Szombaton délután lépett ismét pályára a magyar U17-es válogatott az Észak-Macedóniában zajló EB-selejtezős sorozatban. Jeremiás Gergő tanítványai ezúttal Gibraltár ellen léptek pályára Strumicában. A mieinknek bízhattak abban, hogy magabiztos sikerrel abszolválják ezt a feladatot, hiszen Csehország 10-0-s győzelmet aratott a gibraltáriak fölött.

fotó: MLSZ
Gibraltári szöglettel indult a találkozó, ezt követően viszont szinte végig az ellenfelünk térfelén zajlott a játék, bő tíz perc alatt négy lövésünket is blokkolták a lelkesen védekező gibraltáriak. Az első gólra a félidő közepéig kellett várni, egy balról bepasszolt labdát Juhász Martin továbbított a hálóba, a 30. percben pedig érkezett a következő magyar gól, ekkor Somogyi Tamás volt eredményes, aki aztán az első játékrész ráadásában is betalált, 3–0-ra vezettünk tehát a szünetben.
A második félidő harmadik percében Somfalvi Barna szerezte meg saját maga első és a magyar válogatott negyedik gólját, a 66. percben az első meccsen is eredményes Bősze Levente bólintott a hálóba, míg rá három percre Somogyi Tamás harmadszor talált a kapuba. A hajrában még két magyar találat született, Polonkai Noel és végül Dajka Mihály szerzett gólt.
,,Nem forgott veszélyben a győzelmünk, a játékosok mindent megtettek annak érdekében, hogy minél több gólt szerezzenek, azonban ők is tudják, hogy az utolsó meccsen dőlnek el a fontos kérdések. Fegyelmezett, jó játékot láttam a csapattól, sok helyzetet dolgoztunk ki, amiben akár még több is lehetett volna, de nem vagyunk elégedetlenek. A cél továbbra is a továbbjutás, tettünk efelé egy nagy lépést, az utolsó meccsen ugyanúgy koncentráltan, fegyelmezetten kell pályára lépnünk, ahogyan eddig is tettük.„ – fogalmazott a mérkőzést követően az mlsz.hu-nak Jeremiás Gergő, a magyar U17-es válogatott szövetségi edzője.
EB-selejtező, 2. forduló
Magyarország – Gibraltár 8-0 (3-0)
Észak-Macedónia, Strumica
Magyarország: Ostoici Stefan – Bősze Levente, Russnák Áron (Kimmel Benedek, 89.), Babos Dani, Balogh Áron (Papp Máté, 60.) – Polonkai Noel, Serucza Márk (Dajka Mihály, 77.), Juhász Martin – Somogyi Tamás, Gyánó Marcell (Varga Zalán, 60.), Somfalvi Barna (Bogdán Martin, 77.)
Szövetségi edző: Jeremiás Gergő
Gólszerzők: Juhász (23. perc), Somogyi (30. perc, 45+4. perc, 69. perc), Somfalvi (48. perc), Bősze (66. perc), Polonkai (89. perc), Dajka (90+5. perc)
A magyar U17-es válogatott ma délután sorsdöntő mérkőzést játszik Csehországgal szemben.
Be the first to comment