aki előbb egy szép mozdulattal átemelte Megyerit, majd közvetlen közelről a kapuba passzolta a labdát. (3-1)

fotó: Nemzeti Sport

A 79. percben büntetőt kapott a Loki, miután Dzsudzsák bal oldali szabadrúgása után Bárány Donát fejelt kapura, amely Keita kezére pattant. A labda mögé Dzsudzsák Balázs állt oda, aki nagy erővel bombázott a jobb felsőbe. Tóth Balázs érezte az irányt, de a 109x-es magyar válogatott játékos lövése pontos volt. (3-2)

A 80. percben Navratil közel járt a mesterhármashoz, azonban miután szerencsével hozzá került a labda, ám a 13 méteres kísérletét az utolsó pillanatokban blokkolták a vendég védők.

A 90. percben Ramos szép mozdulattal tálalt Kovácsréti elé, aki jobbal vette célba a jobb felsőt, de centiket tévedett a Szpari szélsője. A 93. percben jöhetett volna a dráma, amikor is Vajda Botond robogott a jobb szélen, majd középre adott az érkező Báránynak, aki estében kapura lőtt, ám Tóth hatalmas bravúrral szögletre tolta a labdát.

Az eredmény már nem változott, a Nyíregyháza egy szoros és magas színvonalú mérkőzésen 3-2-re legyőzte hazai pályán a Debrcenet a keleti rangadón. Érdekesség, hogy a Szpari 25 évet követően tudta legyőzni az ősi riválist hazai környezetben a magyar élvonalban.


OTP Bank Liga NB1, 7. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC - Debreceni VSC 3-2 (2-1)

Nyíregyháza, Nyíregyházi Városi Stadion, 8000 néző

Vezette: Berke Balázs (Bornemissza Norbert, Garai Péter)

Nyíregyháza: Tóth B. - Baki, Gengeliczki, Jokic (Keresztes, 73.) - Navrátil (Pinte, 83.), Kovácsréti, Toma, Keita, Nagy B. - Eppel (Ramos, 46.), Nagy D. (Gresó, 76.)

Vezetőedző: Tímár Krisztián

DVSC: Megyeri - Kocsis G. (Stojkovic, 63.), Dreskovic, Pellumbi, Ferenczi (Silue, 73.) - Kocsis D. (Domingues, 46.), Szűcs, Lagator (Durasek, 73.), Szécsi (Vajda, 63.) - Dzsudzsák, Bárány

Vezetőedző: Máté Csaba

Gólszerzők: Nagy B. (23. perc), Navratil (36. perc és 65. perc) illetve Pellumbi (8. perc), Dzsudzsák (79. perc - 11-esből)


A Nyíregyháza ennek a sikernek köszönhetően elmozdult a kiesőzónából és jelenleg a 10. helyen áll, míg a Máté Csaba által irányított DVSC a 8. helyről várja a bajnokság következő fordulóját.