A Ferencváros is továbbjutott a MOL Magyar Kupában – Budafoki MTE – Ferencvárosi TC 0-3 (0-0)

Vasárnap délután megkezdte hazai kupaszereplését a magyar bajnok Ferencváros együttese. Pascal Jansen tanítványai a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában a másodosztályban szereplő Budafoki MTE vendége volt. A két csapat néhány évvel ezelőtt már találkozott egymással a kupasorozatban, akkor elődöntőben mérkőztek meg egymással a felek és akkor a Fradi nagyon magabiztosan jutott be a döntőbe és abban az időben megnyerték a sorozatot. A találkozóra kb kétezer néző volt kíváncsi a Promontor utcai Stadionban.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

Az első komolyabb lehetőségek a Ferencváros előtt adódtak a 11. percben, előbb Zachariassen lövését védte lábbal Horváth András, majd a kipattanót Pesic csúsztatta az üres kapu fölé. Hat perccel később Kehinde került ziccerbe, ám nem tudott gólt szerezni, mivel az üres kapura tartó lövésébe az utolsó pillanatban bele vetődött egy hazai játékos. Rövidesen megint csak a nigériai szélső volt a főszereplő, ezúttal egy remek háromszögelést követően Abu Fani hozta ziccerbe Kehindét, ám ezúttal Oláh Bálint volt önfeláldozó, mivel belevetődött a gólba tartó labdába.

A 25. percben járatta a labdát a Fradi, majd Makreckis gondolt egyet és lőtt 24-25 méterről, ám a lett-marokkói jobbhátvéd csak a kaput tartó vasat találta telibe. A túloldalon egy előreívelt labdára indult be Vasvári Zoltán, aki Ramírez szorításában találta el a jobb kapufát. A 32. percben Ramírez már a másik térfélen volt aktív, miután távolról adott le egy jó lövést, amelyet középre ütött ki Horváth, majd a kipattanót Szalai Gábor stukkolta a kapu mellé.

Négy perccel később Kehinde gyenge, középre tartó kísérletét fogta meg Horváth, majd perccekel később Kady szabadrúgását ütötte oldalra a budafoki kapus.

A félidő utolsó lehetősége is a zöld-fehérek előtt adódott, amikor is Kady lőtt 20-22 méterről, ám Horváthnak ez a próbálkozás sem okozott gondot, így gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok a rövid pihenőjükre.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

A második félidő is ferencvárosi lehetőséggel indult, miután Abu Fani passzával Kady fordult a kapu irányába és jó 25 méterről célba vette a jobb felsőt, ám Horváth hatalmas bravúrral szögletre paskolta a labdát.

A 60. percben hármat cserélt Pascal Jansen, és ezzel megváltozzon minden. Beállt ugyanis a Fradi nyári csúcsigazolása, a szerb Partizan Beogradtól 3 millió euróért megvásárolt brazil Matheus Saldanha is.

A 25 esztendős brazil támadó egy perce sem volt a pályán, amikor is egy remek indítást kapott, majd Kálnoki-Kis Dávid mellett megtolta és ezt követően az ötös sarkáról, ballal kilőtte a hosszú alsót, így előnybe került a Ferencváros. Érdekesség, hogy Saldanhanak ezek voltak az első labdaérintései. (0-1)

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

Gyorsan jöhetett volna a budafoki válasz, ezúttal is Vasvárit ugratták ki, aki ziccerben a rövid felsőt szerette volna kilőni, ám Dibusz Dénes hárított.

A 64. percben megduplázta az előnyét az FTC: Saldanha egy remek csellel játszotta magát tisztára, majd egy rabonás mozdulattal centerezett középre, amely egy hazai játékosról Abu Fani elé került, aki állítgatás nélkül lőtt a kapuba. (0-2)

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

A 67. percben budafoki szabadrúgás következett, amelyet Sztojka Dominik lőtt kapura, de a kísérletet magabiztosan fogta Dibusz. Három perccel később a túloldalon Makreckis beadását követően Traoré találta telibe az oldalhálót.

A 71. percben már hárommal vezetett a Ferencváros: a csereként beállt Traoré ment el a balszélen, majd középre adott az üresen maradt Saldanhanak, aki egy átvételt követően 7-8 méterről, ballal kilőtte a bal alsót. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás sorsa. (0-3)

A 87. percben szépíthetett volna a Budafok, Zuigeber Ákos szögletét Lorentz Márton csúsztatta meg a rövid oldalon, amelyre a hosszún Kálnoki-Kis érkezett, de a kapu mellé lőtt Szalai szorításában.

A hátralévő időben nem alakult ki újabb lehetőség, a Ferencváros a csereként beállt Matheus Saldanha vezérletével továbbjutott a MOL Magyar Kupában.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter


MOL Magyar Kupa, 3. forduló

Budafoki MTE (NB2) - Ferencvárosi TC 0-3 (0-0)

Budafok, Promontor utcai Stadion, 2000 néző

Vezette: Káprály Mihály (Georgiou Theodoros, Becséri Gergely)

Budafok: Horváth A. – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár O. – Sztojka, Németh M. (Rétyi, 69.) – Szűcs P. (Zuigeber, 46.), Merényi (Nándori, 85.), Kun B. (Szerető, 69.) – Vasvári (Kovács D., 74.)

Megbízott vezetőedző: Nikházi Márk

Ferencváros: Dibusz – Makreckis (Kaján, 77.), Cissé, Szalai G., Ramírez (Civic, 77.) – Pappoe (Rommens, 60.), Abu Fani – Kady, Zachariassen (A. Traoré, 60.), Kehinde – Pesic (Saldanha, 60.)

Vezetőedző: Pascal Jansen

Gólszerzők: Saldanha (61. perc és 71. perc), Abu Fani (64. perc)


A Ferencváros ezzel a mérkőzéssel hangolt a jövő heti MTK elleni örökrangadóra, valamint ott vannak a kupasorozat következő fordulójában, míg a Budafok csapata először szenvedett vereséget Nikházi Márk irányítása alatt.