Vasárnap folytatódnak az EB-selejtezők, érdemes lesz figyelni az eredmények alakulását

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön a belgrádi győzelmével ugyan magabiztos előnyre tett szert Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, de vasárnap, Marco Rossi csapatának „szabadnapját” kihasználva a szerb együttes átveheti a vezetést.

A tavaly vb-résztvevő Szerbia a nyeretlen Litvánia vendége lesz, és mindenképpen javítania kell a hazai kudarcot követően. A két gárda között hatalmas minőségbeli különbség van, így a papírforma szerint az sem kizárt, hogy Dragan Stojkovic együttese nagyarányú sikert arat, mellyel az ötös élére ugrana. Ehhez legalább három góllal kell felülmúlnia a balti állam válogatottját, mert akkor több szerzett góllal megelőzné a magyarokat, igaz, mindezt eggyel több mérkőzést játszva. A szerb fővárosban 2-0-s hazai siker született a két csapat nyitókörös meccsén.
A G csoport másik vasárnapi találkozóján az ötpontos hátránnyal harmadik Montenegró fogadja a nyeretlenül sereghajtó Bulgáriát. Magyar szempontból ennek a találkozónak talán még nagyobb jelentősége van, mivel az első kettő jut ki az Eb-re, márpedig ha a vendégek pontot rabolnának Podgoricából, akkor a harmadik helyezett „lőtávolon kívül” maradna annak ellenére, hogy eggyel több meccset játszott.
A bolgárok csütörtökön barátságos mérkőzésen egygólos vereséget szenvedtek Irántól, míg a montenegróiak a kaunasi 2-2-es döntetlennel, a hosszabbításban gólt kapva értékes pontokat vesztettek Litvániában, így egyik gárda sem várja jó hangulatban a kijutás szempontjából számukra szinte az utolsó szalmaszálat jelentő összecsapást.
A 2024-es, németországi kontinensviadalra az első kettő utazhat az ötösből. A magyar csapatnak némi biztonságot adhat, hogy a tavalyi remek Nemzetek Ligája-szerepléssel – az élvonalban nyolcadik lett -, szinte biztosan pótselejtezőn javíthatna sikertelen kvalifikáció esetén. Amennyiben a magyarok lecsúsznak az első két pozícióról, csak akkor maradnak le a pótselejtezőről is, ha a Nemzetek Ligájában előttük végző holland, horvát, spanyol, olasz, dán, portugál, belga hetesből legalább négy nem jut ki hagyományos módon az Eb-re, amire minimális az esély. Marco Rossi tanítványainak ugyanakkor egyértelmű célja, hogy ezúttal ne kényszerüljenek „pótvizsgára”, azaz az 1986-os világbajnokság óta először jusson ki a csapat egyenes úton egy nagy tornára. Az előző két alkalommal egyaránt pótselejtezőn vívta ki az Eb-részvételt a magyar válogatott.

    Eb-selejtező, G csoport, 6. forduló: Montenegró-Bulgária, Podgorica 18.00
Litvánia-Szerbia, Kaunas 20.45
    A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 4  3  1  –  7-1 10 pont
2. Szerbia      4  2  1  1  6-3  7
3. Montenegró   4  1  2  1  3-4  5
4. Litvánia     4  –  2  2  3-7  2
5. Bulgária     4  –  2  2  2-6  2

    Korábbi eredmények:
    1. forduló (március 24.):
Szerbia-Litvánia 2-0 (1-0)
Bulgária-Montenegró 0-1 (0-0)
    2. forduló (március 27.):
Montenegró-Szerbia 0-2 (0-0)
MAGYARORSZÁG-Bulgária 3-0 (3-0)
    3. forduló (június 17.):
Litvánia-Bulgária 1-1 (1-1)
Montenegró-MAGYARORSZÁG 0-0
    4. forduló (június 20.):
Bulgária-Szerbia 1-1 (0-0)
MAGYARORSZÁG-Litvánia 2-0 (1-0)
    5. forduló (szeptember 7.):
Litvánia-Montenegró 2-2 (0-0)
Szerbia-MAGYARORSZÁG 1-2 (1-2)

    A csoport további programja:
    7. forduló (október 14.):
Bulgária-Litvánia, Szófia 18.00
MAGYARORSZÁG-Szerbia, Puskás Aréna 20.45
    8. forduló (október 17.):
Litvánia-MAGYARORSZÁG, Kaunas 20.45
Szerbia-Montenegró, Belgrád 20.45
    9. forduló (november 16.):
Bulgária-MAGYARORSZÁG, Plovdiv 20.45
Montenegró-Litvánia, Podgorica 20.45
    10. forduló (november 19.):
MAGYARORSZÁG-Montenegró, Puskás Aréna 15.00
Szerbia-Bulgária 15.00

Forrás: www.mti.hu