Nagy Ádám nem futamodik meg, hanem harcolni fog a helyéért Pisában

Nagy Ádám a magyar labdarúgó válogatott egyik meghatározó alakjának számít már évek óta, de manapság nem kapja meg azt a bizalmat a Pisában, amit korábban megkapott. A 28 éves középpályás 2021 nyarán érkezett az olasz másodosztályú (Seria B) együtteshez, ahol az elmúlt években az egyértelmű cél, a feljutás kiharcolása.

Győzött Nagy Ádám csapata, és tovább küzdhet a Serie A-tagságért

fotó: http://origo.hu

Az idei szezonban egyelőre nem kapott túl sok lehetőséget, sőt egyes hírek szerint az is felmerült, hogy a talján klub felbontja szerződését.

A nagy munkabírású középpályás nyilatkozott az M1-nek a csapatról, az új vezetőedzőről és reagált a sajtóhírekre is.

„A célunk továbbra is az, hogy feljussunk az élvonalba. Döcögősen kezdtünk ugyan, de nagyon hosszú a bajnoki idény, a Serie B ráadásul egy rendkívül kiegyensúlyozott pontvadászat, melyben gyakran apróságok döntenek. A legfontosabb, hogy ugyanúgy dolgozzunk tovább, mint eddig, a pályán pedig megvalósítsuk, amit az edző kér tőlünk.” 

A Pisa együttesének az idei nyártól már új vezetőedzője van, méghozzá Alberto Aquilani személyében, aki korábban 38 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban, játékosként olyan nagy csapatok játékosa volt, mint a Juventus, az AS Roma, az AC Milan, a Liverpool FC vagy a Fiorentina. Nagy Ádám elmondta, hogy egyelőre nem rossz vele a viszonya.

 „Az eddigiek alapján nem mondhatom, hogy rossz vele a viszonyom. Hozott magával egy játékost, akit jól ismer, Miguel Velosót. Portugál válogatott is volt, már a pályafutása vége felé jár, de egyelőre őt preferálja az edző. Ő játszik most a posztomon és vele kell megküzdenem. A legutolsó meccsen, helyette szálltam be. Nyilván közöltem a vezetőedzővel is, hogy csak azért, mert hozott egy posztriválist, van egy konkurensem, nem fogok megfutamodni. Nem gondolkodtam egyből a váltáson.”

A Pisa egyelőre nem szerepel jól a Seria B-ben, mivel 4 fordulót követően mindössze 1 pontot szerzett a csapat és csak a 14. helyen állnak. Nagy Ádám a legutóbbi fordulóban csereként lépett pályára a Bari elleni bajnoki mérkőzésen, éppen Miguel Velosót váltva, ám a 89. percre két sárgát is szerzett, amivel a játékvezető kiállította őt.

„Sajnos 20-25 perc alatt sikerült két sárgát szereznem. Gyakorlatilag mindkét szituáció olyan volt, ha csapatként jobban figyelünk, elkerülhető lett volna. Az egyik taktikai fault volt, a másik pedig 1-1-es állásnál történt, amikor a csatárunk lefejelt nekem egy labdát, ami rövid volt. Kétes szituáció volt, de muszáj voltam valamennyire belemenni a párharcba, mert nem engedhettem, hogy gyors akciót vezessen az ellenfél és esetleg gólt kapjunk. A játékvezető szabálytalannak, veszélyes megmozdulásnak látta.” 

Itt a vége? Olasz klubja megszabadulna Nagy Ádámtól! | Goal.com Magyarország

fotó: http://goal.com

Nagy elárulta, hogy a nyári átigazolási szezonban egy ciprusi klub egymillió euróért szerette volna őt megvásárolni, ő azonban nem akart eligazolni és ugyan a pisai vezetők próbálták forszírozni a magyar középpályás váltását, végül velük is meg tudta értetni, hogy maradni akar és harcolni szeretne továbbra is.

Az EB-selejtezőkkel kapcsolatban elmondta, hogy októberben képesek lehetnek legyőzni a szerbeket a Puskás Arénában és szeretne kijutni a válogatottal a németországi tornára.

Index - Futball - Futball - Nagy Ádám: Túlzónak tartom a FIFA döntését

fotó: http://index.hu

A pályafutásával kapcsolatban annyit árult el a 28 éves középpályás, hogy elsődleges célja a kezdőcsapatba való visszakerülés. Ha sikerülne az EB-re kijutni és ott jól teljesíteni, akkor csak azt követően szeretné mérlegelni a helyzetét és újabb döntéseket hozni.