Hornyák Zsolt: ,,Ha úgy játszunk, mint a Fiorentina ellen, akkor nehezen fogunk legyőzőre találni a bajnokságban”

Mint arról korábban beszámoltunk, hogy a Puskás Akadémia drámai csatában, 11-es párbajt követően búcsúzott a Konferencia-Ligától, méghozzá az olasz ACF Fiorentina ellen. Hornyák Zsolt legénysége a két mérkőzés alapján megérdemelte volna a továbbjutást, de a döntő fontosságú pillanatokban nem koncentráltak megfelelően.

fotó: Nemzeti Sport

Az összecsapást követően a felcsútiak vezetőedzője, Hornyák Zsolt osztotta meg a gondolatait az M4 Sporttal.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője: ,,A jobb csapat maradt alul. Egyértelműen domináltunk a mai mérkőzésen. Be kellett volna rúgnunk a helyzeteinket egy ilyen csapat ellen. Jobbak voltunk, nem kérdés. Az, hogy nem rúgtuk be a tizenegyest, az már szerencse kérdése. Az, hogy az ellenfél mérgében azt se tudta, merre áll és rugdosta el a labdákat, ilyen minőségi játékosokkal, óriási pozitívum. Amellett, hogy sajnos nem sikerült továbbjutnunk egy kihagyott büntető miatt. A végére kicsit mi is elfogytunk, cserékben főleg, 17 éves gyerekek maradtak a kispadon, ilyen mérkőzésen nehéz bevetni őket. Vékony Bencének meghalt az édesanyja, innen is őszinte részvétem neki, meg akartam adni neki azt a lehetőséget, hogy a temetés előtt még egy ilyen komoly meccsbe is beszálljon. Nagyon sajnálom."

Az 51 éves szakember nem győzte dícsérni a játékosait, valamint egy kicsit a jövőről is szót ejtett.

,,Büszke lehetek a csapatomra, ilyen teljesítménnyel ki lehet esni, de nem ez volt a tervünk. A játék alapján jobbak voltunk és több helyzetet alakítottunk ki, az ellenfél egyszer támadott, egy félfault után szerzett gólt, a minimumból kihozták a maximumot, mi pedig két százszázalékosból sem tudtunk betalálni. Óriási karakterrel küzdött a csapat, dicsérem a hozzáállást. 120 percig végig mi domináltunk, kérdés sem volt, ki a jobb csapat, a végén pedig már csak a szerencse döntött. Gyorsan kell most regenerálni, el kell felejteni a kiesést, hogy ne hagyjon nyomot a csapaton. Ilyen szinten kell játszanunk a bajnokságban is, ha ez sikerül, nehezen találunk majd ellenfelet magunknak."

fotó: Nemzeti Sport


A Puskás Akadémia innentől kezdve fókuszálhat a magyar bajnokságra, valamint a hamarosan kezdődő MOL Magyar Kupára.