KL: Ellenfelet kaptak a magyar csapatok – Fiorentina – Puskás és Fehérvár – Eszék összecsapás is lehet a rájátszásban

A Bajnokok-Ligája és az Európa-Liga rájátszása után a Konferencia-Liga selejtező playoffját sorsolták ki ma délután az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában. A sorsoláson érdekelt volt még mind a három magyar csapat, tehát a Paks, a Puskás Akadémia és Fehérvár is.

fotó: UEFA

Mint ismert, a Konferencia-Liga selejtező 3. fordulójában a Paks együttese a montenegrói Mornarral találkozik, a Puskás Akadémia az örmény Ararattal, míg a Fehérvár a ciprusi Omonia Nicosiával mérkőzik meg rájátszásért.


Amennyiben a Paks túljut a montenegrói ellenfelén, akkor a cseh Mlada Boleslav vagy az izraeli Hapoel Beer Sheva párharc győztesével találkozik a csoportkörben jutásért. Az atomvárosiak idegenben kezdenék a rájátszást.

Az izraeli csapattal nincsenek túl jó emlékeink, hiszen 2017-ben a BL-selejtező 2. fordulójában a Honvéddal csapott az akkor a Korhut Mihályt is a soraiban tudó Hapoel, akik előbb 2-1-re, majd 3-2-re győzték le a kispestieket, amellyel továbbjutottak a következő fordulóba.

fotó: Budapest Honvéd FC

A Puskás továbbjutás esetén a tavalyi Konferencia-Liga döntős olasz Fiorentinával mérkőzne meg a rájátszásban. A felcsútiak idegenben kezdenék a párharcot.

A Fiorentina tavaly a Ferencváros ellen kétszer is pályára lépett az EKL-csoportkörében, Firenzében 2-2-re, míg Budapesten 1-1-re végeztek egymással a felek.

fotó: MTI

Az olaszok ezt követően mégegyszer jártak Magyarországon, akkor a sorozat nyolcaddöntőjében az izraeli Maccabi Haifát győzték le 4-3-ra a Bozsik Arénában. A violáknak becézett Fiorentina zsinórban másodjára jutott el az EKL-döntőig, ám a Ferencvárost korábban búcsúztató görög Olympiakosz 1-0-ra legyőzte őket a fináléban.

Ha a Fehérvár FC túljut a Lang Ádámot is a soraiban tudó Omonián, akkor a horvát NK Osijek vagy az azeri Zira ellen kell megküzdeniük a csoportkörös szereplésért. A Vidi hazai környezetben kezdené meg a playoffos küzdelmet.

A horvátok ellen sem lehetnek kellemes emlékeink, hiszen a tavalyi EKL-selejtező 2. fordulójában a Zalaegerszeget búcsúztatták 3-1-es összesítéssel.

fotó: MTI


A KL-selejtező rájátszásának hivatalos játéknapjai: augusztus 22. és augusztus 29.