
Mint arról egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk, hogy a magyar rekordbajnok Ferencvárosi TC csapata 4-3-ra legyőzte hazai pályán a holland élvonalbeli AZ Alkmaart a labdarúgó Európa-Liga alapszakaszának 8. fordulójában, amelynek köszönhetően a zöld-fehérek továbbjutottak a sorozat egyenes kieséses szakaszába.

fotó: Sportfotók
A találkozót követően a Fradi nem rég kinevezett ír edzője, Robbie Keane értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
Robbie Keane, a Ferencvárosi TC vezetőedzője: ,,Nyolcvanöt percig nagyon jók voltunk, irányítottuk a történéseket, majd megkaptuk a második és a harmadik gólt, a játékosok idegesek lettek, ez normális, különösen ilyen fontos meccsen, mint ez. A vége nem tetszett, de az előtte lévő 85 percben nagyon jó csapatteljesítményt mutattunk, mindenki nagyon jól játszott. Az első tíz percben jó volt az Alkmaar, jól birtokolták a labdát, persze tudtuk, hogy ezt fogják tenni és türelmesnek kell lennünk. Ezt követően viszont belejöttünk, kontrolláltuk a történéseket és hatékonyak voltunk a kapu előtt. Amit mondtam is már korábban, a legtöbbet ki kell hozni a helyzeteinkből, és minél több játékosunknak kell lennie az ellenfél tizenhatosán belül – ezt hiányoltam a felkészülési meccseken és Frankfurtban is, hiszen így több esélyünk van a gólszerzésre. Ebből a szempontból most elégedett voltam.„
A 44 esztendős ír szakember több játékosát is dícsérte, közölük kiemelte a két gólt szerző Ben Romdhanet és a fiatal Tóth Alexet, akinek ez volt az első európai kupamérkőzése kezdőként a Fradiban.
,,A középpálya nagyon jó volt, Rommens is jól szállt be. Tóth Alex 19 évesen először volt kezdő az EL-ben, remek teljesítményt nyújtott a legvégéig. Elégedett voltam Traoréval is, de lecseréltem, mert kapott egy rúgást, óvatosnak kellett lennünk, mert vasárnap és szerdán is játszunk. Azt mondtam a találkozó előtt, hogy egy intenzív csapatot szeretnék látni, de nyilván okosan kell játszani, főleg Európában, és taktikailag is kellett módosítanunk. Láttuk, hogyan lehet nehéz helyzetbe hozni őket: a széleken, örülök, hogy ezt meg is tudtuk valósítani. Abban bízom, hogy azt fogják látni a csapatomon mostantól, egészen a szezon végéig, amit az első 85 percben, hogy gólokat szerzünk és élvezzük a játékot.”
Zárásként a lehetséges ellenfelekről is kérdezték Robbie Keanet, aki szerint bárki jöhet az EL-rájátszásban.
,,Számomra teljesen mindegy, hogy ki lesz az ellenfelünk az Európa-Liga rájátszásban. Ha úgy játszunk, mint ma 85 percen keresztül, akkor bárki ellen lehet esélyünk, de mostantól a hétvégi bajnoki mérkőzésre fókuszálunk, utána ráérünk foglalkozni a többi feladattal.”

fotó: Sportfotók
Az FTC zsinórban harmadik alkalommal élte meg a nemzetközi kupatavaszt. Varga Barnabásék végül az EL-alapszakasz 17. helyén végeztek.
Az alapszakaszt végül az olasz Lazio nyerte meg 19 ponttal, a 2. helyen a spanyol Atletic Bilbao, szintén 19 ponttal, míg a 3. helyre az angol Manchester United futott be 18 ponttal. Rajtuk kívül továbbjutott még egyeneságon az angol Tottenham, a német Eintracht Frankfurt, a francia Lyon, a görög Olympiakosz Pireusz és a skót Rangers.
A 9-24. helyen végző csapatoknak – köztük a Ferencvárosnak is – rájátszást kell játszaniuk a nyolcaddöntős szereplésért. A Fradi rájátszásos ellenfelei is nyilvánosságra kerültek, amelynek értelmében a cseh Viktoria Plzen vagy olasz AS Roma ellen kell majd megküzdeniük a legjobb 16 közé kerülésért.

fotó: Sportfotók
A sorsolást péntek délután 13:00-kor rendezik meg a svájci Nyon városában.