A Kisvárda három ponttal távozott a Hungária körútról – MTK Budapest – Kisvárda Master Good FC 1-2 (0-0)

Szombaton délután az MTK Budapest fogadta az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a négy bajnoki mérkőzés óta nyeretlen Kisvárda FC csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 7. fordulójában.

fotó: Nemzeti Sport

Visszafogott iramban kezdődött az összecsapás, majd elsőként a vendégek veszélyeztettek, de Herc pattogós lövése elgurult a bal alsó sarok mellett. Ezt követően folyamatosan átvette az irányítást a kék-fehér mezes alakulat, előbb Kerezsi Zalán fejese kerülte el a kaput, majd a 9. percben Bognár István távoli, lapos lövését elsőre kiütötte Popovics, majd a kipattanóra Nyers Ádám érkezett, de nem tudta a kapuba továbbítani a játékszert.

A játékrész közepén Herc és Matanovic révén is próbálkoztak a szabolcsiak, ám Demjén Patrik mindkét alkalommal magabiztosan hárított, míg a másik oldalon Nyers tologatta túlságosan a labdát a 16-oson belül, így lövési kísérletét blokkolni tudták a vendég védők.

A 30. percben egy hazai támadást követően Nyers került helyzetbe a jobb oldalon, akinek a rövid sarokba tartó lövését kiütötte Popovics. Öt perccel később Bognárnak készítették le a labdát, amelyet kapura lőtt, ám a vendégek hálóőre könnyedén fogta a próbálkozást. A 38. percben Zeljkovic esett el a kisvárdai büntetőterület közelében, de a VAR-vizsgálatot követően a játékvezető továbbot intett, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a felek.

fotó: MTK Budapest

A második félidő is kisvárdai helyzettel indult, ezúttal Herc 22 méteres lövése jócskán elment a jobb sarok mellett. Az 51. percben Nyers a tizenhatos előteréből alig-alig tévesztette el a jobb alsó sarkot. Két minutummal később megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek, hiszen előnybe kerültek a szabolcsiak: egy labdaszerzést követően Matanovic iramodott meg a kapu felé, majd könnyedén játszotta át magát Zeljkovicon, végül pedig higgadtan gurított a kapuba. (0-1)

A gólt követően Herc lőtt messziről, de pont középre ment, így Demjén könnyedén fogta a labdát. A 60. percben nagy egyenlítési lehetőséget puskázott el az MTk: Jurek Gábor életerős lövését még kiütötte Popovics, majd a kipattanóra érkező Kerezsi közvetlen közelről próbált a kapuba találni, de ezúttal ő sem tudott túljárni a kisvárdaiak kapusának az eszén, aki bravúros védésekkel óvta meg csapatát a góltól.

A két kihagyott helyzetre ismét góllal válaszolt a Kisvárda: a 62. percben Balogun passza után Szikszai került a 16-oson belülre, majd takarásból lőtt tökéletesen a bal alsó sarokba, ezzel megduplázva csapata előnyét. (0-2)

A meccs utolsó felében mindent egy lapra téve rohamozott az MTK, a 69. percben Kerezsi lapos, hosszú alsóra tartó lövését tolta ki bravúrral Popovics, majd egy perccel később Komáromi György bal lábas bombájánál nyújtózott nagyot a kisvárdai kapus, és tolta ki a labdát a léc alól.

A 74. percben a fővárosiak teljesen sakk-mattra játszották a szabolcsiak védelmét, ám amikor Kerezsi már a kapuba passzolt volna, akkor érkezett Nagy Krisztián, aki egy önfeláldozó, becsúszó szereléssel az utolsó pillanatban szögletre mentett. Egy perccel később Jurek vette célba a jobb alsó sarkot, de kevéssel elment a próbálkozása a kapu mellett.

A 89. percben siker koronázta az MTK próbálkozásait, hiszen összejött számukra a szépítés: Jurek lövését még védte Popovics, a kipattanót azonban Klausz Milán már a hálóba továbbította. A VAR-szobában hosszasan vizsgálták a gólt, hogy azt megelőzően Kerezsi nem volt-e lesen, de végül érvényben maradt a találat. (1-2)

A hosszabbítás perceiben Bognár szabadrúgását könnyedén fogta Popovics, majd a 96. percben a rutinos középpályás lábában ott volt az egyenlítési lehetőség: Jurek lekészítette lövésre Bognárnak, aki a 16 méterről tekert mindössze milliméterekkel a kapu mellé.

Ezután már nem alakult ki több lehetőség egyik kapu előtt sem, így a Kisvárda 2-1-re nyert a Hungária körúton az MTK vendégeként és megszakította a négy bajnoki óta tartó nyeretlenségi sorozatát. A siker kulcsa elsősorban a bravúrt bravúrra halmozó Popovics volt, akinek nagyon sokat köszönhetnek a várdaiak, akik emellett jobban sáfárkodtak a kevesebb lehetőségükkel.

fotó: Nemzeti Sport


OTP Bank Liga NB1
7. forduló

MTK Budapest – Kisvárda Master Good FC 1-2 (0-0)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2267 néző

Vezette: Derdák Marcell (Kóbor Péter, Szert Balázs)

MTK: Demjén – Varju (Hinora, 79.), Armalas, Beriasvili, Kovács P. (Klausz M., 79.) – Kata, Zeljkovic (Szuhodovszki, 63.) – Jurek, Bognár I., Kerezsi Z. – Nyers Á. (Komáromi, 63.)
Vezetőedző: Pinezits Máté

Kisvárda: Popovics – Nagy K. (Youga, 80.), Lippai, Chlumecky, Soltész D. – Matanovic (Szőr, 74.), Mbock, Melnyik, Ésik (Szikszai, 46.) – Herc (Balogun, 61.), Yordanov (Bíró B., 46.)
Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerzők: Klausz M. (89. perc) illetve Matanovic (53. perc), Szikszai (62. perc)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.