Az NB1-ben szereplő MTK Budapest szombaton délután hivatalosan is bejelentette, hogy mindenben megállapodott a lengyel élvonalbeli Pogon Szczecinnel Molnár Rajmund átigazolásával kapcsolatosan. A 23 éves támadó a lengyel első osztályú bajnokság előző idényében negyedik helyen záró klubban folytatja pályafutását. A játékos érkezését még aznap bejelentte a lengyel klub.

fotó: MKS Pogon Szczecin
Molnár Rajmund az MTK saját neveléseként két éven át a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián pallérozódott, majd 2019 februárjában a portugál nagyágyú SL Benfica szerződtette őt.
Összesen két évet töltött el az luzitán csapat akadémiáján, de a felnőttek között nem tudott bemutatkozi így 2021 nyarán hazatért az NB2-es Csákvárba, ahol 34 mérkőzésen 10 gólt szerzett. A következő szezont egy újabb másodosztályú csapatnál, a Szombathelyi Haladásnál kezdte meg, és meghálálta a bizalmat, hiszen 37 tétmeccsen 15 gól és 6 gólpassz volt a mérlege.
Erre a teljesítményre több magyar és külföldi élvonalbeli klub is felfigyelt, de Molnár Rajmund ésszerűen építette fel magát és végül az MTK Budapesthez szerződött. Az elmúlt két szezonban alapemberré nőtte ki magát, 58 tétmérkőzésen 18 gólt és 10 gólpasszt jegyzett. Az idei bajnokságban öt forduló alatt öt találatig jutott, amellyel vezette az NB1 góllövőlistáját is, formájának köszönhetően Marco Rossi is meghívta a magyar válogatott legutóbbi keretébe.

fotó: Nemzeti Sport
Molnár Rajmund iránt egy másik lengyel klub, a Cracovia is érdeklődött, de az MTK és a játékos végül a Pogon Szczecin ajánlatát fogadta. A támadó előbb átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd egy 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá a lengyelekkel, ám a kontraktusban szerepel egy hosszabbítási opció is.
A csakfoci.hu információi szerint a fővárosi kék-fehérek 1,5 millió euróért (600 millió forintért) adta el a futballistát, de a megállapodás tartalmaz egy opciót a továbbértékesítés esetére is, ám erről pontos részletek nem derültek ki.
Be the first to comment