Mándity Márkó a német Wolfsburg csapatában folytatja pályafutását

A német élvonalban (Bundesliga) szereplő VfL Wolsburg korosztályos együttesében folytatja a pályafutását 2008-as születésű magyar támadó, Mándity Márkó. Erről maga a fiatal játékos számolt be egy, az Instagram-oldalára kitett posztban.

fotó: Mándity Márkó Instagram

,,Nagy örömmel és büszkén jelentem be, hogy a VfL Wolsburgnál új fejezet kezdődik az életemben. Nagyon izgatott vagyok, és már nagyon várom. Hamarosan találkozunk!” írta 16 éves támadó.

Mándity Márkó még Baján kezdett futballozni, majd 2018-ban a székesfehérvári Főnix Gold FC-hez szerződött, és azóta a klub korosztályos csapatait erősítette.

A Főnix Goldnál korábban olyan magyar futballisták is nevelkedtek, mint Szoboszlai Dominik, Bolla Bendegúz vagy Csoboth Kevin, akik jelenleg a magyar válogatott keretével készülnek a németországi Európa-Bajnokságra.

Hasonló utat járna a fiatal támadó is, akiről Szoboszlai Zsolt, a Főnix Gold FC szakmai vezetője is pozitívan vélekedett a Nemzeti Sportnak.

„Márkó hét éve játszik nálunk. Szorgalmas, alázatos gyerek, akinek, ha azt mondom, innentől minden nap kézen állva jöjjön edzésre, mert az szolgálja a fejlődését, akkor úgy fog jönni. A képességei, tehetsége alapján a legmagasabb szintre is eljuthat. Nem véletlen, hogy a Wolfsburg egy éven keresztül megfigyelte bajnoki meccseken és az utánpótlás válogatottban is és a posztján mintegy nyolcvan gyerek közül választották ki, de több ajánlata is volt.” 

fotó: Mándity Márkó Instagram

A 49 éves szakember szerint a több poszton is bevethető Mándity Márkó megérett arra, hogy erősebb közegben tudjon bizonyítani.

„A támadó posztokon, a középcsatárt leszámítva bárhol szerepeltethető. Jól lát a pályán, nyugodt magabiztos, remekül mozgatja a társakat. A szabadrúgások és szögletek elvégzésénél is lehet rá számítani. A játéka, karaktere sokban hasonlítható Dominikéhoz, de ő Mándity Márkó, a maga útját kell járnia. Ezt tartom a legfontosabbnak az utánpótlás-nevelésben, hogy az egyéneket helyezzük előtérbe, hogy mindenki megtalálhassa a képességeinek megfelelően a maga útját, amin keresztül érvényesülni tud.”