Mint ismert, a magyar rekordbajnok Ferencváros csapata hátrányból fordítva, 3-2-es győzelmet aratott az osztrák RB Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-Liga alapszakaszának 3. fordulójában. A zöld-fehérek három fordulót követően is veretlennek számítanak a második számú európai kupasorozatban, ráadásul ezzel a sikerrel egy nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

fotó: Reuters
Az osztrák csapat vezetőedzője, Thomas Letsch a lefújást követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az első félidőben bíztató volt a játék képe a részükről, ugyanakkor a második félidő elején az a tíz perces rövidzárlat nyomot hagyott a játékosaiban, akik utána már csak futottak az eredmény után.
,,Az első félidőben jól nézett ki a játékunk, a vezetés is biztatónak tűnt, úgy festett, jó esélyünk van a győzelemre. Sajnos nem sikerült nyomás alatt tartanunk a Ferencvárost, a második félidő elején kaptunk három gólt, ami után hiába próbálkoztunk. 2-3 után azért benne volt a pakliban az egyenlítés, de nem sikerült ismét a kapuba találnunk. Kétgólos hátrányban ébredtünk fel, ez pedig nem fért bele az ilyen jellegű mérkőzéseken. Hiába voltak mellettünk a csapat szurkolói, már késő volt, a három gól túlságosan soknak bizonyult. A csapat minőségével nincs probléma, ezzel a kerettel kell dolgozni. Voltak jó pillanatok, de természetesen a hibák bosszantóak, ezeket szeretnénk kiküszöbölni a jövőben.”
Az 57 esztendős német szakember arról is beszélt, hogy azt kapták az FTC-től, amire előzetesen készültek.
,,Egyáltalán nem lepett meg a Ferencváros játéka. Habár a kezdőcsapat néhány helyen eltért attól, amit előzetesen vártunk, a taktikán nem változtatott a magyar bajnok, azt kaptuk, amire készültünk az elmúlt napokban. Előre kell néznünk, a következő tétmérkőzést meg kell nyernünk.”

fotó: AFP
A RB Salzburg három fordulót követően nyeretlenül áll a tabella 34. helyén, és legközelebb majd a holland Go Ahead Eagles látják majd vendégül az Európa-Ligában.
Be the first to comment