Szerda este lép pályára először hazai környezetben a 2024/2025-ös szezonban a Fehérvár FC együttese. Pető Tamás legénysége a Konferencia-Liga selejtező 2. fordulójának visszavágóján az azeri Sumqayitot fogadja majd a Sóstói Stadionban. Mint ismert, a párharc első mérkőzését Azerbajdzsánban rendezték múlthét csütörtökön, ahol 2-1-re a magyar együttes tudott diadalmaskodni, tehát jobb helyzetből várhatják majd a mieink a párharc második felvonását.

fotó: Nemzeti Sport
A visszavágó előtt mindkét csapat megtartotta az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatót, először a Fehérvár FC részéről Pető Tamás vezetőedző és Csongvai Áron állt az újságírók rendelkezésére.
Pető Tamás, a Fehérvár FC vezetőedzője: „A múlt heti összecsapásból kiindulva nehéz mérkőzésre számítok, hiszen sokat futó, agresszív csapattal kell ismét megküzdenünk. Jó eredményt értünk el, hazai pályán nem lehet más a célunk, mint a győzelem, ám jelzésértékű, hogy a másik három nemzetközi kupaporondon szereplő azeri csapat egyaránt megnyerte párharca első mérkőzését, a DAC a tizedik helyen záró kupagyőztestől szenvedett négygólos vereséget, úgyhogy nem lehet a riválist lebecsülni. Tiszteljük az ellenfelünket, oda kell figyelni rá, mert veszélyes csapat. Hiába mondja azt Samir Abbasov vezetőedző, hogy az első meccs után hetven-harminc a továbbjutás esélye a javunkra, nem hiszek a százalékokban, minden a pályán dől el. Előnyből várhatjuk a visszavágót, ám naivak lennénk, ha azt gondolnánk, ez a párharc zsebben van, ami nincs így.”
Az 50 éves szakembert meglepte az ellenfél agresszív letámadása az első mérkőzésen.
„Szerintem csak az első húsz perc nem úgy nézett ki, mint szerettük volna, hátrányba kerülve elkezdtük átvenni az irányítást. A kétarcú ellenfelünk elaltatott minket, nem arra készültünk, amit kaptunk az azeriektől. Jó néhány mérkőzésüket kiemelemezve köszönőviszonyban nem volt a teljesítményük a várttal – meglepő módon nekünk estek. Borzasztóan megviselt minket a tizenhat órás utazás, volt olyan játékosom, aki vízumproblémák miatt további három órát ült a reptéren, majd még egy órát kellett utaznia a hotelbe. Az egész út roppant megterhelő volt mindenki számára, ami meglátszott a kezdésen, de az első húsz percben sem volt akkora akkora fölénye a Sumqayitnak, és akkor is próbáltunk játszani és keresni a lehetőségeket a gólszerzésre, de az ellenfél frissebb volt. Kicsit fájó, hogy a sok lövés ellenére nem szereztünk több gólt, de az előzmények ismeretében jó a végeredmény. Hátrányban nyilván a Sumqayitnak kellene jobban tepernie a gólért, de nem tudom, mi a meccsterv, csak abban vagyok biztos, hogy a továbbjutás érdekében mindent megtesz majd.”
Pető Tamás szerint jó hangulat uralkodik az öltözőben, amely segítheti majd a csapatot a továbbjutásban.
„Nem panaszkodom! Amit amúgy sem szoktam, minden helyzetben a megoldást keresem, mert nagyon jó öltözőnk van, elégedett vagyok a csapat összetételével. Rendkívül sok fiatal játékosunk van, kiváló a hangulat, ami érezhető a pályán és azon kívül is. Az elmúlt egy hónap után elmondhatom, nagy tisztelettel és örömmel fogadtak minket a játékosok, megvan köztünk az összhang és a csapaton belül jól működik minden. Remélem, ez így is marad, és akkor szép idényünk lehet.”

fotó: Fehérvár FC
Csongvai Áron, a Fehérvár FC középpályása: ,,Nehéz meccsre számítok, mert Azerbajdzsánban is megtapasztaltuk, erős csapattal mérkőztünk meg. Ellenfelünk hátrányban futballozva biztosan nekünk ront, de erre felkészültünk. Az első perctől kezdve az lesz bennünk, hogy nyerni akarunk, az első hazai meccsünket domináns futballal akarjuk megnyerni."
A 23 éves védekező középpályás szerint jó csapategységük van, amely jó alapot biztosíthat majd a számukra.
,,A nyáron átalakult a csapatunk, még inkább fiatalodott, de nem esett a színvonal, és sokra viheti a keretünk. Megtartottuk a hangulatot és a csapategységet, ami biztató, mert az egyik erősségünk lehet. Lesznek, akik több lehetőséget kaphatnak a sérülések miatt, ők szintet léphetnek."
Csongvai Áron élete ötödik nemzetközi kupamérkőzésére készül a Sumqayit ellen. Elmondása szerint nagyon várja már az újabb kihívást.
,,Ezek a mérkőzések kicsit mindig különlegesebbek, mint egy-egy „szimpla” bajnoki, hiszen egész idényben azért dolgoztunk, hogy ilyen meccsekre készülhessünk. Fontos, hogy a várakozás ne csapjon át izgulásba, feszültségbe. Próbálok nem arra gondolni, hogy ez a meccs más, mint a többi, ugyanakkor örülök, hogy ott lehetek a pályán."

fotó: Fehérvár FC
A Fehérvár FC - Sumqayit FK Konferencia-Liga selejtező visszavágó ma este 19:00-kor kezdődik a székesfehérvári Sóstói Stadionban. A találkozót a Duna TV élőben közvetíti.