ETO – Nyíregyháza Spartacus mérkőzést rendeztek vasárnap késő délután a labdarúgó Fizz Liga NB1 6. fordulójában. A győriek hétközben a Konferencia-Liga selejtező playoffkörében volt érdekelt, ám 2-0-s vereséget szenvedtek az osztrák Rapid Wien vendégeként, így búcsúztak a harmadik számú európai kupasorozattól.

fotó: Nemzeti Sport
A 8. percben a zöld mezes győriek előtt adódott a mérkőzés első lehetősége, ekkor Bumba távoli lövését követően magabiztosan védett Kovács Dániel. Néhány másodperccel később a másik oldalon már a Szpari veszélyeztetett, Edomwonyi komoly helyzetbe kerülve, de nyolc méterről a középen álló Petrásba lőtt.
A folytatásban nem igazán forogtak veszélyben a csapatok kapui, jobbára a mezőnyjáték dominált. Bár az ETO játszott veszélyesebben az első játékrészben, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, ahogyan a Nyíregyháza sem, így 0-0-val ért véget az első félidő.
A fordulás után sem változott a meccs képe, az ETO irányított mezőnyben, de alig tudott eljutni a kapu elé igazán, de az 51. percben a nyírségiek előtt adódott egy nagy lehetőség, ekkor Manner Balázs iramodott meg a kapu felé, majd 17 méterről lőtt Petrás kezébe. Két perccel később Vitális Milán szánta el magát egy 30 méteres lövésre, de a jobb sarokba tartó labdát hárította Kovács.
A 69. percben Anton ívelt középre egy szabadrúgást, amelyet az előrehúzódó Abrahamsson 5-6 méterről a jobb alsó mellé csúsztatta a labdát. Hat perccel később a Nyíregyháza előtt is egy komoly lehetőség adódott, Májer Milán tíz méterről vágta a léc fölé Edomwonyi passzát.
Az utolsó nagyjából 20 percben picit nyíltabb és bátrabb csata folyt a pályán, mindkét csapat ment előre a győzelemért.
A 85. percben jött a mérkőzés első gólja, amelyet a győriek szereztek meg: Anton bal oldali szabadrúgását követően az érkező Benbouali fejelt hat méterről a kapu közepébe. (1-0)

fotó: Nemzeti Sport
A ráadás perceiben ismét a kapuba talált az algériai támadó, ezúttal is fejjel volt eredményes, ám végül a VAR les miatt érvénytelenítette a találatot, így végül az ETO 1-0-ra nyerte meg a kevés lehetőséget hozó mérkőzést.
forrás: M4 Sport
Fizz Liga NB1, 6. forduló
ETO FC – Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (0-0)
Győr, ETO Stadion, 3340 néző
Vezette: Bogár Gergő (Szalai Dániel, Rózsa Dávid)
ETO: Petrás – Tóth R. (Bíró, 83.), Abrahamsson, Csinger, Stefulj – Anton – Zivkovic (Tollár, 58.), Vitális M., Gavric (Vingler, 87.), Bumba – Pyshchur (Benbouali, 57.)
Vezetőedző: Borbély Balázs
Nyíregyháza: Kovács D. – Farkas, Evangelou, Katona L. – Májer, Katona M. (Kovácsréti, 74.), Sankovic, Manner (Toma, 64.), Benczenleitner – Edomwonyi, Do. Babunski (Katona B., 63.)
Vezetőedző: Szabó István
Gólszerző: Benbouali (85. perc)
Az ETO ennek a sikernek köszönhetően megőrizte a veretlenségét a bajnokságban, amellyel ráadásul maradtak az 5. helyen, míg a Nyíregyháza maradt a 10. helyen. A következő fordulóban a győriek majd a Puskás Akadémiához látogatnak, míg a Szpari majd a Paksot fogadja.
Be the first to comment