Bognár György: ,,Elégedett vagyok az eredménnyel”

Mint arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, hogy Paks együttese 2-2-es döntetlent ért el a cseh FK Mladá Boleslav otthonában a Konferencia-Liga selejtező rájátszásának első mérkőzésén. A tolnai csapat a második félidő közepén hátrányba került, ám Böde Dániel beállítása nagyon jó huzás volt Bognár Györgytől, hiszen előbb gólt, majd gólpasszt jegyzett a rutinos támadó, amellyel fordítottak az atomvárosiak, ám ez is kevésnek bizonyult a győzelem megszerzéséhez, mivel a 97. percben egy szép szabadrúgásgóllal egyenlítettek a csehek.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

A találkozót követően a paksi csapat vezetőedzője, Bognár György osztotta meg a gondolatait.


Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője: ,,Hiába vezettünk a hosszabbításban, ellenfelünk jobban játszott ezen a mérkőzésen, és abszolút rászolgált a döntetlenre. Elégedett vagyok az eredménnyel, hiszen a játékunkat is úgy építettük fel, hogy egy szoros eredményt érjünk el az első mérkőzésen, mivel a továbbjutás úgyis a második találkozó után dől majd el.”

A 62 esztendős szakember ezt követően a két csapat rutinos labdarúgóit méltatta.

,,Marek Matejovsky és Böde Dániel kalapemelést érdemel, hogy ilyen teljesítményre képesek ennyi idősen, mindkét csapatnak erősségei voltak ezen a mérkőzésen."

fotó: Nemzeti Sport


A Paksi FC - FK Mladá Boleslav Konferencia-Liga selejtező visszavágó jövőhét csütörtökön 19:00-kor kezdődik a Fehérvári úti Stadionban. Az összecsapás tétje a Konferencia-Liga főtáblájára kerülés lesz.