Szoboszlai Dominik Lipcséből Liverpoolba szerződése a top 10-es lista kilencedik helyére került

    Forrás: Liverpool FC

A 2023-as év 74 836 határokon átívelő átigazolással minden idők legforgalmasabbja volt – 23 689 klubváltás a profiknál, 51 147 az amatőröknél történt -, a női labdarúgásban pedig 2022-höz képest húsz százalékkal többen cseréltek csapatot.
    Rekordot jelent a 9,63 milliárd dolláros forgalom is – ennek több mint tíz százalékát a top tíz transzfer generálta -, amely nemcsak közel 50 százalékkal volt több, mint 2022-ben, de több mint kétmilliárddal felülmúlta az eddigi rekorder 2019-es esztendőt is.
    Az átigazolási toplista élén Jude Bellingham átszerződése áll a Borussia Dortmundtól a Real Madridhoz (103 millió euró), Szoboszlai Liverpooli kontraktusa (70 millió euró) a kilencedik legértékesebb volt tavaly. Az első tíz átigazolásból hatban angol klub volt a vásárló.
    Összesen 1024 egyesület adott ki pénzt nemzetközi átigazolásra, ez az első alkalom, hogy ez a mutató átlépte az ezres határt. Szintén rekord, hogy 1241 klub jutott bevételhez a játékosok után.
    Most először Szaúd-Arábia is bekerült az öt legtöbbet költő ország közé, a 2022-es 50 millió után tavaly 970 milliót áldozott új játékosokra – derül ki a FIFA honlapján olvasható tanulmányból.

Forrás: http://www.mti.hu