Hétfőn kezdődött el Telkiben a négy Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó válogatott összetartása. Az MLSZ beszámolója szerint a hétfői gyakorláson még két csoportban edzettek a válogatott tagjai. Voltak olyanok, akik a hétvégi több játékpercet követően regeneráló edzést végeztek, míg a mások a pályán teljesértékű edzésen vettek részt.

fotó: MLSZ
A múlt héten kihirdetett keretből miatt három játékost kell nélkülöznie Marco Rossi szövetségi kapitánynak, aki vasárnap Varga Barnabás helyett a holland első osztályú ADO támadóját, Bárány Donátnak hívta meg. A hétfői nap folyamán kiderült, hogy kényszerű okok miatt Sallai Roland és Styles Callum sem tud csatlakozni a válogatott keretéhez, helyettük két NB1-ben játszó játékos, a Puskás Akadémiában futballozó Nagy Zsolt és Vasast erősítő Tóth Milánnak küldött meghívót a szövetségi kapitány. Érdekesség, hogy Tóth újoncként érkezett a nemzeti csapathoz.
Nemzeti együttesünk elsőként szeptember 25-én Ukrajna ellen lép pályára a Puskás Arénában, majd három nappal később, szeptember 28-án idegenben Észak-Írország következik. Ezután október 2-án ismét hazai pályán Georgia lesz az ellenfél, a negyedik összecsapáson pedig újra Ukrajna lesz a rivális, ezúttal a szlovákiai Nagyszombatban. (Trnava)

fotó: MLSZ
Bárány Donát is a férfi A-válogatott keretében! Az @ADODenHaag játékosát Varga Barnabás sérülését követően hívta be Marco Rossi szövetségi kapitány. #csakegyutt #magyarok #HUNUKR #NIRHUN #HUNGEO #UKRHUN
— MLSZ (@MLSZhivatalos) September 20, 2026
Sérülés miatt Sallai Roland és Styles Callum sem csatlakozik a férfi A-válogatott keretéhez. Helyettük Nagy Zsolt, a @puskas_akademia és Tóth Milán,a @Vasas_FC játékosa kapott meghívót Marco Rossi szövetségi kapitánytól. #csakegyutt #magyarok #HUNUKR #NIRHUN #HUNGEO #UKRHUN
— MLSZ (@MLSZhivatalos) September 21, 2026
Szólj hozzá elsőként!