Kedd délután Telkiben, egy sajtótájékoztató keretein belül kihirdette a magyar férfi felnőtt labdarúgó válogatott keretét Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a márciusi barátságos mérkőzésekre. A keretben ott lesz többek között Vancsa Zalán, a belga másodosztályú Lommel SK 19 éves támadója.
fotó: MLSZ
Az ifjú Vancsa Zalán remek szezont fut klubcsapatában, hiszen 25 bajnoki mérkőzésen 10 gólja van, valamint kiosztott 4 gólpasszt is, amivel előkelő helyet foglal el a belga másodosztály kanadai ponttáblázatán.
A támadó az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, hogy meglepte Marco Rossi meghívója, de azért reménykedett benne, hogy újra az A-válogatottal tud majd készülni.
„Reménykedtem benne az elmúlt egy-két hónap alapján. Úgy gondolom, hogy az elmúlt időben jó formában voltam, így reménykedtem benne, de egy kicsit azért meglepett. Boldog vagyok, hogy újra meghívót kaphattam.”
Vancsa Zalán elmondása szerint sokkal érettebben fog visszatérni a felnőtt nemzeti csapathoz, mint 2022. nyarán, valamint az EB-n való részvétel egy óriási álom neki.
„Szerintem sokkal érettebben játszok, sok játékpercem is volt az előző évadban, a mostaniban pedig még több, így sok tapasztalatot szereztem, és az önbizalmam is helyén van. Eddig egy álom volt, hogy esetleg ott lehetek az Európa-Bajnokságon. Nyilván hatalmas szó lenne, és nagyon-nagyon boldog lennék miatta, de tudom, hogy ehhez elsősorban itt, a klubomban, illetve a válogatottban az edzéseken és a meccseken is bizonyítanom kell, helyem van a keretben. Mindent meg fogok tenni ezért.”
A fiatal játékos még 2022. június 7-én mutatkozott be a magyar felnőtt válogatottban csereként, egy Olaszország elleni Nemzetek-Ligája mérkőzésen, amelyet 2-1-re elveszítettünk Cesenában. Azon a találkozón mindössze három percet kapott Marco Rossitól.
fotó: Magyar Nemzet
A válogatottbeli játékperceit pedig március 22-én Törökország ellen, vagy majd március 26-án Koszovó ellen gyarapíthatja tovább Vancsa Zalán.
A magyar labdarúgó válogatott kerete
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Védők: Balogh Botond (Parma), Dárdai Márton (Hertha BSC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Rizespor), Szalai Attila (SC Freiburg), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Gábor (Lausanne)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette FC), Kerkez Milos (AFC Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Loic Nego (Le Havre), Schäfer András (Union Berlin), Callum Styles (Sunderland)
Támadók: Ádám Martin (Ulsan Hyundai), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (SC Freiburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC), Vancsa Zalán (Lommel SK), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi