Tovább szárnyalnának az osztrákok, 2008 után lehet ismét negyeddöntős Hollandia: a 17. játéknap beharangozója


18:00 Románia-Hollandia

A románok Ukrajna kiütésével kezdték az Eb-t, így belefért egy Belgium elleni vereség és a szlovákok elleni döntetlennel a csoportjukat is megnyerték.

Azzal, hogy hozzájuk hasonlóan Ausztria is meglepetésre lett csoportelső, Hollandia a harmadik helyre szorult vissza, így Münchenben a narancsmezesekkel találkoznak a 8 közé kerülésért. Hollandia 2008 óta nem volt negyeddöntős, 2012-ben kiestek a csoportból, 2016-ban ki se jutottak, míg 2021-ben meglepetésre a csehek ejtették ki őket a nyolcaddöntőben.

Ami közös a két válogatottban, hogy az utolsó két csoportmeccsén egyik sem tudott nyerni, hiszen a hollandok 0-0-t játszottak a franciákkal, majd kikaptak az osztrákoktól.

Tipp: 0-2

21:00 Ausztria-Törökország

Ritkán kapja fel a fejét a közvélemény egy osztrák-török barátságos meccsre, de idén márciusban ez megtörtént, hiszen Ausztria 6-1-re verte el Törökországot. Akkor lehet nem gondoltak arra, hogy az Eb-n a 16 között csapnak majd össze egymással.

Ausztria vereséggel kezdte az Eb-t, majd 3-at vágott a lengyeleknek és a hollandoknak és megnyerte négyesét a vb-döntős franciákat is megelőzve. A törökök a georgiaiak és a csehek elleni meccset is behúzták, egyedül Portugália ellen nem ment a szekér, de behúzták azt a meccset is.

Törökország az elmúlt két Eb-n kiesett a csoportkörben, így már nagy tett, hogy a 16 közé jutottak, viszont Ausztria jelenleg jobbnak tűnik, hiszen jó formában is érkeztek az Eb-re, ami a törökökről nem mondható el. Mindkét csapatban vannak elvétve sztárjátékosok, de főleg a csapategységnek köszönhetik a 6-6 ponttal való továbbjutást (ennél többet csak Spanyolország és Németország gyűjtött).

A sors fintora lehet, hogyha Ausztria továbbjut és Hollandia érvényesíti a papírformát, akkor ismét lesz egy osztrák-holland meccs, ezúttal az elődöntőért. A két csapat ugyanis az Eb egyik legizgalmasabb csoportmeccsét játszotta egy héttel ezelőtt, ekkor Ausztria nyert 3-2-re.

Tipp: 3-2