A Ferencváros játékosai egymás közötti mérkőzéssel zárták a legutóbbi hetet

A spanyolországi Benidormban edzőtáborozó Ferencváros együttesének vasárnapra egy felkészülési mérkőzés volt leszervezve a norvég Molde ellen, ám végül az északiak lemondták az összecsapást, méghozzá több játékosuk sérülése miatt. Ettől függetlenül a játékosok nem maradtak meccsterhelés nélkül.

fotó: Ferencvárosi Torna Club

A 2×40 perces találkozót a Ferencváros vezetőedzője, Dejan Stankovic csak egy állványről nézte végig, míg az edzői feladatokat Nenad Sakic és Szalai Áron látta el.

A délben kezdődő összecsapásra két külön együttesre szedték a társaságot, voltak a feketék és a fehérek.

fotó: Ferencvárosi Torna Club

A 2. percben Loncar még elrontott egy ziccert, de az 5. minutumban Lisztes remek lekészítését követően Pesic csavart a bal alsó sarokba (0-1 a fekete mezeseknek). A 12. percben már két góllal mentek a fekete mezesek, Lisztes tolta meg jól a labdát az ötösön Wingo mellett, majd a kapu jobb oldalába lőtt (0-2 a fekete mezeseknek). Negyedóra elteltével a fehér mezesek veszélyeztettek, Civic szabadrúgása azonban nem okozott gondot Varga Ádámnak.  A 37. percben Abu Fani is csak szabadrúgásból tudott lőni, ugyanúgy Varga kezébe. Az első 40 perces játékrész újabb fekete mezes góllal zárult, tizenegyesből ismét Lisztes volt eredményes (0-3 a fekete mezeseknek).

fotó: Ferencvárosi Torna Club

A fehér csapat szépítésével indult a második félidő, Abu Fani labdája után Marquinhos talált be (1-3 a fekete mezeseknek). A szünetben mindkét csapat kettőt-kettőt cserélt. A 47. percben Sevikyan kapott jó labdát Lisztestől, az örmény igazolásunk egy csel után lekészített Loncarnak, ám a védők megállították. Ezt követően Botkát Pászka váltotta, majd a fehérek Cissé révén fejjel veszélyeztettek. Katona csavarását védte bravúrral Varga, de hiába a fehérek fölénye a második félidőben, újabb gólt lőttek a feketék, Sevikyan passzolt Pesic elé, aki közelről nem hibázott (1-4 a fekete mezeseknek). A 70. percben Makreckis a kapust is kicselezte középre gurított, de ott Maiga érkezett és a gólvonalról mentett. A 71. percben újabb gólt lőttek a fehér dresszesek. Kharaishvili 20 méterről szabadrúgásból, a sorfal felett csavart a jobb alsó sarokba (2-4 a fekete mezeseknek). A találkozót 4-2-re nyerték a fekete szerelésben játszók.számolt be a találkozóról a Ferencváros hivatalos oldala.