
Csütörtökön este rendezték meg a labdarúgó Európa-Liga alapszakaszának utolsó fordulóját, ahol többek között pályára lépett a magyar rekordbajnok Ferencváros csapata is. A Robbie Keane által irányított együttes a holland élvonalbeli AZ Alkmaart fogadta a Groupama Arénában. A zöld-fehérek úgy vágtak neki a mérkőzésnek, hogy egy győzelem biztos, egy döntetlen pedig nagyon valószínű továbbjutást jelentene a számukra, ha viszont veszítenének, akkor kizárólag attól függ a továbblépésük, hogy a közvetlen riválisai milyen eredményeket érnek el a zárókörben. A Fradi kezdőjében három magyar is megtalálható volt, név szerint Varga Ádám, a fiatal Tóth Alex, valamint Varga Barnabás.

fotó: Sportfotók
A találkozó kisebb csúszkálásokkal indult, vélhetően ez annak volt köszönhető, hogy a kezdő sípszó előtt alaposan fellocsolták a gyepszőnyeget. Ugyan voltak eladott labdái az FTC-nek, de az Alkmaar nem tudott ebből komoly lehetőséget kialakítani.
A 9. percben jött az első helyzet, amelyből vezetést szerzett a Ferencváros: Adama Traoré jobbról érkező beadását Ben Romdhane fejelte négy méterről a kapu jobb felső sarkába. A múltheti, Eintracht Frankfurt elleni EL-meccsen gyengén játszó és sok kritikát kapó mali válogatott játékos hamar javította a hibáit. (1-0)
A folytatásban is többnyire a hollandok birtokolták labdát, de kapuralövésig nem jutottak, ráadásul Varga Ádámnak sem kellett nagyon játékba avatkoznia. A 23. percben Abu Fani távoli lövése suhant el veszélyesen a jobb felső felett, majd három percre rá már a Fradi kapuja előtt zajlottak az események, Kasius játszotta tisztára magát Civic mellett, majd a jobbhátvéd lövését Gartenmann blokkolta, de a labda éppen csak elkerülte a hosszú kapufát, így szöglettel jöhettek a hollandok.
A 34. percben megduplázta az előnyét Robbie Keane legénysége: Tóth Alex passzát követően Adama Traoré elé került a labda, aki 25 méterről hatalmas gólt lőtt, amelyben segítségére volt a felsőléc is. Nem kizárt, hogy a Fradi támadója az EL-alapszakasz 8. fordulójának vagy az EL-idény egyik, ha nem a legnagyobb gólját lőtte. Traorénak ez volt a 2. gólja a mostani kiírásban, korábban az Anderlecht kapuját vette be. (2-0)

fotó: MTI
Az első félidő utolsó percében már háromgólos előnye volt a Ferencvárosnak: Abu Fani remekül adott középre Ben Romdhanenak, aki hét méterről a jobb alsóba fejelt. Érdekesség, hogy ez volt a magyar csapat harmadik kapuralövése a mérkőzésen és mind a három kísérletből gól született. (3-0)
Az első játékrész hosszabbításában könnyen 4-0-t is mutathatott volna az eredményjelző, ekkor ismét Abu Fani lőtt középre élesen egy szabadrúgást, amelyről Varga Barnabás és Cissé is lemaradt a hosszú oldalon.
Újabb lehetőség már nem alakult ki az első félidőben, így 3-0-s ferencvárosi vezetéssel mentek pihenőre a csapatok. Magyar szempontból minden jól alakult az első játékrészben, ekkor biztosnak tűnt a továbbjutás az EL-rájátszásba.

fotó: Sportfotók
A második játékrész elején többet birtokolta a labdát az AZ, de a mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, de helyzetet továbbra sem tudott kialakítani, míg a zöld-fehérek magabiztosan őrizték a háromgólos előnyüket.
A második félidő derekához érve egyre nagyobb füttyszót lehetett hallani a Groupama Arénában, de ez nem a Ferencváros játékának szólt, hanem mert a vendégszektorban több AZ-szurkoló, valamint biztonsági őr között is balhé bontakozódott ki. Az M4 Sport kommentátora, Hajdú B. István szerint tetlegességik fajultak a dolgok, így a szektor előtt felsorakozott a rohamrendőrség is és nekik sikerült végül rendet teremteni.
A 71. percben a hollandok is mutattak valamit magukból De Wit beadását követően Koopmeiners érkezett a 16-oson belülre és lőtt kb. 10-11 méterről a jobb alsó sarok mellé. Három perccel később Varga Barnabás fordulásból leadott lövését hárította Owusu-Oduro.
A 76. percben szépített az AZ, ráadásul az első kapuralövésükből: Smit ugratta ki a csereként beállt Mijnanst, aki az ötös sarka elöl zúdította be a rövid felső sarokba a labdát. (3-1)
Egy perccel később érkezhetett volna a válasz is, ám ekkor Ben Romdhane lövését ütötte ki a léc alól a hollandok kapusa.
A 81. percben Kady szögletét követően Malikuma kezére pattant a labda, amiért a szerb játékvezető – egy kis VAR-ozást követően – 11-est ítélt a Ferencvárosnak. A büntetőt nagyon szerette volna elvégezni a mesterhármasra hajtó Ben Romdhane, de végül Varga Barnabás volt a végrehajtó, aki higgadtan lőtt a kapu közepébe. A 30 esztendős támadónak ez volt a 6. gólja az EL-alapszakaszban. (4-1)
A találkozó vége eléggé izgalmasra sikeredett, a 90. percben faragtak a hátrányukból a hollandok: egy mélységi felpasszt követően a csereként beállt Parrott elé került a labda, aki 15 méterről kilőtte a bal felső sarkot. A 22 esztendős ír támadónak nagyon megy a magyarok ellen, legutóbb tavaly júniusban az ír válogatott játékosaként lőtt győztes gólt a mieink elleni felkészülési mérkőzés Dublinban. (4-2)
A 95. percben egy gólra megközelítette a Fradit az Alkmaar: Parrott remekül lépett át egy labdát, majd Mijnans álló helyzetből a bal alsóba lőtt. (4-3)
Egy perccel később kis híján egyenlített Maartan Martens együttese, Addai verte meg örzőjét egy csellel, majd távolról vette célba a kaput, de Varga Ádám hatalmas bravúrt bemutatva szögletre paskolta a labdát, így végül a Ferencváros 4-3-ra legyőzte hazai környezetben az AZ Alkmaar csapatát.

fotó: MTI
Európa-Liga, alapszakasz, 8. forduló
Ferencvárosi TC – AZ Alkmaar (holland) 4-3 (3-0)
Budapest, Groupama Aréna, 18 657 néző
Vezette: Nenad Minakovic (Nikola Borovic, Bosko Bozovic) – szerbek
Ferencváros: Varga Á. – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Civic, Traoré (Zachariassen, 73.) – Abu Fani (Kady, 73.), Maiga (Rommens, 30.), Tóth A. – Varga B. (Saldanha, 83.), Ben Romdhane (Raúl Gustavo, 83.)
Vezetőedző: Robbie Keane
AZ Alkmaar: Owusu-Oduro – Kasius (Malikuma, 46.), Goes, Dekker, De Wit – Koopmeiners, Smit, Belic (Clasie, 46.) – Addai, Poku (Mijnans, 63.), Lahdo (Parrott, 63.)
Vezetőedző: Maartan Martens
Gólszerzők: Ben Romdhane (9. perc és 45. perc), Traoré (34. perc), Varga B. (81. perc – 11-esből) illetve Mijnans (76. perc és 90+5. perc), Parrott (90. perc)
A Ferencváros ennek a győzelemnek köszönhetően ott lesz az Európa-Liga rájátszásában, így zsinórban harmadjára éli meg az európai kupatavaszt a zöld-fehér alakulat. Varga Barnabásék végül az alapszakasz 17. helyén végeztek.
Érdekesség, hogy az alapszakaszt az olasz Lazio nyerte meg 19 ponttal, a 2. helyen a spanyol Atletic Bilbao, szintén 19 ponttal, míg a 3. helyre az angol Manchester United futott be 18 ponttal. Rajtuk kívül továbbjutott még egyeneságon az angol Tottenham, a német Eintracht Frankfurt, a francia Lyon, a görög Olympiakosz Pireusz és a skót Rangers.
A 9-24. helyen végző csapatoknak – köztük a Ferencvárosnak is – rájátszást kell játszaniuk a nyolcaddöntős szereplésért. A Fradi lehetséges ellenfelei között ott van a cseh Viktoria Plzen, valamint az olasz AS Roma.
A sorsolást péntek délután 13:00-kor rendezik meg a svájci Nyon városában, míg a hivatalos játéknapok február 13. és február 20. lesznek.