Per-Mathias Högmo: ,,A Ferencvárostól arra számítok, hogy megpróbál nekünk esni”

Csütörtökön este kerülnek megrendezésre a labdarúgó Európa-Liga rájátszásának a visszavágóit, és többek között pályára lép a magyar rekordbajnok Ferencváros is, Robbie Keane együttese a bolgár Ludogorets Razgrad csapatát látja vendégül. A párharc első, razgradi mérkőzésen 2-1-es bolgár siker született, de az első 90 percet követően egyáltalán nem lefutott a budapesti összecsapás.

fotó: MTI

A Ludogorets vereséggel hangolódott az újabb nemzetközi megmérettetésre, ugyanis a bolgár élvonalbeli bajnokság legutóbbi fordulójában 2-1-re kikaptak a Botev Plovdiv együttesétől, méghozzá úgy, hogy a meccs hajrájában emberelőnyben futballozhattak.

Az EL-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Per-Mathias Högmo, a Ludogorets Razgrad vezetőedzője arra számít, hogy a várhatóan a második mérkőzésen nekik fog esni a Ferencváros, ugyanakkor a norvég szakember szerint stabil védekezéssel, és a gyors támadóiknak köszönhetően eredményesek lehetnek Budapesten.

„A Ferencvárostól arra számítok, hogy megpróbál nekünk esni, és az első pillanattól kezdve saját kapunk elé akar szögezni bennünket. Nagyon meglepne, ha másképpen történne… De nekünk is megvan a tervünk a visszavágóra, nem állhatunk be csupán védekezni. Hátul rendkívül masszívnak kell lennünk, és bízunk a támadóinkban, a gyorsaságukban, és Budapesten is szeretnénk gólokat szerezni. Jó tempójú mérkőzésre számítok, és miután sokadik mérkőzését játssza a két együttes egymás ellen, így nagy meglepetésre senki sem számíthat. Örömteli, hogy az elmúlt időszakban a labdával való mozgásban sokat léptünk előre, és végre akadnak futballistáink, akik kifejezetten jó formában vannak. Az Európa-Liga nyolcaddöntője óriási motiváció nekünk.”

A 66 esztendős norvég edző szerint a Groupama Aréna légköre feldobhatja futballistáit.

,,Ki ne szeretne ilyen hangulatban futballozni?! A különleges hangulatra ezúttal is felkészültünk, tudjuk, milyen szurkolói vannak a Ferencvárosnak. Ebben a stadionban már négy mérkőzést játszott a csapat, sok futballistának ismerős lesz a közeg, tudjuk, milyen hangulatra kell készülni. De egyelőre mi vagyunk előnyben, és ezt a párharc végéig szeretnénk is megtartani”

fotó: Nemzeti Sport

A Ferencvárosi TC – PFC Ludogorets Razgrad Európa-Liga visszavágó mérkőzést ma este 18:45-kor rendezik meg a Groupama Arénában.

A párharc továbbjutója mindenképpen portugál ellenfelet kap majd a következő fordulóban, ugyanis az Európa-Liga nyolcaddöntőjében az FC Porto vagy az SC Braga lehet a győztes riválisa.

Be the first to comment

Leave a Reply