Szoboszlai lenyűgöző karrierindítása a Liverpoolban

Az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League első nyolc fordulója után, öt győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel állt a Liverpool és ez az eredmény kifejezetten köszönhető Szoboszlai Dominik teljesítményének is. Tökéletesen mutatja a körülötte fennálló őrületet és bizalmat, hogy Szoboszlai a szezon első 8 meccsének mindegyikén kezdő volt és már szerzett is egy gólt, gólpasszai, kiharcolt helyzeteinek száma pedig jelentős.

És bár Szoboszlai Dominik fizetése is sokszor téma a magyar sajtóban is, egyre jobban elismerik teljesítményét még a korábban bizalmatlan, kritikusabb hangok is. Edzője Jürgen Klopp pedig szintén pozitívan vélekedik róla, több interjúban is elmondta, hogy jóval gyorsabban beilleszkedett, mint számított rá. Igazi top játékosnak nevezte, aki beilleszkedett az öltözőben is és a csapat játékstílusába is belenőtte magát nagyon gyorsan. A Szoboszlai gól a Leicester ellen pedig egy igazi bombagól volt, amelyet azóta is elég sokat játszottak le a közösségi videólejátszókon.

Az a gól egyébként még magát edzőjét, Jürgen Kloppot is meglepte, aki a meccs után elmondta, hogy biztatta Dominikot a lövésre, de erre a bombára még ő maga sem számított. Pedig Klopp valószínűleg láthatott már néhány Szoboszlai gólt a válogatottban és a Leipzigben is.

Szoboszlai és a jövőképe

Eközben pedig a Liverpoolban pályafutását magabiztosan kezdő Szoboszlai Dominik nemcsak a klub, hanem a magyar válogatott büszkesége is lett. A klubját és hazáját egyaránt képviselő tehetséges labdarúgó a játékban és azon kívül is mutatja önbizalmát és professzionalizmusát. A https://mightytips.hu/fogadasi-bonuszok/lvbet/ oldalon bemutatott, engedéllyel rendelkező LVBet fogadóiroda is nagy érdeklődéssel követi teljesítményét. Amely oldal magyar nyelvű regisztrációt és sportfogadási lehetőséget is kínál, így a magyar szurkolók számára még könnyebben és kényelmesebben elérhetővé válik a folyamat. A Szoboszlai sikereire való fogadás egyre népszerűbb a szurkolók körében, és minden mérkőzés, amelyen részt vesz, hihetetlen izgalmat és izgalmat hoz.

Szoboszlai Dominik fizetése tehát magas, de ezért cserébe kimagasló teljesítményt is nyújt. Az összes eddigi Liverpool-meccsén pályára lépett és amikor csere volt csak, akkor annak az volt az oka, hogy a kupasorozatokban egyszerűbb ellenfelekkel játszott a csapat. És amikor pályán van, a labdarúgó széthajtja magát. Statisztikák is azt mutatják, hogy eddig a PL meccseken messze Dominik futotta a legtöbbet, ráadásul nem csak kocog oda vissza, hanem hihetetlen sprinteket is levág.

Volt egy meccs a Wolverhampton ellen, amikor egyik sprintjében 36,76 kilométeres sebességgel száguldott. Ez minden idők egyik leggyorsabb PL sprintje volt. Ráadásul ez a magyar játékostól egyáltalán nem egyedi, az elmúlt szezonokban is kifejezetten erős számokat hozott a pályán való mozgás tekintetében. A Szoboszlai gól még nem annyira gyakori, de

  • nagyon jól szervezi a játékot,
  • passzpontossága pedig kiemelkedően magas, majdnem 90%-ot elérő.
  • Annyira sokat nem lő kapura, átlagosan 2 kapuralövése van, de nagyon sok gól előkészítésében játszik fontos szerepet.

Az első hét Premier League meccsen 16 alkalommal hajtott végre teljes cselezést. Kritikus hangok szerint a leggyengébb pontja a fejjátéka, mert az első meccseiben a fejpárbajoknak még a felét sem nyerte meg, de ez olyasmi, amivel azért a Premier League-ben még barátkozni kell.

Az első hét mérkőzésen volt 572 labdaérintése, ezzel a legjobb játékosok között volt a Premier League-ben, tehát aktívan igyekszik játszani. Így amikor valaki azt firtatja, hogy mennyit keres Szoboszlai Dominik és miért annyit, akkor azért érdemes belegondolni, hogy a 23 éves játékos milyen utat járt be, hogy idáig eljuthasson. A Salzburg és a Leipzig színeiben is világklasszikus teljesítményt nyújtott, nem egyetlen meccs miatt figyelt fel rá a Liverpool. A válogatottban ennyi idősen is igazi oszlopos tag lett, sőt, mondhatni ő a motorja a válogatottnak is.

És ami miatt kifejezetten szeretik a szurkolók, az a tény, hogy nagyon alázatos a válogatott meccseken is és ugyanúgy széthajtja magát, mint a Liverpoolban. Még nehéz megjósolni, hogy milyen jövő várhat rá Liverpoolban és úgy általában is, de ennyire fiatalon, ilyen teljesítménnyel biztosan van még feljebb. Talán még azt is megérhetjük, hogy lesz egy angol bajnokságot nyerő labdarúgónk. Aminek nagyon pozitív hozadéka lehet a magyar utánpótlásra és a magyar labdarúgás iránti szeretet felélesztésére is.

Ezt vendégszakértőnk, Kollár Aladár is elmondta, aki szerint: „lehet, hogy egy magyar bajnoki meccsen nem túl sok néző van, de az, hogy Szoboszlai karrierjét és pályafutását ilyen sokan követik ilyen közelről, azt mutatja, hogy a magyar szurkolók szeretik a focit, csak a magyar labdarúgásnak még előre kell lépnie, hogy hasonló őrületet váltson ki. És a statisztikákat figyelve Szoboszlai számára ez még csak a kezdet volt, akkor indul majd meg igazán a szekér, amikor majd további Szoboszlai-gólokat láthatunk ma. „

A legutóbbi Liverpool-meccseken látott teljesítményt figyelembe véve erre bőven van is esély. Ráadásul most már nem csak ő az egyetlen ígéretes magyar játékos a ligában.