Marco Rossi az ír – magyar VB-selejtezőt követően: ,,A bíró úgy gondolta, hogy nem egy focimeccset vezet, hanem egy birkózómeccset”

Mint ismert, a magyar labdarúgó válogatott 2-0-ra vezetett 15 percnyi játék után Írország vendégeként, ám a második félidő elején gólt kapott, majd pár perccel később emberhátrányba került, és végül a 93. percben egyenlítettek a házigazdák, így 2-2 lett a végeredmény a VB-selejtező első fordulójában, amelynek köszönhetően csak egy ponttal távoztunk Dublinból.

fotó: MLSZ

Az összecsapást követően a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi értékelte a látottakat az M4 Sportnak. A tréner alaposan kritizálta a mérkőzésen dirigáló német játékvezetőt, mivel szerinte túl sok fizikai kontanktot engedett az íreknek, de emellett kiemelte a játékosai küzdőszellemét.

,,Természetesen nem vagyunk boldogok, a végeredmény úgy néz ki, ahogy. A második félidőben a bíró úgy gondolta, hogy nem egy focimeccset vezet, hanem egy birkózómeccset. Gondolhatunk arra a könyökösre, amit Varga kapott, vagy arra, hogy a Sallai-piros előtt is szabálytalanság történt, ráadásul Sallai nem is lépett lábra. Nagyon különböző képet mutattak a meccs különböző részei. Az ellenfél sok hosszú labdát indított annak tudatában, hogy a bíró nem fog lefújni bizonyos szituációkat. Túl sok fizikai kontaktot engedett el a bíró, ezt figyelembe kell venni. A második félidőben volt 2-3 említésre méltó szituációnk a labdával, egyébként végigküzdöttük a félidőt, ettől többet nem is kérhetek. A piros lapos reakció miatt panaszkodhatnék, de csak mértékkel. A fiúk végig harcoltak, és végig fociztak is, amíg lehetett. Az első 25 percben tényleg jó volt a teljesítményünk, utána is jól folytattuk a félidőt, nem kockáztattunk nagyobbat.

A 60 esztendős olasz-magyar szakember ezután a folytatásról, valamint a Portugália elleni keddi VB-selejtezőről is szót ejtett.

,,Elfogadok minden kritikát, előre nézünk, van még öt meccs, egyik nehezebb lesz, mint a másik. Itt van máris kedden egy komoly kihívás, megpróbáljuk abból is a legjobbat kihozni. Láthattuk, mennyire könnyedén nyertek a portugálok az örmények ellen. Portugália más szintet képvisel, de a szurkolóink azt várják el, hogy tegyük oda magunkat, és úgy jöjjünk le a pályáról, hogy együtt énekelünk velük.”

fotó: MLSZ

Be the first to comment

Leave a Reply