Történelmi nap a mai Topolyán, hiszen az első európai csoportkörös mérkőzésére készülnek az FK Topolyai SC játékosai, méghozzá a Európa-Ligában, ahol a tavalyi Konferencia-Liga győztes West Ham United lesz az ellenfél a London Stadionban.

A Topolya nagyszerűen szerepelt a tavalyi szezonban, hiszen a 2. helyen végzett a szerb élvonalbeli bajnokságban, aminek köszönhetően a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhatott. Sajnos, a portugál Braga ellen 7-1-es összesítéssel kiesett, de emiatt sem szomorkodnak a vajdasági klubnál, hiszen ott vannak az Európa-Liga csoportkörében, ahol az A-csoportba kerültek. Ellenfeleik között ott van az angol West Ham United, amely Konferencia-Liga győztesként indulhat a sorozatban, a német SC Freiburg (amelynek soraiban ott van Sallai Roland) és a görög Olympiakosz.
A West Ham ellen pályára léphet akár Sós Bence is. A 29 éves támadó a nyáron igazolt a DVSC-től a topolyaikhoz, ahol eddig csak két mérkőzésen kapott lehetőséget.

fotó: http://delmagyar.hu
Sós elmondta, hogy eddig jól érzi magát a vajdasági klubnál és jól ment a beilleszkedése is. Tisztában van azzal, hogy nagyon sok és kiváló játékos van az ő posztján, de szerinte a kettős terhelés miatt neki is jut majd szerep a következő mérkőzéseken.
„Jó erőben vagyok és szeretném bizonyítani Zarko Lazetic vezetőedzőnek, hogy számíthat rám. Most sűrű program előtt állunk, egymást követik a mérkőzések. Úgy érzem, megfelelően felkészültünk erre, jó játékosok alkotják a keretet, állunk a kihívások elé. Az egyik legnehezebb négyes a miénk, három márkás együttest sorsoltak mellénk az első, a második és a harmadik kalapból. Bízom benne, hogy hazai közönség előtt is sikerül majd szép és emlékezetes pillanatokat szerezni a topolyai szurkolóknak.” – mondta a 29 éves támadó a West Ham elleni mérkőzést megelőzően.

fotó: http://csakfoci.hu
A hírek szerint nem várható teltház a London Stadionba, de a Topolya csapatát több mint 250 szurkoló elkíséri Angliába.