A labdarúgó Fizz Liga NB1 28. fordulójának rangadóját rendezték meg vasárnap délután Debrecenben, ahol a 4. helyen álló DVSC fogadta a 2. helyezett Ferencvárost. A találkozóra előzetesen elég nagy érdeklődés volt, a két együttes több mint 16 ezer néző előtt lépett pályára a debreceni Nagyerdei Stadionban.

fotó: DVSC
A piros mezes Loki előtt adódott az első lehetőség a meccsen, a 4. percben Youga beadását követően Kusnyír Erik fejelhetett Nagy Barnabás mellett, de csak az oldalhálót találta el. Négy perccel később Kovacevic ugrott ki a jobb oldalon, horvát támadó lövése lepattant a hazai blokkról, ezután Madarász Ádám 16 méterről ismételt, de a jobb sarok mellé lőtt.
A 14. percben Nagy Barnabás beadása után Corbu 12 méterről a kapu fölé fejelt, két perccel később pedig Abu Fani szögleténél az előrehúzódó Gómez fejelt, de jócskán kapu mellé. A 20. percben Kocsis Dominik iramodott meg a jobb szélen, majd befelé cselezett, végül Gómez szorításában lőtt, de az nem találta el a kaput.
💰 Legközelebb már akár meg is játszhatod az ilyen meccseket 👀
👉 Az ilyen találkozók után sokan nézik meg, mi lett volna a jó választás.
👉 A következő fordulóban már érdemes lehet időben lépni.
👉 TippmixPro bónusz: TMP5000
👉 +5000 Ft indulás
👉 👉 ITT tudsz regisztrálni 👈 👈
Legközelebb ezt akár meg is lehet játszani 👀
A 28. percben egy ígéretes ferencvárosi támadás végén Kovacevic szolgálta ki remekül Corbut, aki 16 méterről ballal kicsit eltörte a labdát, ami a bal kapufa mellett pattogott el. Tíz perccel később Szűcs Tamás jobblábas átlövése kellemetlenül pattant le Dibusz Dénes előtt, ám a Fradi kapusa végül fogta a próbálkozást.
A 41. percben Dzsudzsák Balázs szöglete után a rövid sarokhoz érkező Mejíasról a kapufára pattant a labda, majd felszabadítottak a vendég játékosok. Három percre rá Kocsis lőtt a jobbösszekötő helyéről, amely Szalai Gáborról vágódott szögletre. Újabb lehetőség már nem alakult ki egyik kapu előtt sem, így gól nélküli döntetlennel mehettek szünetre a csapatok.

fotó: Nemzeti Sport
A második félidő elején támadólag lépett fel az FTC, de az 50. percben Dzsudzsák szabadon törhetett előre a félpályától, 23 méterre a kaputól lőtt, ám nem jól találta el a labdát, így nem találta el a kaput a rutinos középpályás.
Három perccel később megszerezte a vezetést a Ferencváros: Kanichowsky és Abu Fani játszott össze remekül, utóbbi középre gurított, amely nem volt jó Yusufnak, de a szintén érkező Corbunak igen, aki hat méterről a kapuba lőtt. (0-1)
A 60. percben már kétgólosra nőtt a fővárosi zöld-fehérek előnye: Nagy Barnabás balról tekert középre, ahol ismét Corbu érkezett és jobbal a kapuba lőtt, Erdélyi Benedek csak hozzáérni tudott a labdához. (0-2)
Hat perccel később közel járt a harmadik gólhoz a vendég együttes, Abu Fani ugratta ki nagyszerűen Kovacevicet, a támadó ziccerben a kapufát talált el, méghozzá Mejías szorításában. Nyolc perc múlva egy hosszú előreívelést követően Yusuf lépett ki, de rossz ütemben kifutó Erdélyi mellett kapura gurított, a labda azonban a jobb kapufáról kifelé pattant. Néhány másodperc múlva a másik kapunál Vajda Botond lövését fogta Dibusz.
A 83. percben Cibla Flórián távolról eresztett el egy bombát, de az jócskán elkerülte a kaput, majd pár percre rá Patai Dávid lövése jó egy méterrel kerülte el a bal sarkot. Több gól már nem született a hátralévő időben, így a Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott a DVSC vendégeként a 28. forduló rangadóján.
forrás: https://www.youtube.com/watch?v=PWyybd-i4jA
Fizz Liga NB1, 28. forduló
Debreceni VSC – Ferencvárosi TC 0-2 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 16 876 néző
Vezette: Bogár Gergő (Tóth II. Vencel, Szert Balázs)
DVSC: Erdélyi – Kusnyír (Tercza, 88.), Mejías, Lang, Vajda B. – Youga (Komáromi, 67.), Szűcs T. – Kocsis D. (Odey, 76.), Dzsudzsák (Patai, 76.), Gordic – Szuhodovszki (Cibla, 67.)
Vezetőedző: Sergio Navarro
Ferencváros: Dibusz – Gómez, Raemaekers, Szalai G. – Corbu, Madarász, Abu Fani (O’Dowda, 76.), Kanichowsky (Júlio Romao, 91.), Nagy B. (Gruber, 76.) – Kovacevic (Joseph, 81.), Yusuf (Makreckis, 76.)
Vezetőedző: Robbie Keane
Gólszerző: Corbu (53. perc, 60. perc)

fotó: Nemzeti Sport
A Ferencváros a győzelmének köszönhetően megerősítette a 2. helyét a táblázaton, ám a zöld-fehérek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, míg a DVSC továbbra is a 4. helyen áll.
Be the first to comment