HIVATALOS: Várkonyi Bence a Qarabagnál folytatja a pályafutását

Az azeri élvonalbeli bajnokság előző kiírásának 2. helyezettje, a Qarabag FK pénteken délután a hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy szerződtette az OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Zalaegerszegi TE magyar játékosát, Várkonyi Bencét. A 24 esztendős belső védő egy három éves, azaz 2029 nyaráig szóló szerződést írt alá az új csapatánál. Sajtóhírek szerint a Várkonyi 1 millió eurós átigazolási díj ellenében váltott klubot.

fotó: Qarabag FK

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Várkonyi Bence a Qarabag FK-hoz igazol. Ez egy fontos lépés mind a játékos, mind a klub számára. A Qarabag egy rangos egyesület, amely hazája élmezőnyében szerepel, és rendszeresen bizonyít az európai porondon. Bencében már érkezésekor láttuk a nagy potenciált, és az elmúlt szezon során folyamatos fejlődését követhettük. Megmutatta képességeit, és meggyőződésünk, hogy még ennél is több van benne. Teljesítménye alapján elérte azt a szintet, amely külföldi lehetőséget, illetve akár a válogatott felé vezető utat is megalapozhatja. A ZTE számára továbbra is kiemelten fontos a tehetségek fejlesztése és az olyan lehetőségek megteremtése, amelyek erősítik klubunk szerepét a hazai és nemzetközi futballban. Ez az az út, amelyen tovább szeretnénk építkezni. Köszönjük Bencének az elkötelezettségét és professzionalizmusát, sok sikert kívánunk neki karrierje új fejezetéhez!fogalmazott a transzferrel kapcsolatosan Andrés Jornet, a Zalaegerszegi TE sportért felelős elnöke.

Várkonyi Bence az MTK-ban nevelkedett, majd 2023 elején kölcsönadták őt a másodosztályú Kozármislenynek, ahol 17 bajnokin 1 gólt szerzett. Az MTK-ban végül 16 mérkőzés jutott számára, mielőtt a Zalaegerszeghez igazolt volna. Az elmúlt két idényben alapembernek számított a zalaiaknál, összességében 84 tétmérkőzésen lépett pályára és ezeken két gólt szerzett.

A Qarabag hazájában igazi élcsapatnak számít, ráadásul nemzetközi szinten is jegyzik őket, amelyre bizonyíték az is, hogy a 2014/2015-ös szezon óta rendszeresen ott vannak valamelyik európai kupasorozatnak a főtábláján, legutóbb például a Bajnokok Ligájában szerepeltek, többek között a Ferencvárost búcsúztatva a selejtező rájátszásában. Az együttes az elmúlt években sorra nyerte a bajnoki címeket, ám az előző szezonban csak a 2. helyen végzett, kilenc ponttal lemaradva a Sabah FK mögött.

A Qarabag az Európa-Liga selejtező első körében kezdi majd meg az idei nemzetközi szereplését, ahol az izlandi Vestri lesz az ellenfelük, a céljuk pedig egyértelűen a főtáblára kerülés lesz.

Várkonyi Bence személyében egy gyors és határozott védőt sikerült megszereznie a Qarabagnak, aki a védekezésben és a rögzített szituációknál, valamint a fejpárbajok során is stabil pontot jelent, és a kora ellenére képes a higgadt védőmunkára.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.