Az FC Barcelona péntek délután hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést hosszabbított a fiatal magyar kapusával, Yaakobishvili Áronnal. A 19 esztendős magyar utánpótlás-válogatott hálóőr három évvel hosszabbította meg az idén nyáron lejáró megállapodását, amelynek értelmében 2028. június 30-ig kötelezte el magát a katalán klubhoz. A megállapodás az ifjúsági karrier lezárása után lép majd csak életbe, amely azt jelenti, hogy a következő idénytől Yaakobishvili Áron már a Barcelona B-nek tagja lesz.

fotó: FC Barcelona
Az átigazolási hírekben gyakran jól értesült Gerard Romero a Jijantes FC nevű Twitch-csatornán arról beszélt, hogy a magyar kapust minden bizonnyal kölcsönadja a gránátvörös-kék egylet a következő idényre, mivel hosszabb távon is számítanak rá.
Yaakobishvili Áron 2018 nyarán, mindössze 12 évesen csatlakozott az FC Barcelona méltán híres akadémiájához, a La Masiához. Azóta szépen lassan végigjárta a klub korosztályos csapatait, valamint az elmúlt időszakban többször felkerült a harmadosztályban szereplő tartalékcsapathoz, ahol már többször is megmutathatta magát, valamint több alkalommal edzhetett az első csapat keretével is.
Az idei szezonban különösen a katalánok U19-es csapatát (Juvenil A) erősítette, ahol alapembere volt annak az együttesnek, amely történelmi triplázást hajtott végre, megnyerve az U19-es spanyol bajnokságot (División de Honor), a Spanyol Kupát, valamint az Ifjúsági Bajnokok-Ligáját. (UEFA Youth League)

fotó: FC Barcelona
A katalán klub hivatalos közleménye szerint a most megkötött új szerződés célja, hogy a fiatal tehetség további fejlődését biztosítsa, és előkészítse számára az utat a profi futball világába.
✍️ Yaakobishvili, blaugrana fins al 2028
— Barça Atlètic (@FCBarcelonaB) May 9, 2025
🔗 Tots els detalls 👉🏼 https://t.co/wthgHSMom8
💙❤️ pic.twitter.com/v5cvksmfJo